A napokban zajlott egyfajta diskurzus a Rozsdagyár Facebook-oldalán arról, hogy a magyar rockzenekaroknak az anyanyelvükön vagy angolul kellene-e énekelniük ahhoz, hogy komolyabb nemzetközi sikereket érjenek el. Ez azért egy igen összetett kérdéskör.

Na most, egy ország politikai, gazdasági berendezkedése sokat számít, az anyanyelv és a terület mérete szintén. A legsikeresebb, legismertebb előadók nagyrészt az Egyesült Államokból és Angliából indultak el. Sok tehetség van szerte a nagyvilágban, de a fentebb említett kritériumok közül nem tudnak megfelelni annak, mely lehetővé tenné számukra a nemzetközi ismertséget, sikert, illetve akiknek ez mégis összejött, kiköltöztek az imént említett országokba és onnan építkeztek. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mely zenei stílusoknak van egyáltalán esélye nagyobb tömegekhez is elérni.

És hogy miért hoztam ezt fel? Sok promóanyag érkezik hozzánk, rengeteg ismeretlen zenekaré, sok esetben hasonlóan (mármint gazdaságilag) gyenge lábakon álló országokból, mint amilyen hazánk is. Most éppen egy chilei heavy/doom metal formáció, a 2005-ben megalakult Condenados harmadik nagylemezének előzetese landolt nálam (az album egyébként már megjelent az Evil Confrontation Records jóvoltából február 10-én, a címe pedig "El Camino De La Serpiente"), akik szintén arra vannak kárhoztatva, hogy marad nekik az underground biztonságos, meleg, de egzisztenciálisan meglehetősen barátságtalan talaja, írhatnak ők akármilyen szenzációs dalokat.

A srácok a spanyol nyelvet választották, azon keresztül jut el a rajongókhoz az üzenet, és hát megmondom őszintén, ehhez a muzsikához nagyon is passzol. Ahogy az Introducción című felvezető után felcsendül a hangszórókból a hidegrázós dallamokkal operáló Alma Podrida, ahogy összefonódnak a zseniálisan elővezetett heavy/doom témák a spanyolul előadott énekdallamokkal, az valami éteri. Erről a dalról (meg összességében az egész anyagról) nekem a kanadai Sheavy zenekar ugrott be egyébként.

Az El Diablo ott folytatja, ahol az előző dal abbahagyta: a hathúrosból kifacsart súlyos riffek szorosan ölelkeznek a fülbemászó vokállal. A banda nevével azonos címmel ellátott tétel játékossága, a Jinete Acido fogós, laza heavy rockja vagy a Mi Maldición veretes doomja mind-mind hatalmasat ütnek az underground vaskos, betonbiztos falaira.

Hiába folytatja a sort egy újabb frankó szerzemény, az immár száguldó El Carro Y La Torre, a chilei duó új korongja ezúttal sem fog milliók lejátszóján pörögni (sajnos). Az viszont biztos, hogy a maga műfajában példaértékű, kihagyhatatlan anyag (Sheavy-rajongók számára főleg).

A Fernando Vidal (ének/gitár) és Matias Moreno (basszusgitár/dobok) alkotta duó ezt most nagyon odatette. Nem találni a lemezen egyetlen gyenge darabot sem. Hola español!

9,5/10