Ismét egy bemutatkozó lemezt van szerencsém bejelenteni a tisztelt magyar közönségnek, ám ezúttal minden meglátásom és kritikai észrevételem pontosan az ellenkezője mindannak, amit korábbi lemezajánlómban a Witchrot albuma kapcsán írtam. Az ausztrál négyes debütálása ugyanis első hallgatásra, már az…
Jó ideig nem voltam egészen biztos abban, hogy a kanadai Witchrot idén megjelent bemutatkozó nagylemezéről mindenképpen kritikát szeretnék írni, azonban az idő múlásával, és a lemezanyag többszöri meghallgatásával egyre inkább úgy érzem, hiba lenne az együttes teljes mellőzése. Egyáltalán nem rossz…
Ahogy elnézem az 1986-ban megalakult holland death metal csapatban, a Pestilence-ben máig megfordult zenészek listáját, a tekintélyes hosszúságú névsor még a Black Sabbath abszolút követhetetlen tagcsere-sorozatát is lazán kenterbe veri. Az egyetlen név, mely a kezdetektől fémjelzi a bandát, Patrick…
Egy jó név sokat tud dobni egy zenekaron. Már azelőtt, mielőtt meghallanánk, van egy fajta elképzelés, mit tükrözhet, milyen üzenetet hordoz. Meg aztán bizonyos esetekben fel is kell nőni hozzá, hiteles maradni a koncepcióhoz vagy akár ihletett forrásként is szolgáltathat, miből merít a zenekar, mik…