Időről időre érdemes leásni a metal underground legmélyebb bugyraiba, megnézni, hol áll a hosszú távú utánpótlás, mit várhatunk azoktól a csapatoktól, melyekről talán majd csak két-három év múlva hallhatunk egy olyan produkciót, mely átüti a belföldi vagy akár nemzetközi szakma ingerküszöbét. Sokan feleslegesnek tartják ezt és csak a már ismertebb, befutott bandákkal foglalkoznak vagy akár csak ezeket hallgatják, de mindig érdemes megnézni, hogy mire számíthatunk a jövőben. A TimeZone Records kiadásában szeptember 25-én érkező "Thrash 'n' Roll" a bajor Deathless Creation bemutatkozó albuma és a korong címe némileg félrevezető.
Öt éve kezdte a zenélést a német brigád, két saját kiadású EP-vel rendelkeznek és most sikerült szerződést kötniük a debütalbum kiadására, mely tizenkét dalt tartalmaz. A címmel ellentétben a Deathless Creation a thrash és a Pantera-féle groove metal keverékét játssza, de számos egyéb műfaj is tiszteletét teszi a bemutatkozás során. Néha még a kilencvenes évek grunge-hatásai is befigyelnek, de alapvetően a fenti két stílus keverékét hallhatjuk. A furcsa az, hogy a csapat szinte dalonként váltogatja a thrash és a groove metal jellegzetességeit, tehát nem igazán sikerült még egységes ötvözetbe gyúrni a dolgokat.
Az első kislemeznótaként kihozott King Of The Lonesome Riders egy igazi dögös, kicsit southern metal ízekkel súlyosbított, hangulatos darab, bár már itt felfigyelhetünk Benne Rommel énekes/gitáros Phil Anselmo-rajongására. Az ilyen típusú dalokban végig hozza az amerikai megaénekes manírjait, hangjának jellegzetes ízeit, csak éppen hangi adottságai még nem sorakoztak fel Anselmo mellé. A másik csoportba tartozó dalok pedig steril, szikár thrash tételek, némi Annihilator-hatással fűszerezve.
A nyitó Stigma Of Degeneration, meg az azt követő Personal Hell simán kijöhetett volna a nyolcvanas évek második felében is: korrekt, zakatolós thrash metal ez, jó riff-váltásokkal, kellő húzással. Benne Rommel itt teljesen más hangfekvésben énekel (tipikus thrash-őrjöngés a javából) és bevallom, hogy ezt sokkal őszintébbnek és hatásosabbnak találom, mint az Anselmo-hagyományőrző szakkörbeli produkcióját. Mindenképpen ki kell emelni azonban Rommel előadásmódját, mely lehengerlően dinamikus, agresszív és szinte a hátán viszi el a produkciót.
Hogy azért milyen hosszú utat kell még a csapatnak megtennie, azt az As Long As There's A God című, monumentálisnak szánt szerzemény mutatja: a dal első fele egy korrekt thrash tétel, majd a második felében jön egy dallamosabb énektéma, mely magas fekvése miatt megmutatja Rommel hangjának korlátait, illetve egy eléggé értékelhetetlen gitárszóló érkezik a végére.
Az Escape The Prison erőteljes heavy/power hatásokkal operál, főleg a refrénben, míg egy nem igazán konvencionális dobütem zakatol a gitárok alatt. Ebben a dalban ismét egy kicsit hamiskás gitárszólót hallunk, ami a szokásos skálákon kívül nagyobb újdonságot sajnos nem hoz.
Az album erőteljesebbik fele egyértelműen az első, a végére monotonitásba fúl a "Thrash 'n' Roll". A végén azért kapunk még egy jó kis zúzást az I Am The Devil képében, mely nincs híján a jó gitártémáknak, bár a témahalmozás néha elég véletlenszerűnek tűnik. Ez egyébként általánosan elmondható a lemezről: nagyon ötletes, eredeti riffek sorakoznak egymás mellett, csak nem sikerült még összegyúrni őket.
Valahogy az az érzésem, hogy a Deathless Creation zenei ötleteinek, témáinak száma jelenleg még meghaladja a képességeik szintjét. Az énekesnek meg kell találnia azt az egyéni hangfekvést, mely mentes minden külső hatástól, a gitárszólók terén nagyon nagy fejlődést igényel a csapat és sokat kell még dolgozni a dalok egységességén, a saját, egyéni stílus kidolgozásán.
Az út elején áll még a csapat tehát, de nem hiszem, hogy féltenünk kéne őket: ha ennyi lelkesedéssel és elszánással menetelnek előre, akkor a bevezetőben említett két-három év múlva és számtalan koncertet követően egy sokkal kiérleltebb, érettebb produkcióval fognak elénk állni.
7/10
