Májusban aktivizálta magát a tetszhalott állapotban lévő Xandria. A szimfo-metalos csapat Dianne van Giersbergen botrányoktól cseppet sem mentes kiválása után néhány koncertet Aeva Maurelle-lel (ex-Aeverium) csinált végig, majd csend borult a zenekar háza tájára.
Mint kiderült, Marco Heubaum alapítót leszámítva az összes tag lecserélődött, új énekesnőjük pedig a görög-francia származású, de Németországban élő Ambre Vourvahis lett, a 30 éves hölgy pedig a Reborn című dalban mutatkozott be a rajongóknak.
Készül az együttes új albuma is, amelyről egyelőre pontos infókat nem tudni, ám a mai nappal megérkezett a második videoklipes dal, amely a You Will Never Be Our God címet viseli, íme: