Közös lemezzel, azaz split albummal jelentkezik a napokban a hazai Joystix és a francia (párizsi kötődésű) High-School Motherfuckers. Hogy mire is lehet számítani? Színtiszta erőtől és tesztoszterontól duzzadó régi vágású rock 'n roll-ra, mely erősen tartalmaz punkos és néhol slaze hatásokat. A lemez a Shotgun Generation Records gondozásában látott napvilágot és fizikai formátumban is kézbe vehető.
A közös korongon 10 dal található, melyet a két csapat testvériesen osztott fel, azaz feleztek és mindkét banda 5 szerzeménnyel tette bele a maga muzsikáját. A két zenekar egy kiadónál van, így adott volt a lehetőség, hogy a két hasonló stílusú brigád közös lemezzel és turnéval vétesse magát észre, ráadásul még ezt is testvériesen osztották el (4-4 állomás a két országban).
Többségben a 2-3 perces számok, ami egyértelműen azt eredményezi, hogy a split korong The Joystix része egy iszonyatosan feszes anyag. Az öt dalból mindösszesen csak egy van, ami hosszú, a maga négy és fél percével. Ez az Outta my head. Itt egyértelműen egy lassabb és súlyosabb szerzeményről van szó, ami annak ellenére, hogy két másik hosszával vetekszik, mégis végig izgalmas. A többiek viszont tényleg gyorsan elszaladnak szemünk és fülünk előtt, ami előny is, mert elég fogósak ahhoz, hogy újra és újra hallani akarjuk őket néhány pillanattal később. Megidézik a régisulis rock zenét és rögtön visszautazunk legalább 20 évet és persze arrébb is egy kontinenst. Egyszerű, de jó riffek, ragadós refrének és töménytelen rock 'n roll. Így lehet jellemezni legjobban a kiadvány első felét.
A franciák is tudnak rövidet írni, ugyanis a nyitó nóta másfél percre sikeredett és elkap az a tipikus old-school rock 'n roll slaze/glam érzés. A Motherfucker Go! után aztán kapunk egy utalást is az országunkra. Úgy látszik a piák ízlettek nekik, de erősek is voltak, mert jön a (Still) Hangover in Hungary nóta, ami egy iszonyatosan jó, táncolható, ugrálható punk/rockos szerzemény. Itt a leghosszabb dal eléri majdnem a hat percet is, de most is azt kell mondani, hogy élvezhető a hossza ellenére, bár talán picit rövidebbre is lehetett volna hagyni, mondjuk öt perc alá. Az ezt követő dalnál picit ellaposodik a hangulat (ezt talán a számok hosszának tudnám be, mert egyébként jók a témák, csak rövidebben ütősebb lenne). Szerencsére az utolsó Ride into the blue-ban egy döngölős dögös buli nótát kapunk, ami rögtön elfeledteti az előző gondolatokat és jó ízzel zárja ezt az amúgy nagyszerűre sikerült lemezt.
Az apró botlások miatt ha nem is tökéletes, de egy igazán hiánypótló anyag született. Szükség van erre is, mert manapság már vagy kihaltak, vagy minőségtelenek a bandák, akik ebben a stílusban mozognak. A lemezre pedig Szénégető Ricsi hívta fel a figyelmünket, amit külön köszönünk neki! Kívánunk még hasonló összefogásokat, mint ez a francia-magyar volt, mert igenis megéri és nagyszerű dolgok sülhetnek ki belőle.
9/10
