A doom/stoner zenekarokra jellemző, hogy egyfajta biztonsági játékot játszva, a műfaj alapvető sajátosságain túl nem igazán merészkednek, legyen az akár egy kissé másfajta zenei világgal való kacérkodás vagy a dalszerkezetek vonalvezetésének a hagyományostól eltérő alkalmazása.
A 2017-ben megalakult Oregon állambeli formáció, a Hippie Death Cult is stonerként van a legtöbb forrásban megjelölve, de ők például nem az a tipikus stoner banda, jóval többek annál. Kezdjük azzal, hogy esetükben a dalstruktúrák sokkal szélesebb skálán mozognak: nincsenek stílusidegen elemek, egyszerűen csak arról van szó, hogy nem elégszenek meg egy-két vastag riff ismételgetésével vagy éppen néhány pszichedelikus betét elhelyezésével.
A Hippie Death Cult dalai a hetvenes évek rockdinóinak a szellemiségében fogant, színes, izgalmas kompozíciók. A stoner rock címke tulajdonképpen csak a banda hangzását takarja, a szerzeményeik leginkább hard rockként definiálhatóak. Ráadásul olyannyira sajátos a banda arculata, hogy egyetlen zenekarnév sem jutott eszembe velük kapcsolatban.
Ők pontosan azt a fajta muzsikát játsszák, melyet az úgynevezett retro rock zenekarok is szeretnének, csak valahogy nem jön nekik össze. A hetvenes évek az irányadó, de még véletlenül sem lehet rájuk aggatni a retro rock kifejezést. Utoljára a C.O.C. "Deliverance" lemezén hallottam hasonlót, az pedig mára már egy klasszikussá érett mestermű.
A Hippie Death Cult második, a Heavy Psych Sounds kiadó gondozásában 2021. május 21-én megjelent "Circle Of Days" című lemeze harminchét perces és öt szerzeményt foglal magában. Sokat vívódtam azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen zseniális anyagról, hogy tudok majd úgy beszámolót írni, hogy az ne csapjon át amolyan szélsőséges ömlengésszerűségbe.
Hogy őszinte legyek, a banda a Black Sabbath és a Led Zeppelin magasságaiba pozicionálta magát ezzel az anyaggal, és ezt most mindenféle túlzás nélkül állítom. Nyilván nem fognak akkora sikereket elérni, hisz a naptár nem 1970-et mutat. Általában mindig a riffekkel vagyok ilyenkor elfoglalva, most viszont a komplett egész az, ami teljes mértékben lenyűgözött: mindegyik zenész játéka élményszámba megy, egyikük sem rak bele sem többet, sem pedig kevesebbet a másiknál.
Nagyon nehéz részekre bontani a lemezt: egy csomószor meghallgattam már, de minden alkalommal olyannyira magával ragadott, hogy nem tudtam a kielemzésére koncentrálni, csak hagytam magam sodródni az árral. Egyébként nemrég egy megosztott kiadvány is megjelent "Doom Sessions Vol. 5" címmel, melyen a High Reeper nevű doom bandával közösen szerepelnek.
Bőségesen el vagyunk látva jobbnál jobb muzsikákkal, nehéz is tartani a tempót, mármint ami a lemezkritika-írást illeti. Amikor ilyen bandákkal ütközök, akkor hetekig mást sem hallgatnék. Múltkor a Conclave, most meg ez - mi jön még vajon? Év lemeze gyanús, fogunk még hallani róluk, az hétszentség.
10/10
