A maja témakör és hitvilág behatóbb ismerete eddig kimaradt az életemből, de nem azért, mert nem érdekel a téma, csak még nem jött velem szembe úgy frontálisan. De jobb később, mint soha. A belga Fragmentum új albumát a maja kultúra és világ ábrázolásával ruházta fel, amit meglehetősen jól tükröz a témába vágó impozáns borító.
Számomra a borító tényleg telitalálat, tökéletes a koncepcióhoz és ki gondolta volna, hogy az album legnagyobb erénye is ez lesz. De haladjunk sorjában: a banda 2015-ben alakult meg és a kezdeti Jan Bruggeman és Gunnar Nopens pároshoz Paul De Smet (dob) csatlakozott. A csapat egy EP-kiadványt és egy lemezt tudhat a háta mögött. A debütáló "Pugnacity" révén turnéra indultak a Children of Bodom társaságában majd egy Európa-turné keretében olyan zenekarokkal játszottak egy színpadon, mint a Soulfly és az Annihilator. Ezután a csapat nekilátott elkészíteni a sorban a második korongját, a "Masters of Perplexity"-t.
Az anyag tizenkét dalt rejt magában és a több mint egyórás játék idő kicsit hosszúra sikeredett. A lemez meglehetősen masszív és inkább az atmoszférára helyezik a hangsúlyt. A csapat melodikus death metalban utazik, megfűszerezve ezt szintivel és egy kis elektronikával. Nem is nagyon akarnak mozdulni erről az útról, a koncepció ideig-óráig meg is állja a helyét.
A sejtelmes billentyűdallamok kíséretében meginduló Origination Of Mankind szépen lefekteti az alapokat. Szép dallamok, nehéz súlyok találkozása, hörgés és éneklés, az eszköztárak bevetése: a hangulat is működik, még. A következő Prophecy Of The Infinite zeneileg ugyanazokból az alapanyagokból merítkezik és hasonló sémát követ, mint elődje, de énekfronton inkább mormogást, kántálást hoz, ami elég érdekes, de működik.
Az önismétlés és sablonosság igazából már a harmadik számnál, a Victim Of The Godsban feltűnik, töltelék nóta. Még tud újat mutatni a Mountain Of The Dead az akusztikus betétjeivel, de a csapat nagyon leszűkíti a kereteit, nem is feszegeti őket, így mindegyik dal nagyon hasonló, nincs is igazán kiemelkedő szerzemény.
Hamar kiismerhetővé válik a trió, de azért mindegyik tételben próbálnak elrejteni néhány fülbemászóbb dallamot vagy egy-két figyelemfelkeltőbb riffet. A korong csúcspontja a Vision Of The Snake - Clash Of The Clans - Feast of the Flesh hármas: itt sikerült legjobban felhasználni ötleteiket, legerősebbek és legváltozatosabbak a nóták, persze önmagukhoz képest.
A Screechings Of The Sacrifice szerzeménytől kezdve a csapat semmi újat nem produkál és az a hangulat se olyan erős, hogy ezután is megfogjon. Az ének is már szörnyen erőtlennek és erőltetettnek tűnik, ezen az olykor megvillanó kórusos betétek se segítenek: egyhangú töltelékdalok következnek. A kegyelemdöfést a záró Secrets Of The Stones adja meg.
Az album másik legnagyobb negatívuma a hangzás. Sajnos minden munkát a zenekar tagjai végeztek saját Z-Underground stúdiójukban, hogy minden külső befolyás nélkül történjen. Pedig jól jött volna egy hozzáértő kéz-fül. A srácok túl sok mindenbe nyúltak bele rögzítés közben és az anyagot is jobban ki lehetett volna keverni, ugyanis az egésznek műhatása van, egyáltalán nem élettel teli, inkább indusztriális hatást kelt, ami megöli az atmoszférát. Meg aztán egy-két résznél olyan, mintha a Guitar Pro szólalna meg (a zárótételben ez már több, mint zavaró), túl digitális, túl steril.
A lemez több sebből vérzik és sajnos negatívumból is több van, mint pozitívumból. Mondhatni, innen már csak felfelé visz az út, a mezőnyből nem fog kiemelkedni. Nem is áll össze kellően a kép, ez egy gyenge produkció. Így hát a téma elsajátítását is máshonnan kell várni. A szerzői kiadású anyag április 16-án jelent meg.
4/10
