Ha életkorod folytán (amire van némi esély) kimaradtál volna a nyolcvanas évek első felének zenei kavarodásából, amikor szinte percenként születtek a mai napig élő, viruló és meghatározó stílusok, mint a hardcore punk, a thrash, a speed vagy éppen az NWOBHM (a brit heavy metal új hulláma), akkor semmi más dolgod sincs, mint meghallgatni az amerikai BAT bemutatkozó albumát, mely június 10-én jelent meg "Wings Of Chains" címmel a Hells Headbangers kiadó gondozásában. Garantáltan le fogod pörgetni magadnak, egymás után legalább háromszor és ha nem mozdul be a fejed vagy a lábad a dalokra, akkor bizony keresd fel orvosod, gyógyszerészed!
A BAT igazi veteránok gyülekezete, amolyan kedvtelésből csinált projekt: hogy aztán ebből mi fog kisülni, senki sem tudja, szerintem legkevésbé maguk a zenészek. Ryan Waste basszusgitáros/énekes (Municipal Waste), Felix Griffin dobos (ex-D.R.I.) és Nick Poulos gitáros (ex-Cannabis Corpse) valami olyan eszement, kompromisszummentes és mégis egyszerre élvezhető bulialbumot csinált, amit már nagyon régen hallottam. Szinte süt a lemezről, hogy a tagok a csuklójukból rázták ki a dalokat, azok azonban mégsem puszta primitív darálások, hanem tökéletesen megírt metal tételek.
Számtalanszor érzem azt a rengeteg beérkező és megjelenő lemez kapcsán, hogy görcsös erőlködés eredménye az egész: az adott banda vagy egy rég letűnt korszakot próbál verejtékezve megidézni (sosem sikerül), vagy céltalan művészkedésbe torkollik a nagy igyekezet és gyakorlatilag egy hallgathatatlan produkció jön létre. Pontosan a zenélés öröme hiányzik ezekről a korongokról, viszont a BAT dalaiból ez olyan erővel, dinamizmussal árad, hogy azonnal magával ragad minket ez a szélvészgyors gőzmozdony, mely harminc perc alatt végigszáguld velünk a tizenkét szerzeményen.
Már a nyitó Bloodhounds nótában benne van minden összetevő: a hardcore punk (D-beat minden mennyiségben), a korai, Metallicát idéző thrash, a heavy metalos dallamokat, refréneket felvonultató speed, a brutálisan felgyorsított mocskos rock'n roll Motörhead-módra és a Venom zabolátlansága, nyersesége (Ryan Waste énekstílusa egy az egyben hozza Cronosét). Ha valaki erre nem kezd el a lejátszó után kaparászni, akkor most rossz cikket, illetve webzine-t olvas.
A Rule Of The Beast és a Cruel Discipline című dalokban pedig olyan állat Metallica riffek és szólók vannak, hogy konkrétan fejfájást kaptam a headbangeléstől. De mindegyik nóta telitalálat: a Primitive Age tiszta crossover thrash S.O.D. tálalásban, de a brit heavy metal kedvelői is megtalálják itt a számításukat a Master Of the Skies, a Bat vagy a címadó Wings Of Chains című dalokban. Egyszerűen kegyetlen: egy non-stop zúzás az egész.
Valahogy így kell a metalt játszani: mocskosan, tökösen és pontosan ezzel a hozzáállással. Ami még elképesztő, az a zseniális riffek mennyisége. Utoljára ennyi ütős és százszázalékosan metal riffet a Darkthrone 2013-as "The Underground Resistance" című legutóbbi albumán hallottam. Míg ott a rifforgia hosszabb, összetettebb nótákban jelent meg, itt két-háromperces speed/thrash gránátokat kapunk.
Minden hangszeres tökéletesen teljesít, a banda feszesen játszik, de külön kiemelném Felix Griffin dobost, aki olyan alapot rak a nóták alá, hogy öröm hallgatni. Ryan Waste hangja olyan, mint Steven Seagal arckifejezése a legkülönbözőbb színészi feladatok megoldása során: egyet tud, de azt nagyon. A torokreszelős, nyers, brutális vokalizálás persze nem fog mindenkinek tetszeni, de hidd el, az első egy-két perc után már máshogy el sem tudnád képzelni ezeket a reszeléseket.
Nálam ez az album pörgött az elmúlt két napban, szomszédaim és családom legnagyobb örömére, de egyszerűen nem tudom megunni: kicsit úgy érzem magam, mintha folyamatosan innám a legerősebb kávékat, mert annyi energiát képes az embernek adni ez a fajta muzsika. Nem annak indult, de aztán ez lett belőle: a BAT friss korongja versenyben van az Exumer mellett az év thrash albuma címért. Kötelező!
9,5/10
