Lehet-e rossz egy zenekar, mely egyenesen Amerikából jön és úgy jellemzi magát, hogy neoklasszikus-technikás thrash/death metal? Kizárt. Ezt így meghallja az ember, és egy nagyon durcás Yngwie Malmsteen ugrik be egyből. Kész, 10/10, év albuma.
Komolyra fordítva a szót, amikor egy kicsit utánanéztem a kaliforniai Exmortus munkásságnak, akkor két dolog bizonyossá vált. Egy, a tagok fele megjárta a Warbringer nevű csapatot, a dobos meg a Vio-Lence-et is, úgyhogy a thrash alapok adottak. Kettő, durván öt dal maghallgatása után nyilvánvalóvá vállt, hogy az Exmortus zenéje tipikus esete az "inkább érdekes, mintsem jó" közhelynek. Ennyi felvezetés után nézzük, milyen lett a "Necrophony".
Talán nem akkora meglepetés, de a lemez egy aránylag hosszú instrumentális dallal, a Masquerade-del nyit. Ez egy viszonylag nyugott intró, és innentől elég következetesen építkezik a lemez további több mint ötven percen keresztül. Az első felében főleg a húzósabb dalok dominálnak. Innen kiemelném az Oathbreaker és a borzasztóan klisés című Mind Of Metal című tételeket. Ez a két tétel jelenti ennek az album csúcsát, ezzel együtt egészen jó körképet adnak, nem csak erről a majd' egy óráról, hanem úgy általában véve a csapat munkásságáról. Szó se róla, kreatív arcok dolgoznak abban a formációban, csak néha talán a kelleténél jobban túl van reagálva ez az egész.
Összképében nézve a "Necrophony" egy kimondottan izgalmas album. A gondok valahol ott kezdődnek, amikor ezt próbálja az egyszeri hallgató darabokra szedni és egyesével értékelni a dalokat. Nem fogok hazudni, amennyire jópofa és fogós a lemez első fele, annyira túltolt és érdektelen a második. Ritkán mondok ilyet, mert alapvetően nem rajongok érte, amikor aránylag sok az instrumentális tétel egy alapvetően vokálokkal is rendelkező albumon, de itt kifejezetten szükségesnek tartom mind a hármat, mert remek vérfrissítésnek bizonyulnak. Lényegében pont akkor kerülnek elő mindig, amikor az ember már éppen kezdene mérhetetlenül belezsibbadni a végeláthatatlan virgákba, tekerésekbe, túlgondolt dalszerkezetekbe. Ebből külön kiemelném a több mint hétperces Children Of The Night-ot, mely simán lehetne fele ilyen hosszú is, és úgy sem hiányozna belőle semmi, cserébe kevésbé lenne fárasztó.
Mondjuk, azt egy jópofa húzásnak tartom, hogy az előzetesen várt halál/tűz/sátán szentháromság helyett kimondottan a fantasy-témára építik fel a dalaikat, és olvasva a szövegeiket rájöttem, hogy némi power metal rajongás azért meg-megbújik a tagok elméjében. Ami meg külön poén, hogy a zenén is érezni ezt a tendenciát, mégha egy nagyon kitekert módon is.
A tagok magas szintű zenei képzettsége tagadhatatlan. A promózott műfaji megjelölések egyáltalán nem parasztvakításként vannak feltüntetve. Ami inkább probléma, hogy bár alapvetően sikerült ezt a sok különböző összetevőt egy koherens egésszé gyúrni, de ez a fajta következetesség nem tart ki a lemez végéig. Értsd: ami a lemez elején még egy izgalmas, kifejezetten sokszínű és érdekes utazásnak ígérkezik, az a végére egy nagyon önismétlő, kapkodós, önmagát megindokolni képtelen katyvasszá torzul. Tulajdonképpen annyi a töltelékdal az albumon, hogy abból egy izmosabb EP simán kijönne.
Kicsit gondban vagyok, hogy még mit lehetne mondani erről a produktumról. Egyszerűen amennyire ígéretesnek tűnt első blikkre, a végére annyira kiüresedett. Nem egy hallgathatatlan lemez a "Necrophony", megvannak a maga abszolút értékei, de egyfelől ezekből nincs túl sok, másfelől teljesen indokolatlanul majdnem egy óra a játékideje. Durván 35-40 percben ez körökkel értékelhetőbb lenne, és minimum két ponttal magasabb is lenne a szám a cikk végén. A hangzás patent, a borító elég menő, a dalok nagy része rendben van, viszont mégis helyenként annyira leül az egész, máshol meg annyira töménnyé válik, hogy megfelelő hozzáállás nélkül képtelenség végig élvezettel hallgatni.
Ezt a lemezt tipikusan azoknak az arcoknak ajánlom meleg szívvel, akik kimutatható nadrágkeményedést tudnak felmutatni minden kicsit is egzotikusabb metallemezre és odavannak minden kísérletezős megoldásért. Ti ezt szénné fogjátok hallgatni, mindenki más viszont nyugodtan kerülheti ezt az élményt, mert nem biztos, hogy pont úgy lesz meghatározó, ahogy arra számíthatnánk.
6/10
