Nehéz manapság a stoner műfajon belül olyan produktummal előállni, amely nem csak a stílus szerelmeseinek lemezjátszóját veszi célba, hanem rátelepszik a különféle előtagokkal felcímkézett fémeket kedvelőkre is.
Megannyi stoner csapat búgatja előszeretettel a szénné torzított mamutriffeket, teszi boldoggá a hetvenes évek rockbandáinak szellemiségét ápoló műfaj hűséges rajongótáborát. De vajon a kultikus Kyuss zenekaron kívül van-e még olyan banda, amelyik mondjuk egy Metallica-rajongó kedvencei közé is lazán befészkeli magát?
Erre ad nekünk választ a 2007-ben hangszert ragadó olasz formáció, az Isaak, melynek ”Hey” címmel jelent meg a harmadik nagylemeze a Heavy Psych Sounds gondozásában március 31-én. A legtöbb stoner csapat általában a sabbathos riffeket pengeti viszonylag ráérősen adagolva, de sokan a Mountain, a Cactus, a The Jimi Hendrix Experience vagy éppen az MC5 által lerakott alapokra építkeznek és jóval tempósabb alakban öltenek testet a szerzeményeik.
Az Isaak egyik kategóriába sem illik: lendületes, erőtől duzzadó nótáik bár stoneres hangzással bírnak, egyik fentebb említett zenekar bőrébe sem bújnak bele. Az Isaak egyszerűen csak Isaak akar lenni, nem több, nem kevesebb. Pontosan ez tetszik bennük, és ezért szólnak másokhoz is, nem csak a stoner rajongóihoz.
A durván háromnegyedórás „Hey” kibillenti a hallgatót a mindennapok egyhangúságából, felráz, feltölt, felvillanyoz. A Miracle B című dallal indít az album, mely csak amolyan kedélyborzoló, intrónak hosszú, teljes értékű dalnak kevés, mindenesetre a hangulatot fokozatosan emeli. A címadó Hey pedig úgy berúgja az ajtót, hogy az tokostul szakad ki a helyéről: az energiától szétfeszülő nóta lendületes, élettel teli és piszkosul hasít.
Az OBG sem veszi le a lábát a gázpedálról, megállíthatatlanul, mindent elsöpörve az útjából száguld előre. Az Except kissé sötétebb atmoszférával dolgozik, mint a többi dal, ettől függetlenül nem lóg ki a lemezről. Az Isaak hangszeresei nem gondolták túl a dolgokat, egyszerű, de fogós alapokon nyugvó szerzeményeik nincsenek kicicomázva, viszonylag kevés színt használnak, de azok rendkívül markánsak. Újabb példa erre a zakatolós Rotten című dal, mely az előzőekhez igazodik lendületes, erőteljes elemeivel.
Az Over Ther Edge punkos lendülete még inkább arra készteti az embert, hogy felemelje a hátsóját a számítógép elől és elkezdjen headbangelni. A többi nóta is hasonló vizeken evez, szétrúgják a seggét a hallgatónak, nincs mese.
Az Isaak jóval több, mint egy átlagos stoner rock csapat, az egész albumot belengő punkos vehemencia meg már eleve kiemeli őket ebből a skatulyából. Tökéletes nyárindító zene, Hey!
9/10
