Kevés hangulatosabb és eredetibb underground doom metal banda létezik kerek e világon, mint a svéd Egonaut: teljesen véletlenül fedeztem fel őket pár évvel ezelőtt és nagy örömmel írtam harmadik, 2015-ös soralbumukról (lemezkritika ITT). November 3-án érkezik immáron negyedik korongjuk "The Omega" címmel a dán Mighty Music gondozásában és szerencsére a színvonalból egy jottányit sem engedtek, habár némi változás azért történt a soraikban, szó szerint és átvitt értelemben is.

A lemezborító totálisan megtévesztő lehet: aki valami régisulis death metal anyagra vár, az hatalmasat fog csalódni. A zenekar saját stílusát doom'n rollként határozza meg és tulajdonképpen igaza is van: rendkívül dallamos, gyakran rockos húzású, de egyértelműen temetői hangulatú doom metal nóták sorakoznak itt, igen erősen támaszkodva a hetvenes évek Hammond-orgona és mellotron hangzására. Nagyon távolról (talán az orgona kifejezett használata miatt), de valahonnan mindig az olasz horror-doom csapat, az Abysmal Grief ugrott be: áttételesen csak, de atmoszférájában hasonló a dolog, habár tényleg ég és föld a két banda zenei világa.

A svédeknél az előző lemezükhöz képest annyi változás történt, hogy Fredrik Jordanius gitáros/dalszerző felhagyott az énekléssel, így új frontemberként most Emil Kyrk csatlakozott az együtteshez. Kiváló rocktorok, igazi acélos, karcos hangja van: szerintem tökéletes döntést hozott az együttes, hogy tehermentesítette a zenekarvezetőt, aki így csak a gitározásra és a komponálásra tud a jövőben koncentrálni.

Az Egonaut nagyon jellegzetes dallamvilággal és megszólalással rendelkezik: a Hammond-hangzás miatt egyrészt jelen van a már említettek szerint a hetvenes évek hard rockjának atmoszférája, másrészt Jordanius gitározása is igen egyéni, főleg a riffek terén. Az előző albumhoz képest most mintha bátrabb lenne a szólózásban is és amikor elsül a keze, akkor ízes, velős, kifejezetten ötletes futamokkal ajándékoz meg bennünket. 

Már a nyitó Initium bődületes módon berúgja az albumot: a kezdő orgonatéma rettenetesen ismerősnek tűnt, de sehogy sem tudtam rájönni, hogy honnan. Aztán beugrott: David Lynch 1984-es "Dűne" című science-fiction filmeposzának zenéjét az amerikai Toto együttes írta és a főcímtéma köszön vissza ebben az orgonafutamban. Ez minden bizonnyal a véletlen műve, de szerencsére a gitárriff aztán olyan erővel sodorja magával a hallgatót, hogy kedve és ideje sincs ilyen analógiákkal a továbbiakban foglalkozni.

Érdemes megemlíteni, hogy Emil Kyrk néhány tételben (például a nyitó dalban is) megvillantja death metalos hörgését is és be kell valljam, átkozottul jól esik ezt hallani: én például kíváncsi lennék egy teljes albumra is, mely hasonló megközelítésben szól. Olyan mennyiségű agressziót pakol az Egonaut zenéjére ez az extrém vokál, mintha a pokolba tartó lift, mely csigalassúsággal ereszkedik lefelé, hirtelen szabadesésbe váltana.

Rendkívül egységes hangulatú az egész lemez, melyre végig jellemző Jordanius dalszerzői dallamérzékenysége, valamint a dögös, hard rockos húzás. Külön érdemes kiemelni még azokat a billentyűs futamokat, melyek valóban kísérteties, temetői hangulatot teremtenek egy-két másodperc alatt: lásd például az Offerings bevezetőjét, melyek mintha egy King Diamond-albumról tévedtek volna ide. Ebben a dalban található egyébként az egyik legízesebb gitárszóló is, no meg a bólogatós, menetelős középtempó hallatán sem panaszkodhatunk. Az utóbbi idők egyik legkirályabb riffje és melankolikus doom-slágere pedig egyértelműen az Awakenings című tétel: a kiadó helyében mindenképpen erre készítettem volna klipet, mert ez annyira erős atmoszférával bír, hogy az valami hihetetlen. 

A bő ötvenperces korong egyetlen szépséghibája a záró, balladaszerű Revelations című dal, melynek verzéje mintha egy hetvenes évekbeli Karel Gott vagy Korda György slágerből származna: a végére szerencsére besúlyosodik a szerzemény és visszakúszik a lemezindító Dűne-futam is, hogy mintegy keretbe foglalja az egyébként konceptalbumnak megírt "The Omega" korongot. Aki tehát szereti a kifejezetten dallamos, rockos húzású, de azért veretes doom metalt, az nagyon hamar bele fog szeretni a svédek anyagába. Eléggé alattomos lett az Egonaut friss korongja: tényleg megfogja az embert a dallamaival és hangulatával, úgyhogy vigyázat!

9/10