Vannak csapatok, melyek egy centit nem tágítanak az általuk kiszabott úton, ami magában nem is baj, hisz bőven ismerünk zenekarokat, sőt nagy zenekarokat, akik így is tettek és lettek elismertek és sikeresek, de mégis kell valami több, amitől nem válik önismétlővé a banda és ki tud emelkedni a tömegből.

A német Desaster 1989 óta nyomja magából a blackes thrash metalt. Olyan zenekarok ihlették, mint a Venom, a Hellhammer vagy a Destruction. Sőt az együttes neve a Destruction Total Desaster dalából származik. A banda stílusa meglehetősen szűk keretek között mozog már a kezdetek óta és az új anyag, a "Churches Without Saints" is szépen illeszkedik a diszkográfiába.

Az eredeti formációt már csak a gitáros Infernal képviseli. Az utóbbi majdnem tíz évben változatlan volt a felállás Odin (basszusgitár), Satanic (ének) és Tormentor (dob) személyében. Tormentor sikeresen kiügyeskedte magát a bandából azzal, hogy túl sok projektbe nyúlt bele, az új lemezre Hont váltotta.

Az új korong már a kilencedik a sorban és folytatja elődei útját. Bár, többször gondoltam azt, hogy inkább toporgásról van szó, minthogy inkább folytatásról. A lemez tizenegy dalból áll, ami lényegében kilenc, ha az intrót és outrót (melyről még később szót ejtek) nem számoljuk, bő háromnegyed órában.

A The Grace Of Sin kissé semmilyen intrója után a Learn To Love The Void belecsap a lovak közé. Agresszív és gyors, de valahogy végig egy felturbózott Bewitcherként hat, ami számomra nem pozitívum. A Failing Trinity már hozza a régisulis thrash-ízt, blackes fűszerrel, atmoszférával. Az Exile is Imminent felvezetőjére egyből felkaptam a fejem, valami zseniálisan indul a dal, de aztán jönnek a megszokott témák és itt látszik igazán, hogy mennyire sokat dobna az összhangon, ha bátrabban használnák ezeket a betéteket, mert már néhány tétel után megszokottá kezd válni az egész.

A címadó nóta jól szimbolizálja az egész lemezt (hiába vannak gyors és tekerős témák rajta): komótos. Az előzőek fényében folytatódik az album a megszokott eszközkészlettel, klisékkel és üresjáratokkal. Az Armed Architects Of Annihilation még kiemelkedik a sorból, jól összegyúrt nóta lett. Az Endless Awakening még tartogat egy elég hangulatos kis nyitányt érdekességként, de aztán jönnek a jól ismert témák és el is laposodik, hét percével az album leghosszabb dala.

A lemezt zárja a német nyelvű Aus Asche, mely igazából majdnem három percével kicsit hosszú outrónak, dalnak meg annál kiválóbb. Teljes mértékben elüt a Desaster világától, ugyanis Infernal ezt a dalt a másik csapatának szánta, de aztán itt kötött ki. Lágyabb, borongósabb, darkosabb darab és telitalálat.

Sajnos a lemez kissé fantáziátlan és hiányolom a kísérletezgetést és kár, hogy nem rugaszkodnak el többet a gyökerektől és szűk keretektől, mert mikor mégis megteszik, az nagyon jól áll nekik. Kiismerhetővé és egysíkúvá válik az anyag, persze mindezt profin tálalva: nincs is rossz dal a korongon, de olyan igazán remek sem, mint mondtam, komótos középszer. A zenekar rajongói így sem fognak csalódni a lemezben.

A "Churches Without Saints" produceri és hangmérnöki teendőit keverősük, Janosch Geinsheimer végezte. A borító Marcus Miller munkája. A lemez június 4-én jelent meg a Metal Blade Records gondozásában.

6/10

Fotó: Diana Mennicke