Sok mindent lehet mondani a black metalra, de azt semmiképpen, hogy fejlődésképtelen lenne. Létezik egy rakás leágazása, talán ez az egyetlen műfaj, melyet a metal bármely vállfajával össze lehet fésülni úgy, hogy működőképes végeredményt kapjunk. Rengetegen élnek is a lehetőséggel, de akadnak azért hagyományőrző, a tradicionalitást előtérbe helyező formációk is, illetve olyanok, mint a feketefém fellegvárában, Norvégiában tanyázó, 2007-ben megalakult Dødsengel, akik valamelyest azért feszegetik a black metal határait, de nem olyan mértékben, hogy a stílusbeli felcímkézést módosítani kelljen.

Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy sok a lassú, kimért témázgatás, valamint tisztább énekkel is több helyen találkozni, mint általában egy true black metal banda esetében. Szóval nem a mértéktelen düh az irányadó, hanem egyfajta okkultista szeánszhoz idomuló kompozíciók sorakoznak fel a több mint egyórás lemezen, mely a banda ötödik soralbuma és melyet a Debemur Morti Productions hozott tető alá december 16-án.

Az album hosszát meglátva először felvontam a szemöldököm, de ahogy futnak ki egymás után a számok, a változatosság szele oly mértékben lendíti előre az anyagot, hogy szinte fel sem tűnik a maratoni játékidő. Viszont bármekkora is volt az igyekezet, nem igazán tudok kiemelkedő momentumokat felidézni a produktumból, igazából csak szórakoztat és nem lenyűgöz.

Leginkább élőben tudnám elképzelni egy hatásos show-műsor keretében ezeket a dalokat, annak valószínűleg nagyobb visszhangja lenne, mint szimplán végigpörgetni a hanganyagot. Már a nyitótétel (Ad Babalonis Amorem Do Dedico Omnia Nihilo) is olyasmi, mint egy sátánista pap felkonfja utáni fekete mise: a dal gerincét egy éjsötét hangulati elemekkel átitatott, kimért fémöntés képezi, néha egy-két tempósabb résszel megtörve mindezt.

Vad csépeléssel tör utat magának a nordikus feketefém jéghideg talaján állomásozó In The Beginning, melyben hamisítatlan pokolfajzatok nyöszörgése is hallható. Az Annihilation Mantra félelmetes érintése rendesen lekapcsolja a villanyt, majd’ összecsinálja magát az ember, olyannyira fenyegető atmoszférával dolgozik.

Ismét egy lassú menetelés következik (Waters Of Unravelling), majd a váltakozó tempójú Bursting As Boils From The Black Of Slaves rántja magával a hallgatót a végtelen sötétségbe. A többi dal is hasonlóképpen építkezik, szóval ezekre külön már nem térnék ki. A lényeg, hogy van egy jól kidolgozott koncepciója a lemeznek, viszonylag könnyen emészthető, hallgattatja magát.

Ám ahogy már fentebb is említettem, a korong híján van az olyan szerzeményeknek, melyek mélyen befészkelik magukat a fülünkbe, inkább az anyag összhatása miatt lehet érdekes egyeseknek.

8/10