Kezdhetném azzal a cikket, hogy mennyire menthetetlenül imádom a texasi (korábban Chicago-i) Ministry munkásságát, de ezt egy korábbi cikkben (ITT) olvashatod, úgyhogy ettől most eltekintenék, és egyből a tárgyra térek. Rengeteg albumot vártam és várok idén, de amikor tavaly a semmiből, a karantén közepén berobbant egy új dal a Ministry-től, az Alert Level, és ezzel kilátásba került 2021-re egy új lemez, lényegében egyből az első helyre ugrott az év várományosai között. Vajon sikerült? Vajon új kedvencet avatunk?
Az előzetesen már említett dal nyitja ezt a több mint háromnegyed órát. Ezen a ponton a "Moral Hygiene" még masszívan a 2018-as "AmeriKKKant"-ot idézi. A samplerek, a gitárhangzás, maga az egész dalszerkezet mintha az előző album összefoglalója lenne. Egyébként kifejezetten király dal, akár koncertnyitónak is jó lenne.
Ezt követi az első, klippel is megtámogatott tétel, a Good Trouble. Ez több vonásában megidézi az én egyik személyes kedvenc korszakomat, a "Bush-érát", azon belül is a "Rio Grande Blood" lemezt. Csillagos ötös. Ami talán egy kicsit fura a Ministry-hez képest, hogy bár a szöveg jó, és kellemesen tenyérbemászó, de meglehetősen szellős. Mondjuk a "Get the party started, get the fascists out" sor olyan szinten mérhetetlenül Al Jourgensen, hogy nem lehet nem imádni. Ami még masszívan megtámogatja a dalt, az a hangulatos, üveghangokra épülő gitártéma. Lehetetlen nem dúdolni egy idő után, nekem még a tömegközlekedésen is összejött....
A leginkább Al másik csapatát, a Revolting Cocks-ot idéző című Sabotage Is Sex szintén a Bush trilógia második lemezét eleveníti fel. Ez elsősorban a dal durván kétharmadánál bejövő kórusok okozta ultradallamos megoldásának köszönhető. Ami a dal abszolút különlegességét adja, az a vokál. Ezt ezúttal nem Jourgensen szállítja, hanem egy régi barátja, a Dead Kennedys, a 1000 Homo DJs és Lard soraiból ismert, Jello Biafra. Érdekes, hamiskás orgánuma van a figurának, nem lepődnék meg, ha többeknek zavaró lenne. Viszont aki kedvelte az ilyen dalokat anno, mint a Never Believe vagy a Cannibal Song, az imádni fogja.
A Disinformation már egy sokkal érdekesebb tétel. Egy nagyon ritmusközpontú, főleg a "The Land Of Rape And Honey" korszakot idéző dal. Elsőre kicsit furcsa volt, de aránylag könnyen beleül az ember fülébe. És a hozzá készült klip meg, atya-gatya, társadalomkritikus korszellemmel átitatva. Egyébként meg Jourgensen-filtert a népnek a jövő telefonjaiba...
A The Stooges feldolgozás, a Search And Destroy egy klasszikusan Ministry-s újra gondolás, kicsit a "Filth Pig" albumos Lay Lady Lay vonalán haladva. Jópofa, de valahogy nem ez lesz az a dal amit a legtöbbször előveszek az albumról. És ha már "Filth Pig": a következő Believe Me című nótában kicsit visszaköszön a 25 évvel ezelőtti, méltatlanul elfeledett / alulértékelt lemez. Inkább hangulatában, mintsem zenei megoldásaiban, bár ott van a közép vagy még lejjebb lévő tempó, illetve a dal gerincét képező dallam kicsit a Kreator "Endorama" albumát juttatta az eszembe, de ez csak véletlen.
A Broken System egy klasszikusan Ministry-tétel. Sem több, sem kevesebb. Enyhén olyan, mintha "House Of The Molé" albumról jött volna. Viszont ami ezután jön, az egy nagy piros pont, ugyanis egészen a "Twitch" albumig repít vissza a We Shall Resist című szám, mely nagyon hasonlít a kedvenc dalomra abból az érából, a We Believe-re. Ezt külön köszönöm.
Az albumnak a végét nagyjából egybe fogom venni, mert a Death Toll/ TV Song #6 páros (ebből az utóbbi egy remix) igazából egy nagy perfect sampler gyűjtemény. Előbbi a Covid-állapotra alapoz, utóbbi meg kicsit még Trumpon köszörüli a nyelvét (annyi káromkodás van ebben a dalban, hogy k***a sok, ezt mondjuk nem értettem, hogy minek kellett). Jópofa dalok, skit-ek, de jobban örültem volna valami tényleg normális lezárásnak, mert így egy kicsit hiányos az összkép.
A tagság változásain szerintem teljesen felesleg meglepődni a Ministry esetében. Al Jourgensen az egyetlen tényleg fix pont a csapat idővonalában. Ezúttal három poszton történt változás. Egyrészt a basszer Tony Campos jelenleg masszívan Fear Factory-zik, helyét az eredeti Tool-basszeros, Paul D'Amour vette át. A dobok mögött a Stone Sour teljesen saját Roy Mayorgája foglal helyet, aki már az előző lemezen is játszott pár dalban. Sinhue Quirin gitárost Monte Pittman váltotta. Mivel a dalok nagy többségét úgy is Al Jourgensen írja, ezért ennél jobban nem mennék bele a banda humán oldalának kivesézésébe.
A "Moral Hygiene" egy Ministry válogatásalbum az eddigi életműből, minden korszakot felvonultatva, vagy legalábbis ügyesen lefedve az eddigi évtizedeket. Ahelyett viszont, hogy jól ismert slágereket fűztek volna össze közel 50 percbe, inkább csak fogták az érzéseket, az egyszer már sikerrel alkalmazott impulzusokat, és új dalok formájában hagyták őket reinkarnálódni. Részemről ez a lemez jött, látott, győzött, és ha nem is ez az év albuma, de mindenképpen egy olyan album, melyet a műfaj szerelmeseinek ajánlott, a zenekar rajongóinak kötelező hallani.
9/10
