Rozsdagyár

ÆKESH - Dalpremier: Kövek

2023. október 11. - Kovenant

aekesh.jpg

Új hazai hardcore banda alakult Ækesh néven, mely Kövek címmel be is mutatta első dalát. A gitárokat és a dobot a zenekar házistúdiójában rögzítették, az énekfelvételre és keverésre-maszteringre pedig a No Silence Stúdióban került sor. 

Zenekarunkat, az Ækesh-t, tavaly év végén alapította a volt Bekes Projekt két tagja, Laczkó Tamás dobos és Gyüre Zsolt gitáros, valamint az új basszusgitáros, Bende Attila. Megalakulásunkat énekesünk, Gép csatlakozásától számoljuk, aki idén év elején csatlakozott a zenekarhoz, őt többen ismerhetik a Forcas és a Tisztán a Cél Felé egri hardcore együttesekből. Így értelemszerűen zenénk, hangzásunk szintén klasszikus hardcore-alapokra épül, ugyanakkor más zenei hatások is felfedezhetők benne. Jelenleg kilenc saját dallal vagyunk koncertkészek, bemutatkozó koncertünkre november 18-án kerül sor az Angertea társaságában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6618232775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása