Van egy közgazdasági aforizma, miszerint az utolsó patkógyártó cég állította elő a világ legjobb patkóit. Ehhez hasonlóan az eposz, a hősköltemény műfaja már a XIX. században is inkább csak stílusparódiák terepe volt (lásd Petőfi: A helység kalapácsa című művét). A spanyol death metal négyes, a Neter harmadik soralbuma január 15-én jelent meg "Inferus" címmel a Satanath Records gondozásában és ennek kapcsán elgondolkodhatunk többek között azon, vajon egy adott műalkotás, művészi teljesítmény mennyire foglya saját korának.

A művészettörténeten végigtekintve nem kell nagy tehetség annak megállapításához, hogy minden stílusnak vagy akár műfajnak megvan a maga élettartama, azaz az aranyéveket, a divattá válást óhatatlanul követik az alkonyórák. Míg a XX. század elején konkrét utcai zavargások törtek ki egy-egy festészeti kiállítás megnyitója kapcsán, ma már ez a képzőművészeti ág gyakorlatilag eltűnt a köztudatból. Egy-egy vers régen forradalmakat volt képes kirobbantani, napjainkban azonban Facebook-oldalakon kell megosztani a nagyérdeművel a legújabb műremekeket, mert a kortárs költők verseskötetei már meg sem jelennek, vagy ha igen, akkor jó esetben elmegy belőlük száz példány.

Minden zeneszám, regény, film szorosan illeszkedik és ezer szállal kapcsolódik a korhoz, melyben született: nem pusztán tárgyában, hanem stílusában, formájában és befogadási lehetőségeiben is. Csak a legnagyobb műalkotások képesek akár ezer év távlatából is releváns módon megszólítani a ma közönségét, ráadásul a technológiai fejlődés miatt ezek az életciklusok is drámai gyorsasággal rövidülnek le.

A death metal a csúcsidőszakát a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján élte és a lendülete ki is tartott úgy a kilencvenes évek közepéig. Onnantól kezdve különböző stílusmutációkon keresztül termékenyítette meg a metalszínteret (melo-death, deathcore, stb.), de a klasszikus, régisulis halálfém már sosem nyerte vissza régi fényét. 

Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne alakulna számtalan, a régi szép időket visszahozni akaró, azokat sormintaként alkalmazó death metal banda. Pontosan ilyen a 2004-ben Sevillában létrejött Neter is, mely 2009-ben jelentkezett először stúdióalbummal, az "Inferus" pedig immár a harmadik a sorban. Ha végighallgatjuk a tíztételes, bő háromnegyed órás anyagukat, akkor óhatatlanul is eszünkbe fog jutni az a bizonyos, a bevezetőben már említett patkógyár.

Az "Inferus" ugyanis egy régivonalas death metal műremek. Természetesen azonnal rávághatjuk, hogy a zenekarra alapvető, ha nem domináns hatással volt legfőképpen a Morbid Angel, no meg az Immolation munkássága. Trey Azaghtothék minden nótájukban megbújnak, ez kétségtelen, de a spanyolok nem is csinálnak különösebben nagy titkot belőle: talán úgy gondolták, hogy elvégre egy stílusalapító legendától inspirációt meríteni nem szégyen. Ebben van igazság, ez kétségtelen. 

A The Pillars Of Heracles vagy a Faceless című tétel például gond nélkül felférhetett volna az "Altars Of Madness" alapműre is és minden bizonnyal sokunk fel tudna még sorolni számos hasonló dalt. Átkozottul érzi a Neter ezt a főként középtempós zúzást, a gyaluló, mázsás betontömbként gördülő-guruló riffek által vezérelt darálást. Átlagosan jó ötperces nótákról van szó (az első tétel egy instrumentális, furcsa hangulatú bevezető, melynek témája és atmoszférája a záró dalban jelenik meg újra, keretet adva így az egész korongnak), van tehát hely és keret körbejárni a témákat, megspékelni azokat néhány jól eleresztett szólóval is.

A hangzásba sem lehet belekötni: arányosan, szépen, telten szól minden, az összes hangszer megszólalása korrekt. Manuel Gestoso énekes/gitáros hangja kellően brutális és határozott ehhez a kicsit apokaliptikus hangulatú anyaghoz. A Neter egyébként egyértelműen a nyolcvanas-kilencvenes évek floridai színtérének bandáit választotta példaképének: egyetlen negatívabb jellegű észrevételem ehhez kapcsolódik. Nagyon bízom abban, hogy a csapat a következő kiadványain bátrabban mer majd egyedi, csak rájuk jellemző témákat és zenei megoldásokat megvalósítani, mert - ahogy a fentiekben már céloztam rá - az "Inferus" szerzeményeit az ízlésemhez képest túlságosan áthatja a Morbid Angel hatása.

Visszatérve a bevezetőben felhozott kérdésre: mennyire van létjogosultsága egy olyan zsánerműnek, mely évtizedekkel a stílus életciklusát követően jelent meg? Ki vásárol ma még patkót, megélhet-e ebből egy patkógyártó cég? A Neter válasza minden bizonnyal az lenne erre, hogy ki a fenét érdekel mindez a meddő okoskodás? Ők azt a zenét játsszák, amelyet szeretnek, a többit pedig nagy ívben, nos, figyelmen kívül hagyják.

Meggyőződésem, hogy ha az "Inferus" mondjuk 1990-ben jelenik meg az Egyesült Államokban, ma a death metal egyik gyöngyszemeként emlékeznénk rá. Huszonnyolc év elteltével - és számtalan hasonló korszakalkotó és kiváló korongot követően - azonban nem tudom, hogy mennyire sikerül betörnie a spanyol csapatnak az európai színtérre. A képességeik és a lemezük alapján ezt megérdemelnék, ez kétségtelen.

8,5/10