A Miserium progresszív metal csapat egykori tagja, Tari Szabolcs énekes-gitáros-dalszerző által 2020-ban létrehozott From The Sky stúdióprojektnek indult, hogy aztán a remek visszajelzéseket kapott 2021-es debütalbum, a "Rex" sikerét követően többek között Geoff Tate és az Amon Amarth előtt is felléphessenek. 2023 februárjában pedig meg is érkezett második soralbumuk, az "Antarktika", elődjéhez hasonlóan ismét a HammerWorld magazin mellékleteként (a bemutatkozásukról ITT írtunk kritikát).
A "Rex" afféle szimfonikus extrém metal anyag volt, klasszikus ízű gitárszólókkal, érzelmes magyar dalszövegekkel, kivételként az angol nyelvű Lacrimosa (Tears Fall Down) című ballada szolgált csak. Tari Szabolcs szerzői teljesítménye volt az album, csakúgy, mint az "Antarktika", mely már 2022-ben elkészült. Tartalmilag nyílegyenes folytatása ez a korábbi korongnak, hiszen míg az egy szerelmi kapcsolat felbomlásáról és gyötrelmeiről szólt, az új lemez már a feldolgozásra és a továbblépésre helyezi a hangsúlyt.
Azonban a zenei tartalom rendesen megváltozott, olyannyira, hogy a korábban sorvezetőként felhozott külföldi csapatok (Fleshgod Apocalypse, Dimmu Borgir) hatása már csak távolról, mintegy jelzésértékűen érzékelhető. Szabolcs is jórészt tiszta dallamokat hoz, a károgós-hörgős vokálja is csak legfeljebb a verzékben vagy hangulati váltásokban jön elő.
Ezalól talán csak a Nocturno című tétel a kivétel, mely kifejezetten húzós, szikár riffelésével, veszett tempójával emelkedik ki a korongból, ráadásul itt a refrén is átkozottul eltalált, fogós, szóval még a kezdésben és a zárásban szereplő, meglehetősen klisés latin nyelvű kórusrészt is megbocsáthatjuk. A szólók továbbra is elképesztőek, tulajdonképpen csak ezekért is külön végig lehetne pörgetni az anyagot, mert nem túlzás, külön zenei történeteket mesélnek ezek az önállóan is értelmezhető gitárbetétek.
Azonban van egy nagy változás, mégpedig a dallamosodás: kis túlzással ha levennénk az instrumentális sávokat, akkor ezek a nóták bizony simán megfelelnének bármely kortárs hazai popbanda slágereinek. Erre a legjobb példa a Lethe: nagyon eltalált dallamok, prozódiailag rendkívül passzoló ritmikájú dalszöveg, szóval nem véletlen, hogy a csapat ezzel a nótával nevezett a Dal 2022-es mezőnyébe, ám az élő adásba már nem sikerült bejutniuk. Az új album címadójával azonban a 2023-as évadban már helyet kaptak és az elődöntőben is szerepelhettek.
Ám akad itt egy számomra rendkívül zavaró fejlemény, mégpedig a dalszövegek terén. Már a "Rex" esetében is kézzelfogható volt az a veszély, hogy Tari Szabolcs átbillen az érzelmesség és a giccses pátoszosság rendkívül vékony választóvonalán és ez sajnos most megtörtént. Ráadásul sokszor többszörös, értelmetlen képzavarokkal, a kényszeres rímelés által megkövetelt szóképekkel találkozhatunk, lásd például az egyébként remek Anima refrénjét ("Alkonyba fordul a szép reményem végső dallama").
A szintén kifejezetten slágeres Salus pedig telis-tele van olyan kifejezésekkel ("angyali csábítás, látomás, remény lángja, álmoktól izzó fáklya, békítő áldomás"), melyeket így egymásra halmozva kifejezetten kényelmetlen hallgatni ("ölelj magadhoz végtelen kéjjel ..." brrr).
Zeneileg tehát sokkal befogadhatóbb, kiérleltebb, összeszedettebb, jó értelemben slágeresebb az "Antarktika", ám a dalszövegek színvonala számomra nem ütötte meg az elvárható minőséget. A harmadik lemeznél erre nagyon kellene figyelni: olyan érzésem volt, mintha Tari Szabolcs minden idejét és energiáját a zenei rész megírására fordította volna, a szövegek pedig már csak másodlagos feladatnak bizonyultak a számára.
Ambivalens anyag lett tehát a második korong: a dallamokba, a szólókba nem tudok és nem is lehet belekötni, ám a szövegek azok bizony döcögnek, illetve sokszor teljesen lehúzzák a dalokat. Tudom, sokan nem foglalkoznak ezzel, ám számomra a dalszövegek ugyanolyan fontosak, mint a zenei tartalom és bizony a nem odaillő kifejezések, klisék rendkívül le tudnak húzni mégoly remek produkciókat is (a Gemini pedig 2023 egyik legkirályabb hazai metalnótája, mindettől függetlenül).
8/10
