Ha valaki még esetleg nem értesült róla: itt a nyár! Hosszabbak a nappalok, rövidebbek a szoknyák, és hamarosan kezdetét veszi az oktatási szünet. Jöhetnek a haverok, bulik, a hajnalig tartó örömködések, a szomszédok és a zord atyák nagy örömére. Kell valami jó zene? Valami újdonság, ami mégis inkább a hagyományos rockzenéhez áll közelebb? Ne is kutakodj tovább, mert az amerikai Monster Magnet új lemeze erre a célra (is) tökéletesen megfelel.

A stoner rock keresztapjait nem kell senkinek bemutatni, 1989 óta vannak a színtéren, s bár újkori lemezeik sikerei meg sem közelítették a hőskor (kilencvenes évek közepe-vége) népszerűségét, azért aki a régisulis rockzenéhez bármilyen szállal kötődik, tudja, kikről is beszélünk. Koszos gitárok, csöves erősítők és vaddisznó-túrás ezerrel. Legszívesebben azt mondanám: nézzük meg ezt a borítót, és kész. Kell ezt még hosszasan magyarázni? Hát még ha kinyitva látjuk, akkor igazán szemet gyönyörködtető.

De már pörög is a lemez, jön egy érdes hang, egy narrátor, aki felvezeti ezt az egész rockcirkuszt, név szerint Dave Diamond (szövegét egy hatvanas évekbeli rádióműsorból másolták ide) és aztán fejest ugrunk a Hawkwind Born To Go című nótájábaaa… Na, csutkára a hangerőt, ami belefér! Nem lehet ezt elég hangosan bömböltetni, mert az ilyen bombasztikus számok esetében nincs fájdalomküszöb (a halláskárosodás kockázata tekintetében vigye magával a buliba orvosát vagy gyógyszerészét!).

Egyébként ez egy feldolgozásalbum, ezt fontos leszögezni. Bár ami azt illeti, mellékes tényező. Az össznépi táncmulatságok résztvevőit ez általában nem érdekli, és tényleg, a világon semmi jelentősége nincsen. Ráadásul milyen nevek ezek? A Hawkwind ugyan legenda, és alapvető, de a többi? Scientists, Poobah, Josefus, The Fuzztones – folytassam még? Talán alulművelt vagyok (bár kissrác korom óta hallgatok rockzenét), de ezekről az előadókról soha nem is hallottam. És itt csupa ilyen van. Valószínűleg Dave Wyndorf (azaz Bajusz kapitány) pontosan ezért túrta ki őket a láda mélyéről, és dugta bele mindet saját hangládájába…

De akárhogy is történt, ez simán és minden további nélkül lehetne saját lemezük, senki meg nem mondaná. Annál is inkább, mert a szerzemények többsége - szabadjon ezt megállapítanom - soha nem volt sláger és nem is véletlenül lett azzá, ami. Más szóval: átlagos témák. Csakhogy a Monster Magnet tagjain, illetve a tagok hangszerein átcsorgatva máris erőre kap a legócskább közhely is, és ez nem afféle olcsó reklámszöveg. Utánanéztem egyik-másik nóta eredetijének, hát mit mondjak? Csörömpölés és zajkeltés ezerrel.

Azonban itt és most, ahogy megszólal az a gyönyörű gitártónus… Az már magában megér egy tanulmányt. Jóféle nóta azért még akad, szerintem ilyen a Table Scraps nevű formáció Motorcycle (Straight To Hell) című opusza, ez esetleg lehetett volna egy kisebb rádiós kedvenc, remélhetőleg majd most felkapja rá a fejét néhány zenehallgató, mert szintén remek kis csűrdöngölés lett belőle.

A Poobah zenekar Mr. Destroyer című nótájában egy pillanatra azt hittem, Ozzy vendégszerepel, de kiderült, hogy nem, ez csak úgy hallatszik, mintha. Egyébként nem mellesleg, viszont roppant feltűnően jelen van a Black Sabbath szellemisége (öröksége, íze, zamata, stb.) az összes felvételen, de ezt még leírni is felesleges, mert ha Sabbath nem lett volna, akkor Hawkwind sem, és Monster Magnet sem, és még sorolhatnám, de ez már hosszúra nyúló mese lenne.

Aki szereti ezt a fajta lebegős, kántálós, hajlóbálós zenei világot, amelyben sem tört ritmusok, sem halálhörgések, sem váratlan hangszeres bravúrok nincsenek, ellenben minden hangjegynek helye van, az ablakon árad be a szabadság illata és ettől legszívesebben egy böhöm nagy nyitott tetejű kocsival átsuhanna sivatagon, kiserdőn és nagyvároson, annak ez a cucc kötelező. Nem biztos, hogy volt jobb lemeze a csapatnak (halkan mondom), a hangzás elsőosztályú, nincs üresjárat, érdemes egy kellemes autóúton kipróbálni!

9/10