Lidérc/Incubus kettős klippel jelentkezett a karcagi Brain Drain zenekar. A 13 tételt tartalmazó – várhatóan ősszel megjelenő – nagylemez első kislemezes dala egy alvási paralízisben szenvedő egyén kaotikus álmát mutatja be, amely nem csak magyarul, hanem angol változatban is elkészült, hiszen a délvidéki és partiumi közönségük egy része nem beszéli a magyar nyelvet, ezáltal rájuk is gondoltak magától értetődő módon.
A gyakran csak „kunok hangjaiként” emlegetett zenekar leporolta héthúros gitárjait és – kihasználva a pandémia okozta kényszerpihenőt – visszatért metalos gyökereihez, melynek ékes példája az elkészült videoklip is.
„A dalt egy elektronikai áruházlánc egyik reklámzenéje ihlette meg, amelyet Adrián – a csapat billentyűse – rögtön továbbgondolt és már meg is jelentek a képek a szemeim előtt, miként képzelném el magát a dalt” – nyilatkozta István, a zenekar dobos-énekese.
„Sikerült a lehető legmelegebb napra szervezni a klipforgatást. Legalább 50 fok volt a kenderesi Horthy-kastély padlásán, ahol az események nagy része játszódik. Próbáltunk a körülmények ellenére sokat kihozni a videóból, rengeteg kelléket szereztünk be” – emlékezett vissza Nagy Péter gitáros.
A zenekar az eltelt másfél évben új nagylemezén dolgozott, amely bőven tartalmazni fog izgalmas tételeket, hiszen felsorakoztatja eddigi munkásságának szinte minden elemét egy jókora darkos hatással.