A Babits Mihály Kulturális Központ szervezésében megrendezett Pünkösdi Hal- és Vadünnep keretein belül lépett színpadra Szekszárdon a Béla király téren június 5-én vasárnap a már 26 éve aktív magyar rockzenekar, a Hooligans. Az együttes sikert sikerre halmozva fészkelte be magát a hazai rockszíntér élmezőnyébe, ahonnan egyébként még a zenekartól kevésbé várt brutalitással megdörrenő "Zártosztály" (erről ITT olvashatsz kritikát) című lemezük sem tudta kibillenteni őket, sőt.
Nagyon vártam ezt a koncertet: a Hooliganstől eddig is meghallgattam ezt-azt, de a "Zártosztály" egész egyszerűen kiverte nálam a biztosítékot. Persze jó értelemben: az album minden egyes szerzeménye pontosan az a fajta energiabomba, melyet ha tízszer egymás után meghallgat az ember, akkor sem képes megunni. A fémes hangzás, a súlyos riffelés, na meg a védjegyükként szolgáló megadallamos és könnyedén memorizálható refréncentrikusság elegye maximális hatásfokon égő őrületet generál.
Szépszámú rajongótábor gyűlt össze a Béla téren ahhoz, hogy egy felejthetetlen este maradjon hátra az utókor számára. Persze ehhez a zenekarnak is rendesen oda kellett tegye magát, amit természetesen maradéktalanul meg is tett: Csipáék hatalmas elánnal csaptak a húrok közé, a színpadi show pedig csak ráerősített az amúgy is bivalyerős produkcióra: hatalmas füst-és lángnyelvek emelkedtek az ég felé, melyek főleg az új dalok látványos kísérőjeként szolgáltak.
Naivan azt gondoltam, hogy a rádióbarát szerzemények és a "Zártosztályon" szereplő vadállat tételek felváltva adagolása egyfajta groteszk átmenetet képeznek majd. Nem így történt. Mondhatni, gondosan és ügyesen állították össze a műsort: valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag tökéletesen megfértek egymás mellett az olyan dalok, mint a kellemesen lágy Paradicsom és a pusztító erejű Kendőzetlen igazság. Nálam legalábbis működött a dolog, de azt el kell ismerni, hogy a rádióban rendszeresen játszott Hooligans-slágereket azért valamivel nagyobb ováció fogadta.
Endi a koncert előtt készített interjúban megígérte, hogy az új lemezről jó sokat játszanak majd. Ez így is történt: hatalmasat szóltak az olyan dalok, mint az Elindul a lejtő vagy a ráadásban felcsendülő Evolúció, de a jóval régebbi, ám szintén bivaly riffekkel megtámogatott Legyen valami is rendesen átmozgatta a jelenlévőket. Az új basszusgitárossal, Romanek Gergővel is szemmel láthatólag rendesen összecsiszolódott a zenekar, tökéletes összhangban zúztak együtt a világot jelentő deszkákon.
Őszinte leszek: engem leginkább a "Zártosztály" zsenialitása csalogatott el a koncertre, de a vérprofin összeállított és elővezetett több mint másfél órás produkció teljes egésze magával ragadott. Mivel a fémzene szinte már teljesen kiszorult a fősodorból, jelenleg a Hooligans az egyetlen reménysugár a hazai rockszíntér égboltján, mely nem engedi, hogy a műfaj teljesen visszaszoruljon az underground falai közé. Soha rosszabb Hooligans-koncertet!