Rozsdagyár

THY CATAFALQUE - Meta (2016)

2016. szeptember 02. - Kovenant

tc_cover.jpg

Még egy év sem telt el Kátai Tamás avantgárd black metal projektjének, a Thy Catafalque névre hallgató zenekarnak az utolsó albuma óta és máris itt az új korong, a "Meta". A tavalyi "Sgùrr" (lemezkritika ITT) a harmadik helyet csípte meg magazinunk 2015 legjobb magyar rockalbumait összegző listáján (cikk ITT), és érdekes, hogy az akkori első és második helyezett mind feltűnik most az új albumon is egy-két dal erejéig. 

Iszonyatos üstfortyogás és gőzsistergés folyhat most Kátai Tamás képzeletbeli boszorkánykonyhájában vagy alkotóműhelyében: egy év alatt ez már a negyedik kiadvány, amely a neve alatt napvilágot lát. Idén május elején jelent meg "Slower Structures" címmel második szólólemeze, majd a Neolunar projektnévvel az elektronikus popzene terén tett egy rövid kitérőt, amolyan Depeche Mode, korai Pet Shop Boys jelleggel. Láthatóan és hallhatóan sok minden nem fér bele már a metal vagy a Thy Catafalque műfaji besorolásába mindazon zenék közül, melyeket létrehoz és megalkot.

A Season Of Mist kiadó által szeptember 16-án megjelentetett "Meta"  - bár tartalmaz számos, az elmúlt hat év során keletkezett dalt, melyek az aktuális sorlemezről maradtak le ilyen-olyan oknál fogva - korántsem összecsapott anyag, hanem nagyon is egységes megszólalású, mely számomra mindenképpen előrelépés (vagy ha tetszik visszakanyarodás) a zseniális, de talán túl hideg tavalyi albumhoz képest.

Több olyan vendégénekes vagy -zenész tér vissza most, akik a "Sgùrr" előtti anyagokon szerepeltek (Bakos Attila, Tóth Ágnes), illetve Vasvári Gyula (Perihelion) újoncként debütál két dalban. Maga Kátai Tamás több tételben is a mikrofon mögé áll: a záró Fehérvasárnapban inkább szövegmondásszerűen, míg a 10^(-20) Ångström című tételben a black metalhoz illeszkedően énekel.

A tavalyi lemez kapcsán megírtuk, hogy a több mint egy évtizede Edinburghban élő zenészre már mintha a skót Felföld tájai, hegyei lennének nagyobb hatással, nem pedig a gyermekkori emlékeiben rögzült Alföld, a magyar élet megannyi apró jellegzetessége: ez talán leginkább a magyar népzenei elemek fokozatos háttérbe szorulásában volt tetten érhető. Nos, a "Meta" ebben is alapvető változásokat hozott: a Sirály című dal egyértelműen népzenei motívumokra épül, a lassan pulzáló dob-basszus-cselló alapra érkezik Tóth Ágnes éteri éneke, de aztán a középrésztől kezdődően ez a szerzemény is bekeményedik. 

A másik jellegzetessége az új anyagnak, hogy sokkal kerekebb, befogadhatóbb, dalközpontúbb: kevesebb benne a pszichedelikus elszállás, ha tetszik, metalosabb lett. Ráadásul nem pusztán black metal elemekről beszélhetünk: a nyitó Uránia gothic/dark metalos lüktetése, a Mezolit szinte Black Sabbathos vonszorgása, funeral doom tempója egészen szenzációs. Az egyik leginkább összetettebb, legegyedibb nóta, az  Ixión Düün pedig már inkább progresszív death metal ízeket hoz, olyan blastbeates aprítással, hogy csak pisloghatunk. 

Van persze idő a nyugodtabb, merengesőbb pillanatokra is: az Ősszel otthon vagy a Fehérvasárnap instrumentális percei kellemesen szakítják meg vagy zárják le a sűrűbb hanganyagot. Számomra azonban a lemez csúcspontja a huszonegy perces Malmok járnak, ami egy igazi, Pink Floydos értelemben vett progresszív tour de force, egy elképesztően magába szippantó, soha véget nem érő lávafolyam. A Vasvári Gyula szenzációs énekével párosított Vonatút az éjszakában pedig mintha Ady Kocsi-út az éjszakában című versének száz évvel későbbi, urbánusabb értelmezésű parafrázisa lenne: a sötétség, a kit-tudja-hová érkezés, az utazás monotonitása, a reménytelen úton-levés mind tökéletesen megjelenik itt. Vasvári Gyula torkában pedig annyira benne van a magyar népzenei hagyomány és örökség, hogy bármit is énekel, mindig teljesen egyéni énekhangja uralja az adott zenei környezetet.

Jó hosszú a lemez: hatvanhét perc, mindösszesen kilenc dalban, de tele megannyi hangulattal, érzéssel, gondolattal. Sokkal barátságosabb és befogadhatóbb lett most az új Thy Catafalque korong, mint elődje: talán csak azért érzem ezt, mert a szívemhez közelebb állnak ezek a magyar dallamok, melyek természetesen korántsem partikuláris érvényűek.

Aki ismeri Kátai Tamás eddigi munkásságát, az tudja (és azt hiszem, el is várja már) azt az elképesztő dalszerzői színvonalat, alkotói szabadságot, mely mindig is jellemző volt a makói gyökerű zenekarra. Aki pedig először találkozik ezzel a zenével, annak azt ajánlanám, hogy tegyen félre minden előítéletet és prekoncepciót, amit a metallal vagy a rockzenével szemben kialakított magában. Sokszínű, a figyelmet végig lekötő, összetett és szerethető anyag: szeptember eleje van ugyan, de nálam ennél jobb hazai kiadvány már nemigen fog célba találni. 

10/10

tc_band_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4411670814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása