Egészen megdöbbentő a rock/metal színtér visszaszorulása az elmúlt egy évtizedben, ha megnézzük az iparági statisztikákat. Ez mind kereskedelmi értelemben, mind pedig popkulturális szinten mellbevágó (ennek okairól és sajnálatos következményeiről ITT írtunk korábban). A műfaj megkérdőjelezhetetlenül legsikeresebb, évtizedek óta első számú zenekara, a Metallica pár napja jelentette meg nyolc éve várt friss albumát (lemezkritika ITT), de az első heti amerikai fogyási adatok körülbelül kétszázötvenezer példánynál fognak megállni a 320 milliós USA-ban és mindig az első hét hozza a kiugró számokat.

Ez pedig amerikai adat: máig az USA maradt a legnagyobb és legfizetőképesebb zenei piac az EU és Japán előtt. A Metallica sikere pedig a mai körülmények között már megismételhetetlen, egyszeri csodának számít: gondoljunk bele abba, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy amúgy is drasztikusan szűkülő színtér másod-harmad-negyedvonalas bandájának, hát még ha nem is amerikai, hanem európai!

Megpróbáltuk összeszedni azokat a praktikákat, melyek révén egy népszerű (akár a csúcson, akár leszállóágban levő) vagy éppen feltörekvő, de már valamelyest nevet szerzett banda a ma már szinte teljesen megszűnt aktuális lemezeladások vagy csökkenő koncertbevételek mellett mégis a felszínen tud maradni és megteremtheti legalább a szerény megélhetését.

1. Merchandise (bandás cuccok)

Ez ma már alap: egy turné (klubkoncertekről beszélünk általában) költségvetésének szerves részét képezi a koncert előtt/során/után értékesített rockzenekaros póló, kapucnis pulóver, sárga bögre-görbe bögre, kulcstartó, sapka, no meg a lemezek, CD-k, naptárak, olyannyira, hogy a teljes büdzsé harmadát is rászámolják gyakran a szervezők a bevételi soron. 

Bevett szokás, hogy a banda a dobszólót (amit úgyse hallgat senki, valljuk be) direkt arra szánja, hogy az így nyert öt-tíz perc során kizavarja a nagyérdeműt a mörcspulthoz, hogy megvegye a húsz-huszonöt eurós pólókat. Ma már az is szinte kötelező, hogy a csapat saját internetes bolttal rendelkezzen vagy értékesítési megállapodást kössön erre szakosodott nagyobb mörcshálózatokkal (ez főleg az aktuális albumok előrendelési időszakában tudja megdobni a bevételeket, a törzsrajongók és a gyűjtők révén).

2. Árukapcsolás

Ha egy bandának igazán nagy neve van, gyakorlatilag azzal bármilyen - még a zenéhez áttételesen sem kapcsolódó - terméket képes lehet eladni. A megkeresések általában a gyártótól érkeznek, akik némi promóciós tevékenység ellenében a csapatoknak a bevétel egy adott százalékát fizetik ki a termékfogyás függvényében.

A legnépszerűbb az alkoholos italok (sörök, tömények, borok) saját márkával való ellátása. Ilyen például az Iron Maiden Trooper fantázianevű söre, az AC/DC Australian Hardrockja, a Motörhead Bastards Lagere, a Pearl Jam Faithfull Ale-je,  a Sepultura Weizen söre, a Kiss Destroyere vagy az Amon Amarth Ragnarok Porterje. 

Van aki, a bortermelésbe is belevág (Dave Mustaine a Megadeth főnöke vagy a korábbi Queensryche-torok, Geoff Tate), de szakállolajgyártó céggel is köttetett már megállapodás, mégpedig Magyarországon. Humorral és képzelőerővel megáldott csapatok saját márkás vécépapírt, akciófigurákat, szőnyegeket és egyéb nyalánkságokat is megvalósíthatnak és kínálhatnak fel rajongóik mindennapos használatára.

3. Fizetős elő- és vendégzenekarok

Ma már nem kizárólag a legnagyobb sztárok, hanem az akár fix száz-százötven fizető (és helyben fogyasztó!) vendéget stabilan szállító csapatok is felkarolják a kezdő bandákat aktuális turnéjuk során, természetesen pénzért. Ez leggyakrabban a költségek előfinanszírozására szolgál (szálláshelyek, benzin, buszbérlés, ellátás, roadiek, helyszínbérlet, stb.), azaz a feltörekvő zenekarok általában egy árva vasat sem kapnak, hanem ők tejelnek azért, hogy valakinek játszhassanak.

Így remélik azt, hogy szélesebb körben (akár külföldön is) megismertethetik magukat leendő közönségükkel. Sajnos azonban a rajongók jó része eleve nem kalkulál a vendégzenekarokkal, rossz esetben le is kési azokat vagy inkább sörözik az előtérben, illetve az 1. pontban körülírt mörcspultnál keresgél.

A legviccesebb eset a Mötley Crüe 2014-es turnéján esett meg: a The Raskins nevű teljesen ismeretlen és felejthető zenét játszó előzenekar megközelítőleg egymillió (!) dollárt fizetett ezért a kihagyhatatlan, életre szóló lehetőségért, de ráfaragtak. A Mötley Crüe technikusai állítólag még vizelettel is leöntötték őket az egyik fellépésük során, de a leggyakrabban üres színpadok előtt játszhattak csak. 

4. A lemezek/diszkográfia felturbózása

Itt kétféle stratégiát alkalmazhatnak a rockbandák, életciklusuknak megfelelően. A már feloszlott zenekarok gyakorlatilag a végtelenségig megélhetnek régi és a folyamatosan termelődő új, fiatalabb rajongógenerációk szeretetéből, a feladat annyi, hogy korábban még ki nem adott, ritka vagy éppen hivatalossá tett kalózfelvételeket jelentetnek meg barokkosan túltervezett és éppen ezért elképesztő áron értékesített díszdobozok formájában. A teljes életművet újra és újra el lehet így sütni, nem is beszélve a különböző formátumok (CD, vinyl, újrakevert és remaszterizált felvételek, deluxe kiadás stb.) tulajdonképpen kiaknázhatatlan kombinációs lehetőségeiről. Erre legjobb példa a Pink Floyd most megjelent "The Early Years 1965-1972" mamutméretű doboza, mely 27(!) lemezt (DVD/Blu-Ray + CD) és hat vaskos könyvet tartalmaz a számtalan memorabília mellett, mindösszesen körülbelül százharmincezer magyar forintért.

A másik út a még aktív zenekarok számára járható: az éppen aktuális lemez egy extra ritka, rajongói szuperkiadását kell megtervezni, mely díszdobozban érkezik és fényképen igen látványos, a valóságban azonban hervasztóan kiábrándító, de legalább jó nagy fröccsöntött műanyag sast, kardot, viking hajót, serleget tartalmaz. 

Kiegészítőként lehet mellé még pólót, kulcstartót vagy bögrét is mellékelni, a csábérték emeléséhez. Ezt a zenekar nyugodt szívvel megteheti, hiszen olyan irdatlan áron kínálja eleve a harci tülköt, hogy az árrésbe simán beleférnek a mörcstermékek.

5. Szponzorizáció/reklám

A legszerencsésebb és legvállalhatóbb formája az ilyetén kereskedelmi együttműködéseknek, amikor egy adott hangszergyártó márkaarcának szerepére vállalkozik az adott együttes egyik tagja (dobos, gitáros, stb.). Ilyen esetekben a zenész a megadott marketingfeladatok ellátása ellenében ingyen hangszereket, kiegészítőket, sőt egyedi, az ő nevét viselő hangszerszériát is kaphat. Az már külön megállapodás és az adott banda státuszának kérdése, hogy pénz is jár-e ehhez vagy sem.

Más eset az, amikor egy cég teljes körű szponzorizációs szerződést köt egy csapattal: ilyenkor az adott vállalat tulajdonképpen mögé áll az egész tevékenységnek, azaz beszáll vagy állja a koncertek, a lemezfelvételek, a különböző reklám- és marketingfolyamatok költségét, miközben a zenekar a cég ki nem mondott reklámarcává válik. Ezt értelemszerűen mindkét félnek nagyon meg kell fontolnia, éppen ezért általában csak a legkomolyabb vállalatok kötnek ilyet már több évtizedes sikert elért együttesekkel. Magyarországon Ákos és a Tankcsapda esik egyértelműen ebbe a kategóriába.

A legcikibb példák pedig az ad-hoc jellegű, a zenéhez semmilyen formában nem kapcsolódó egyszeri reklámszereplések: lásd Tommy Lee és a herpeszellenes kenőcs esetét.

6. Hangszeres kurzusok/zeneoktatás

A neves előadók (gitárosok, dobosok) gyakran tartanak szinte turnészerűen lebonyolított hangszeres kurzusokat, természetesen megfelelő részvételi díj ellenében. Itt a potenciális vásárlói kör szintén a feltörekvő zenészekből, zenekari tagokból verbuválódik. Ki ne akarná ellesni azokat a szakmai fortélyokat, trükköket, melyeket klasszikus albumokon hallhattak már rajongók milliói? Ráadásul a kurzus végén vagy közben a résztvevők számára ismét fel lehet kínálni a kapcsolódó termékeket (kiegészítők, oktató CD/DVD csomagok, soralbumok, pólók, stb.), így generálva pótlólagos bevételt.

7. Fizetett vendégszereplés

Kezdő zenekar vagy és úgy szeretnél figyelmet, no meg azonnali elismerést kivívni, hogy mondjuk Bjorn Strid, a Soilwork énekese vendégszerepel az első kislemezdalodban? Semmi gond, méltányos összeg kifizetése ellenében ez is simán megoldható. Külön ügynökség foglalkozik már ezzel, közösségi alkalmazásként, mégpedig a Metal For Hire, mely összefogja és kiközvetíti az énekeseket, hangszereseket, producereket, hangmérnököket, dalszerzőket, azaz úgynevezett "négerként" megírnak neked is egy klassz melodeath szerzeményt, amit aztán sajátként adhatsz elő bemutatkozó albumodon. 

A potenciális célközönség itt ismét a feltörekvő csapatok tábora, az ismert előadók pedig gyakorlatilag egy árnyékkarriert is kiépíthetnek maguknak bérzenészként, bár azért nem árt a saját pályafutásukkal is foglalkozniuk, mert egy idő után kieshetnek a pixisből, így az irántuk való kereslet is csökkenhet.

8. Egyedi lemez/ egyedi koncert

Ha iszonyatosan menő, legendás ikonként világítasz évtizedek óta a rockszakma egén vagy éppen most robbantál be a színtérre, no meg egyedül indítottad el a legújabb zenei trendet és éppen minden rólad szól, akkor jó eséllyel olyan egy-két-hárommillió dolláros gázsiért exkluzív koncertet adhatsz egy afrikai/közel-keleti diktátornak, koronahercegnek vagy éppen miniszterelnöknek (de egy szimpla olajsejk is belefér). A Deep Purple szívesen száll be ebbe a játékba: Medvegyev orosz exelnök/miniszterelnök magánkoncertet kért tőlük, még az OTP éves céges bálján is felléptek Budapesten. 

Rosszabb esetben Csecsenföld teljhatalmú urának fogsz bazseválni fia tizenharmadik születésnapján vagy a Kíváncsi Kudró Rend tölgyfakoszorúval ékesített lovagkeresztjének ünnepi díjátadóján, de sebaj, csak ki ne szivárogjon semmi a nemzetközi sajtó felé. Na meg ha kiszivárog, az se olyan gáz, túlélte ezt már Sting, Jennifer Lopez meg számtalan egyéb híresség is.

De ha igazán elhivatott vagy, akkor elkészítesz egy lemezt és nem kiadod, hanem aukcióra bocsátod azzal, hogy a leendő tulajdonos semmilyen formában nem készíthet róla másolatot: így tett a Wu-Tang Clan a "Once Upon A Time In Shaolin" című korongjával is, amit Martin Shkreli amerikai milliárdos vásárolt meg több millió dollárért. A rock/metal színtéren ilyen megoldással még nem találkoztunk, de ha tényleg komolyra fordul a helyzet, Medvegyev orosz miniszterelnökben azért lehet bízni.

9. Újjáalakuló/búcsúturné 

Semmi, de semmi nem tudja úgy berúgni egy banda bedöglött karrierjét vagy lehelhet éppen életet egy zenei halottba, mint a klasszikus felállás újjáalakulása. A legjobb, ha legalább tizenöt-húsz év már eltelt az aranykorszak óta, mert akkora már senki sem bízik a lehetetlennek ítélt csodában, pedig de! Kibékülnek az egymás fejéhez korábban alabárdokat és betonkeverőket vagdosó, valamint egymást trópusi égtájakra válogatott szitkokkal elküldő tagok, óriási médiacirkusz közepette bejelentik a másfél éves, százhúsz állomásos világ körüli turnét (természetesen a szokásos jegyárak másfélszereséért). 

A Guns N' Roses idei ilyen akciója igen jól sült el, de ez ritka dolog: általában izzadtságszagú, kényelmetlen szituációkkal tarkított nosztalgiakörök ezek, melynek lecsengésével ismét megy mindenki a maga dolgára. Ha pedig komolyan gondolja a csapat a dolgot és még egy visszatérő albumot is kiadnak, az sem szokott maradéktalanul megfelelni a rajongók elvárásainak ("régen minden jobb volt").

10. Meet & greet

Koncert után sem pihenhet meg a megfáradt rockzenész: kellemetlen kötelességek várnak rá, hiszen menedzsere vagy promótere még az előadás utáni plusz fél-egy óráját is előre eladta Kovács Kázmér alsódobozi rajongónak, aki most megilletődötten áll a metalistenek között, hogy elkészíttesse élete fényképét. Ehhez persze a féltve őrzött vinyl-albumok, pólók dedikálása, egy-két baráti szó, kedves mosoly is hozzátartozik. 

A Metallica, Slipknot, Kiss kaliberű nagyágyúk megközelítőleg ezerdolláros árért vesznek részt ebben a játékban. A hajdan az extrém metal isteneinek számító brazil Cavalera-testvérek a minap adták elő Budapesten anyabandájuk, a Sepultura túlzás nélkül korszak-meghatározó albumát ("Roots") teljes egészében a megjelenés huszadik évfordulójának apropóján. Hogy mennyire szükség van a fenti technikákra és hogy hol is tart ma financiális értelemben a szakma, azt Tresó T. Tibor helyszínen lőtt címlapfényképe bizonyítja: 15.000 magyar forintért ez bizony per pillanat Max Cavaleranak is megéri.

Két jellemzője van a bemutatott eljárásoknak: egy részük nem is a közönséget, hanem a feltörekvő zenekarokat célozza (hogy finoman fogalmazzunk), ráadásul olyan módokon, melyek hatékonysága, értelme erősen megkérdőjelezhető. A többi módszernek pedig az alkotáshoz, a zenéléshez nincs sok köze, sokkal inkább a rajongók gyűjtőszenvedélyére, a külsőségek erőltetésére, a márkatudatosságra játszik rá.

Maga a dalszerzés, az új albumok elkészítése lassan háttérbe szorul: a menedzsmentcégek marketingértekezletein sokkal jellemzőbb és izgalmasabb már pólóterveket vagy újrakiadásokat megvitatni, mint rácsörögni az adott bandára, hogy mikorra is várható a friss korong. Ha pedig két dolog közül az egyik (a fenti melléktevékenységek összessége) sokkal nyereségesebb, mint a másik (maga a dalszerzés és új anyagok írása), akkor óhatatlan, hogy arra fog mindenki ráállni. Vagy már régen rá is állt.