Rozsdagyár


PLAFON - Interjú Murányi Mátéval

"Egyszer láttam egy filmet, ami Akhilleuszról szólt és tetszett, hogy iszonyatosan laza karakternek ábrázolták."

2018. december 06. - Felicium

Mai nap a novemberben friss nagylemezzel jelentkező budapesti Plafon zenekar alapítójával és énekes/gitárosával beszélgetünk, akik pénteken élőben is bemutatják a 10 dalos albumot, mely a görög mitológiát vette alapul.

Tovább

CANENS LEAP - Hard rockból modern metal | Hazai Reménységek #37

Dalpremier és villáminterjú

2018. július 22. - Felicium

A Canens Leap 2016 márciusában alakult egy Tolna megyei kis faluban, Ladományban. Azonban jelenlegi formáját és nevét 2018 elején nyerte el. A zenekar alapja egy testvérpár és egy barát, akik kisgyermekkoruk óta együtt zenélnek, hozzájuk csatlakozott utolsóként az énekes így nyerte el végleges…

Tovább

BLOOD UP - Az !Ébredj nagylemez saját szavaikkal | Interjú

A ma megjelent "!Ébredj" című első Blood Up albumról már láthattátok, hogy mi a mi véleményünk, azonban a zenekar saját szavaira is kíváncsiak voltunk, így megkérdeztük őket, hogy mégis mi az egyes dalok története és ők (Mácsai Dániel és Tóth Anita) mit gondolnak, nekik mit jelent ez a nyolc tétel…

Tovább

SZENDREY ZSOLT "SZASZA" - Interjú a Sex Action, az Action és a Zorall énekesével

Az Action lemezkritikámban említettem, hogy Szendrei Zsolt "Szasza" mostanában mennyire elfoglalt, emiatt nehezen tudtunk vele időpontot egyeztetni egy interjúhoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor ő ráért volna, az az időpont meg nekem nem volt jó. De most végre mindketten tudtunk időt…

Tovább

DOORS EMLÉKZENEKAR - Interjú a gitáros Kiss Gergővel

2018. február 25. - Felicium

Mai nap Kiss Gergővel, a Doors Emlékzenekar és a Joe Cocker Coverband gitárosával beszélgetünk, aki több évtizede tépi a húrt rendületlenül. A jövő és a jelen mellett kicsit a múltba is visszautazunk vele, hogy mégis miként indult az ország legrégebbi emlékzenekara és mi motiválja őket.

Tovább

SMOKING FROG - Kőkemény rock and roll Szombathelyről | Hazai Reménységek #33

2018. január 19. - Felicium

Mai nap bemutatjuk a szombathelyi Smoking Frog zenekart, akik kőkemény, modern rockzenét tolnak az arcunkba. A formáció meglehetősen friss, ugyanis 2016 novemberében alakult. Egy évvel később már meg is jelent a bemutatkozó album, mely az "Ősrobbanás" címet kapta és megtalálható az összes ismert…

Tovább
süti beállítások módosítása