Harminc év az harminc év: a svéd Amon Amarth tulajdonképpen a dallamos death metal AC/DC-je lett, hasonlóan sok száz, régóta a pályán levő, kialakult stílussal és hangzással bíró zenekarhoz. Sosem adnak ki rossz albumot a kezeik közül, de azért ma már senki sem rágja a körmét izgalmában egy-egy új anyaguk megjelenésekor. Valljuk be: a dinamika, a meglepetés ereje elég régen kerüli a skandinávokat, legalábbis lemezfronton.
Az utóbbi két korongjukon (kritikáink ITT és ITT olvashatók), de leginkább a 2016-os "Jomsviking" dalaiban egyre egyértelműbben emelte be a csapat a klasszikus heavy metal dallamfordulatait, megoldásait és a korai évek nyersebb, élesebb death megközelítése kezdett halványuló emlékké válni. Természetesen érthető volt az irány: az Amon Amarth már réges-rég kinőtte az underground szcénát, a főleg európai fesztiválok főzenekaraként pedig amolyan össznépi bulifunkciót is ellátnak már egy ideje.
Nem tisztem megítélni, hogy a hitelesség, a viking tematika és szövegvilág mennyire látja ennek kárát, de kétségtelen, hogy a svédek nevét szinte mindenki ismeri metalos körökben, sőt, bőven azon túl is. Az extrém él lenyesegetése pedig logikus lépés volt a tábor további bővítése érdekében, ám a Metal Blade gondozásában augusztus 5-én megjelent tizenkettedik albumuk, a "The Great Heathen Army" más irányt követ, nem kis meglepetésemre.
Johan Heggék ugyanis érezhetően visszatekerték a dallamosodás, a folk/power kormánykerekét és egy sokkal izmosabb, szikárabb, agresszívabb anyaggal álltak elő. Ez minden bizonnyal tudatos döntés eredménye és meg kell mondjam, a friss szerzeményeket hallgatva több alkalommal is rendesen beindult a nyakam, a lábam, ami elég régen nem történt meg velem bármilyen Amon Amarth-cucc kapcsán.
Természetesen a megszólaláson most sem lehet fogást találni: szokás szerint ismét Andy Sneap producer keverte és maszterelte az anyagot és bár véleményem szerint a svédeknek jót tenne a csiszolatlanabb, analógosabb hangzás, azért dörren itt rendesen minden, jó húzással, döggel dübörögnek elő ezek a csatahimnuszok.
Már elsőre is kiemelkedik régisulis death metaljával az Oden Owns You All, a remek riffel rendelkező címadó The Great Heathen Army, illetve a klasszikus melo-death Dawn Of Norsemen, melyben nagyon kellemes akusztikus gitáros témabontogatás is található, amúgy korai In Flames módra.
De az igazi meglepetés a Saxons And Vikings című tételben érkezik, melyben Biff Byford, a Saxon frontembere vendégszerepel. Értelemszerűen a brit énekes a szászok, míg Johan Hegg a vikingek oldaláról meséli el a két nép IX. századi összecsapásának történetét. Érdekes hallgatni egyébként, hogy az Amon Amarth zenéje egy klasszikus heavy metal énekes előadásában simán hozza ennek a stílusnak (power/heavy) a dallamait és húzását.
Biztos lesznek olyan rajongók, akik felhúzzák a szemöldöküket ennek a nótának a hallatán, mivel még a váltott gitárszóló is a hagyományos metalatmoszférát hozza, de ennek ellenére vagy talán pontosan emiatt ez a tétel a lemez egyik csúcspontja.
A Skagul Rides With Me nekem az Amorphis-féle elszállósabb, atmoszferikusabb dolgokat juttatta az eszembe, így az egyik kedvencemmé is vált az anyagról. De tényleg nagyítóval kell keresni a hibákat az albumon: még a hossza is optimális, mert a kilenctételes, negyvenhárom perces játékidő pontosan az, amit nem ununk meg, hanem végig leköti a figyelmünket.
Egyszóval jól sikerült a svédek friss korongja: a "The Great Heathen Army" érzésem szerint az elmúlt bő évtized legjobb Amon Amarth-anyaga lett és ez egy harmincéves csapattól mindenképpen elismerésreméltó eredmény. A zenekar október 18-án a Machine Head és a The Halo Effect társaságában koncertezik Budapesten a Barba Negrában, így élőben is lecsekkolhatjuk a produkciójukat. Soha rosszabbat!
9/10
Fotó: Tomas Giden
