A február 11-én az Atomic Fire kiadó gondozásában megjelenő "Halo" már a finn Amorphis nyolcadik soralbuma Tomi Joutsen énekessel, így a frontemberrel készült anyagok már bőven meghaladják a nélküle felvetteket, azaz a Pasi Koskinen fémjelezte érát (habár az első két lemezüket még Tomi Koivusaari hörgése jellemzi, de tekintsük ezt egy korszaknak az egyszerűség kedvéért). Így Tomi Joutsen már nehezen hívható az új vokalistának, habár az kétségtelen, hogy a finnek klasszikus anyagai a '90-es évekből származnak.
A Koskinen-korszak a zenekar számára a folyamatos zenei fejlődés és progresszivitás időszaka volt: hogy aztán ezt mennyire honorálta közönség-, illetve kereskedelmi siker, az már teljesen más kérdés. Tomi Joutsen érkezésével lecsiszolódtak az élek, lekerekedett (ha tetszik, leegyszerűsödött) a megközelítés és az Amorphis nagyjából-egészéből visszatért az "Elegy" esztétikájához, azaz afféle enyhén folkos dallamos death metalt kezdett ismét játszani a tiszta ének - hörgés kettősségével.
Sorra érkeztek kétévente a korongok, melyek színvonala míves volt és kidolgozott, csak éppen az izgalom és a váratlanság tűnt el az együttes produkciójából. A 2015-ös "Under The Red Cloud" már sejtetni engedte, hogy a finnek egyre szívesebben nyúlnak a Nightwish zenei világához (szimfonikus hangszerelés, kórusok, népi hangszerek, kelta motívumok), de csak a 2018-as "Queen Of Time" hozta be ezeket egyértelműen, ráadásul megjelent a csűrdöngölős-lakodalmas folk metal fájóan klisés hangulata is (e két korong kritikája ITT és ITT olvasható).
Éppen ezért voltam kíváncsi arra, hogy érzik-e vajon a skandinávok a helyes irányt és mennyire fogják (illetve tudják) visszarántani a kormányt a végleges Korpiklaani-sodás elől. Azért is volt ez fontos, mert a csapat átigazolt a Nuclear Blast istállóból frissen kivált és annak régi munkatársai által újonnan megalapított Atomic Fire kiadóhoz és egyáltalán nem mindegy, hogy miként sül el a debütálás.
Nos, imáim meghallgatásra találtak: az Amorphis új albumán levetkőzte az összes, korábban általam felhozott kellemetlen alkotóelemet és lerakott elénk a "Halo" képében egy szinte tökéletes prog/melo-death anyagot. A korongra egyszerre igaz az, hogy jóval metalosabb két elődjénél, ám a fogósság, a groove-osság sem hiányzik róla.
Egészen szenzációs az anyag kezdése: a nyitó Northwards - On The Dark Waters - The Moon hármasa kikezdhetetlen energiájú, robbanékony elegyet alkot (mekkora már a Northwards középrészén érkező progos-dzsesszes elborulás!) és a tempó, no meg a színvonal sem csökken szinte semmit a folytatásban sem. A When The Gods Came című tételt a húzós, menetelős riffje, no meg azonnal tapadó dallamai emelik ki az album közepén, de tulajdonképpen minden egyes szerzeményről leírhatnánk ugyanezt, mert középszerű vagy kifejezetten gyenge kompozíciót itt keresve sem találhatunk.
A Seven Roads Come Together, illetve a The Wolf simán ráférhetett volna az "Elegy" vagy éppen a "Tales From The Thousand Lakes" lemezre is (mennyire jó már hallgatni azokat jellegzetesen Amorhpis-jellegű, keleties dallamokat!), így afféle kvintesszenciáját kapjuk a finnek zenei világának.
Az ötvenhat perces albumon tizenegy öt perc körüli kompakt tétel szerepel, melyek közül egyedül a záró My Name Is Night lóg ki a sorból, mert ez egy akusztikus gitárral és zongorával kísért ballada, illetve duett Joutsen és Petronella Nettermalm, a svéd rockbanda, a Paatos énekesnője között, mely nagyon szépen kerekíti le a korongot.
Szóval ez bizony egy bitang erős cucc lett: azért is örülök nagyon ennek, mert a legkevésbé sem számítottam rá, hogy a finnek visszafordítják lovaikat a pokolba vezető útról és ismét a helyes ösvényen mennek tovább. Most, hogy a recenzió kapcsán visszahallgattam a finnek diszkográfiáját, nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a "Halo" talán a legjobb Joutsen-lemez lett, ami bizony óriási teljesítmény egy veterán csapattól. Egyedül talán a kissé hatásvadász kórusok használatát lehetne mellőzni (lásd a War című, egyébként remek nótát), de ez már tényleg szőrszálhasogatás lenne csupán. Év végi toplistás teljesítmény, vita nélkül.
9,5/10
