Nem először és valószínűleg nem is utoljára írom le magazinunk hasábjain, hogy a black metalban bizony óriási potenciál rejlik. A feketefém kezdeti, nyers és brutális színre lépése óta rengeteget fejlődött, színesedett, de mondhatjuk úgy is, hogy a progresszivitás talajára lépve megreformálta önmagát.

Az a fajta eklektikusság, mely a black metal színteret manapság jellemzi, nem új keletű, de még mindig tud meglepetésekkel szolgálni (tervben is van amúgy egy, a black metal sokszínűségét bemutatni hivatott cikk, melynek címe "A fekete ötven árnyalata" lesz).

Persze egy ős-black metalos csak legyintene a szavaim hallatán, mondván hogy ezeknek a bandáknak már semmi köze sincs a feketefémhez. Szerintem pedig pontosan ez a fajta hozzáállás tartja életben és teszi egyre hatalmasabbá a stílust. Nem győzök rácsodálkozni, hogy mennyi tehetséges banda működik szerte a nagyvilágban a black metal színtéren.

A 2009-ben megalakult román atmoszferikus black metal formáció, a Dordeduh sem az a vérszomjas, extrém, sátánista fajta, de ők is a feketefém keretein belül alkotnak, annak is egy dallamosabb, folkos ágát viszik. A csapat 2009 óta - a dobos posztot leszámítva - változatlan felállással üzemel, a "Har" pedig a második nagylemezük, mely a Prophecy Productions gondozásában látta meg a napvilágot 2021. május 14-én.

A zenekar az anyanyelvén szólítja meg a hallgatóságát, ami kölcsönöz nekik egy csipetnyi pikantériát, na meg a folkos elemek, a hangszerarzenál felvonultatása és a dallamos vokál alkalmazása is erősíti az egyediségre törekvés mellett való elkötelezettséget. A gregoriánra hajazó énektémák miatt mondjuk érzek egy kis Batushka-ízt, de egyébként meg teljesen más világ a két formáció.

A fentebb említett black metallal kapcsolatos sokszínűség a Dordeduh esetében is fennáll: darkos, folkos elemek keverednek az atmoszferikus feketefémmel, többnyire dallamos énekkel, ám olykor tekintélyes hörgéssel kísérve. A lemezt nyitó Timpul întâilor legnagyobb erénye a progresszivitásban rejlik: a tizenkét perces dal sokrétűsége, szerkezeti felépítése koronázza meg a nótát és teszi igazán karakteressé. 

A második tétel leginkább black/doom metalként aposztrofálható: a dal alá becsúsztatott szintiszőnyeg nekem valamelyest a "Clouds" korszakos Tiamatot juttatta eszembe. Az ezt követő darab már rögtön a legelején kiváltja a hallgatóból azt a bizonyos lúdbőrözést: himnikus, monumentális felépítésű, a későbbiek során azért néha leül a hangulat, de egyébként zseniális dal. A Calea magilor törzsi dolgai viszont annyira már nem fekszenek, de azért rossznak sem mondanám ezeket. A Vraci De Nord misztikus terepre téved, melyben a tuba, mint hangszer olyan organikusan illeszkedik a többi közé, mintha mindig is az egyik elválaszthatatlan eleme lett volna a feketefémnek.

Egyetlen negatívumot véltem csak felfedezni az albumon, méghozzá azt, hogy indokolatlanul hosszúra nyúlnak egyes dalok. Nem mondom, így is nagy élmény volt végigpörgetni az anyagot, de egy pici nyesés azért nem ártott volna neki. Aki fogékony az atmoszferikus, sötét hangulatú muzsikákra, annak kellemes szórakozást ígér a román avantgárd black metal banda második nagylemeze. Komoly, grandiózus mű.

9/10