A finn metalszíntér kiapadhatatlan tárháza a jobbnál jobb, de saját országukon kívül szinte ismeretlen rockcsapatoknak. Egészen elképesztő az a mennyiség és minőség, amit északi nyelvrokonaink produkálnak: mintha minden kis párszázas finn faluban nem is egy, de legalább öt olyan zenekar is próbálna egyszerre, melyek közül akármelyiket is állítanánk színpadra valamelyik európai fesztiválon, simán állnák a sarat a mégoly nagy nevekkel szemben is. Pontosan ez a helyzet a jövőre húszéves Noumena nevezetű dallamos death metal brigáddal is, melyről szégyenszemre most hallok először.
Április 28-án érkezik a zenekar saját kiadójának (Hanuted Zoo Productions) gondozásában, de az Inverse Records forgalmazásában a csapat ötödik soralbuma "Myrrys" címmel (mely ófinn nyelven ricsajt, csetepatét jelent). A legtöbb kiadói promószövegnek általában egy cseppet sem lehet hinni: rendszerint jóval magasabb képzeletbeli polcra helyezik a portékát, mint amit az magától kiérdemelne, illetve gyakran teljesen félrevezetik a jó szándékú zenehallgatót az erősen marketingízű és sablonos jelzőikkel. Ám ezúttal a Noumena zenéjének leírása tűpontosra sikerült: a '90-es évek második felének dallamos death metalja és a jellegzetesen finn melankólia keveredik itt bizony valami varázslatos eleggyé.
Két zenekart szeretnék megemlíteni, de korántsem rossz szándékkal, sőt, inkább a dicséret hangján. Az egyik természetesen a svéd In Flames, mégpedig első, vegytiszta melo-death korszakuk, egészen a "Reroute To Remain" albumukig. Sodró lendületű, szenzációs gitártémákkal teli, kifejezetten dallamos és fogós (ha tetszik, slágeres) dalaikkal engem akkoriban teljesen levettek a lábamról, máig szívesen és rendszeresen hallgatom azt az érát és akkori lemezeiket (sőt, a mostani teljesítményükkel sem állok hadilábon).
A másik ilyen hatásnak a finn honfitárs Sentenced együttest érzem, mégpedig a "Down" és "Frozen" korongok környékéről. A Noumena szinte gótikus metalt idéző, végtelenül szomorú és mindvégig gyönyörű, egészen magabiztos dallamvezetése és dalszerzői minősége egyértelműen párhuzamba állítható a 2005-ben feloszlott, mára már legendás csapatéval.
Szerencsére azonban a Noumena rendelkezik azzal a jellemzővel, melyet manapság nagyítóval sem találunk a legtöbb olyan (klón)zenekar esetében, mely egy jól bejáratott és kiérlelt stílusban alkot: ez a jellemző pedig az egyedi hang és mondanivaló. Ráadásul a finnek két énekessel dolgoznak: a szépség és a szörnyeteg bevált receptjét azonban itt ne keressük. Suvi Uura ugyanis nem az elcsépelt és kellően giccses műoperás/musicales énekhang birtokosa, hanem csodálatosan érzéki, mégis végtelenül letisztult és mindenféle betanult manírtól mentes alt hangjával egészen hátborzongató hatást tud elérni Antti Haapanen kellően brutális hörgései mellett.
Az egész "Myrrys" korong igen tudatosan felépített kiadvány: felváltva kapjuk a slágeres, tempós tételeket (Metsän viha, Sanat pimeydestä, Roihu), illetve a melankolikus, néha szinte doomos, progresszív epikus szerzeményeket (Sanansaattaja, illetve a záró Syvällä vedessä). A legérdekesebb számomra az egyértelmű folk hatásokat rejtő Murhehuone című dal volt, itt Suvi Uura Ofra Hazat idéző hajlításokat és dallamokat hoz, kellő mértékben megbolondítva az egész számot.
Tulajdonképpen végigmehetnénk az összes nótán, mert egyetlen gyenge pillanatot sem fogunk találni a korongon. A Pedon veri refrénje egyszerűen zseniális: egy olyan kort idéz fel bennem, amikor a metalban még dallamok, együtt énekelhető refrének, magával ragadó, sodró lendület volt, nem pedig befogadhatatlan szélsőség és mechanikus, robotikus, lelketlen technicitás. Ezek a dalok pozitív energiát, feltöltődést adnak a hallgatónak vagy éppen megnyugvást és megbékélést: ezeket a dolgokat a leggyakrabban hiába keressük az újgenerációs csapatok zenéjében.
Természetesen a zenei tartalomhoz passzoló megszólalást kapunk, mely Dan Swanö stúdiómágus keze (és füle) munkáját dicséri. Kellő súllyal, arányosan és korántsem tolakodóan, mondhatni észrevétlenül jól szól az egész lemez, azaz a hangzás egy pillanatra sem áll a befogadás útjába, hanem egyszerűen csak teszi a dolgát.
Nincs más hátra: most szépen végig kell mennem a Noumena diszkográfiáján, mert ha a többi négy korongjuk is ilyen minőségű, akkor új kedvencet kell avatnom. Régen hallottam ilyen egyből a fülemben ragadó, dallamos, egyszerre súlyos és mégis szórakoztató rockalbumot, melyet kedvem van újra és újra meghallgatni. Ez bizony egy kövér tízes.
10/10
