A New York-i pszichedelikus stoner rock trió, a Sean McVay (gitár, ének), Dan Reynolds (basszusgitár, szintetizátor) és Scott Donaldson (dob) felállású King Buffalo neve számomra mindeddig ismeretlen volt, de a szeptember 2-án a Stickman Records gondozásában "Regenerator" címmel érkező ötödik soralbumuk hallatán úgy döntöttem, hogy kötelező jelleggel meg kell ismerkednem a csapat teljes diszkográfiájával (tavalyi korongjukról Chris kolléga írt recenziót ITT). Hogy a fenébe nem találkoztam velük eddig?
Az nem titok, hogy a stoner a rock/metal egyik legtúlzsúfoltabb, ám szilárdan az undergroundban tenyésző színtere: a stílus sosem volt népszerű, két-három amerikai bandán kívül (Kyuss, Monster Magnet) sosem értek el fősodorbeli sikereket és ha igen, az is kérészéletűnek bizonyult. Nincs ezzel semmi gond: ha jól játsszák ezt a füstös, koszos, de egyértelműen a klasszikus rockban gyökerező zenét, akkor kevés királyabb élmény érheti a hallgatót, akár koncerten, akár otthon élvezi azt.
A King Buffalo a szcéna lazább, hard rockosabb, ám pontosan emiatt rendkívül fifikás, okosan elborult együtteseihez tartozik: sokadik hallgatásra nekem azonnal beugrott a finn Death Hawks (mekkora banda már az is, te jószagú Atyaúristen!), bár az amerikaiaknál jóval kevesebb a stílusok közötti kalandozás, mint a skandinávoknál, ezért sokkal kompaktabb, ám pimaszabb is a végeredmény.
Nem véletlenül hoztam fel a jórészt a '60-as évek második felétől a grunge beköszöntéig tartó időszakot jelző klasszikus rockot: a King Buffalo igen halványan, jelzésértékűen, de jelzi tiszteletét a legendás nagy nevek előtt. A nyitó, egyben címadó tételben a gitárszóló a The Doors "L.A. Woman" című lemezén hallható blues-alapú dolgokat idézi, az Hours akkora Kyuss-riffel indít, mint a ház, a záró Firmament című tételben pedig egy rövid, Hendrix Little Wing című örökzöldjének szólóját idéző gitármenet is található. A szintetizátor révén pedig, mely egyértelműen visszanyúl a '70-es évek hangzásához, a Pink Floyd ugrik be óhatatlanul.
Először is a hangzásról: régen hallottam ilyen organikusan, analógosan puhán és kellemesen megszólaló lemezt. A basszus végig ott duruzsol a fülünkbe, tisztán és kövéren adja az alapokat. A dob valami egészen pazarul szól: a stúdiós programok robbanásszerű fejlődésével már csak ritkán merem megkockáztatni annak eldöntését, hogy valódi hangszert vagy dobszimulátort hallok, de itt csak megteszem: ez bizony élő dob, mégpedig rendkívül ízlésesen, csillogón, gyönyörűen hangosítva. A gitár vagy visszhangosan, lebegősen, utaztatósan játszik, amikor viszont bedörrennek a dolgok, akkor röfög és pöfög az a hathúros rendesen.
A Mammoth a korong überlaza slágere, nem véletlenül ez kapott klipet is: a már említett Hours a csapat keményebb oldalát mutatja, az Interlude egy rövid, szinte folkosan álmodozós, dallamos darab, míg az Avalon a kellemesen andalgós, ám a végére bemorcosodó Janus-arcával fordul felénk. A nyitó Regenerator tízperces, elszállós szerzemény, lassan kibontakozó zenei narratívával: egy groove-ra épül, azt járatja csúcsra remek szólókkal.
Az album koronaékszere egyértelműen a záró Firmament: itt komplett zenei utazásra indulunk, szinte progresszív módra bonyolódnak a dolgok, hogy a kilenc perc végére megismerjük a King Buffalo legkomorabb, legsúlyosabb oldalát is.
Bevallom, napok óta pörgetem ezt az anyagot és egy másodpercre sem tudtam megunni: szó sincs itt múltidézésről, csak teljesen szabad, élményszámba menő örömzenélésről. Pontosan így kell 2022-ben pszichedelikus rockot játszani: nem felülni a retróvonatra, hanem saját, egyedi hangon megszólalni.
Ez a feladat a King Buffalo számára gyerekjáték: kifejezetten pozitív töltetű lemez lett a "Regenerator", mely a rock/metal anyagok többségének világvége-depressziójával ellentétben rendesen el tud lazítani vagy felpörgetni, ki mint szeretné. Óriási album, csak ajánlani tudom mindenkinek!
10/10
