Elképzelhető, hogy én vagyok extra mód tudatlan, de őszintén meglepett az információ, hogy Luxemburgnak van egy abszolút mérhető metalszíntere. Tudom, hogy komikus, hogy fenn vagyok ezen akadva, de legjobb emlékeim szerint a most kitárgyalásra kerülő Scarlet Angerön kívül idáig összesen egy helybéli zenekarhoz volt szerencsém, a Desdemonia-hoz még 2018-ban (cikk ITT ).
Mivel kedvelem az egzotikus dolgokat, ezért kifejezetten kíváncsian ugrottam rá a "Martyr" című lemezre, pláne akkor, amikor szinte semmit sem találtam róluk a neten. Ilyenkor azért hasznosak tudnak lenni a sajtópéldányokhoz járó olvasnivalók.
Amit tapasztaltam, az alapvetően egyébként nem rossz, de olyan kifejezetten jónak sem mondanám. Elsősorban inkább érdekes, de nem igazán abban az értelemben, amiben egy metalalbum érdekes szokott lenni. Engedjétek meg, hogy kifejtsem.
Ha nagyon le akarnám csupaszítani, hogy igazából mit is nyújt ez a nagyjából félóra, akkor azt mondanám, hogy egyfajta thrash-esebb metalcore variánst. Túlzás lenne azt állítani, hogy afféle Malevolence-kópia, de vannak hasonlóságok. Ebből kifolyólag nem is bonyolítják túl a zenei részt. Az egész egy nagyon direkt, nagyon zsigeri produktum, mely egyébként a dallamokat sem mellőzi, de erről majd egy kicsit később.
A nyitó The Destroyer egyfajta in medias res. Bár nagyon szépen építkezik, és a dal elejét képző dallammenet akár intróként is értékelhető, de utána egyből arcba megy a túrás. Ami viszont nagyon meglepett, igazából nem csak ennél a dalnál, hogy lényegében a Scarlet Anger zenéje mennyire refrénközpontú. Nem azt mondom, hogy power metal szinten, már-már slágeresen, de nagyon könnyen befogadhatóvá teszi a dalokat ez a hozzáállás.
A No Time egy fokkal agresszívabb, inkább ritmusközpontú tétel, itt-ott meglepően nyugis részekkel, viszont remek húzással. A címadó Martyr egy megfontoltabban nyitó, és később is inkább kimért dal. Azt nem mondanám, hogy a lemez abszolút fénypontja, de igazából kellően jól summázza, hogy mégis mit tud maga az album. A lemez közepét jelentő Akrasia egy már-már drámai darab. Itt is megvan a thrashes él, viszont egy olyan emocionális töltettel, hogy elsőre nem is tudtam hova tenni a hallottakat. Igazából az egyik kedvencem a korongról, mert annyira markánsan elüt a másik hat daltól, hogy emiatt nem tudom nem becsülni a létezését. A lemez legzordabb dala a beszédes című Hunger. Ez inkább hangulatos, mintsem túl eredeti, viszont az kétségtelen, hogy az album talán leginkább koncertkompatibilis tétele.
A Divided/Behind The Mask párost én most azért fogom egy kalap alá venni, mert ők így ketten alkotják egyben a lemez végjátékát. A Divided ebből agresszívabb, kompromisszummentesebb fél, míg a Behind The Mask egy jóval dallamosabb, ténylegesen fináléra építő dal. A dalok szövegei elvileg a '80-as és '90-es évek horror- és képregényvilágát tervezik körbe járni, legalábbis a sajtós kisokos szerint, de van egy olyan érzésem, hogy a "Martyr" az az lemez az életműben, mely szakított ezzel a habitussal. Itt már sem a borítón nem érződik ez, és maguk a szövegek is sokkal inkább társadalomkritikusak.
Akkor most beszéljünk arról, hogy miért tartom ezt a lemezt inkább amolyan unortodox módon érdekesnek, mintsem ténylegesen jónak. Összképében a "Martyr" elég hullámzó képet mutat. Bár idáig alapvetően dicsértem a dalokat, vagy legalábbis úgy tűnhetett, az igazság az, hogy ugyan megvannak a maguk kiemelkedő momentumaik, de úgy általában nézve egyik sem egy nagy eresztés, sőt, többségében a közepesen elmegy, fogyasztható kategóriát képviselik. Akkor mégis miért olyan érdekes ez a lemez?
Mert egyszerűen hallgattatja magát, és ezen én vagyok legjobban meglepődve. A cikk megírása előtt többször is lepörgött nálam az egész, ami egy alapvetően ennyire középszerű alkotásnál több mint fura. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az ég világon semmivel sem leszel szegényebb, ha nem hallod ezt a lemezt, viszont azt sem szeretném mondani, hogy kerüld, mint a tüzet, mert igazából megérdemel egy esélyt.
Összességében a "Martyr" nem világmegváltó lemez, sőt, még a jótól is elég messze áll (a helyenként szét echózott vokál már csak plusz egy lapát erre), viszont műkedvelőknek, illetve nagyon-nagyon extrém szinten mindent is meghallgató underground arcoknak kifejezetten ajánlott.
7/10
