Március 29-én Gyere nézd címmel megjelent a Vihar után harmadik dala is, ezzel vált teljessé a "Természetesen" EP. Az alternatív és a post-rock műfajok között mozgó budapesti csapat még a tavalyi évben rögzítette az anyagot, mindhárom dal videoklip kíséretében került bemutatásra.
A kislemez első dala, A tölgy is meghajol még 2020 decemberében debütált; a klip Drexler Szilárd rendezésében, Hege Veronika és Kántor Zoltán főszereplésével készült. A zenekar a Merülés című második dallal folytatta azt az ívet, melyet rajzolni kezdett, a motívumok finomodnak, mélyülnek. Külön érdekesség, hogy a dalhoz készült klipben az az Üveges Anna formálta meg a karaktereket, aki az EP borítóját is készítette. A záródal a hét elején érkezett, a hozzá készített klipben Füzes Nóra táncművész kíséretében már a zenekar tagjai is megmutatják magukat. A dinamikus klip a gyönyörű Nógrád megyei medvesi tájon kalauzolja el a nézőt.
Ezzel a dallal zárunk, és nyitunk is egyszerre a következő fejezet felé. Belekezdtünk valami erősbe, igaziba, és úgy éreztük, szükség van feloldásra, struktúrára, talán egy pontra a mondat végén. Hálásak vagyunk mindenkinek, akikkel dolgozhattunk, nem csak a szereplőknek, hanem azoknak is, akik a háttérben hatalmas munkát tettek a projektbe. Nincs annál jobb visszajelzés, mint amikor mások arcán lehet látni, hogy ugyanannyira érdekli őket ez az egész, mint minket, zenekari tagokat. /Leindler Milán/
A zenekar azt is elárulta hogy már megkezdték a munkálatokat a következő kislemezen, mely egy másik történetet mesél majd el. Ezt szintén egy három dalból álló anyagnak képzelték el; illetve érkeznek még meglepetések a már kiadott dalokhoz is, így mindenképpen érdemes követni őket a különböző platformokon.