Rozsdagyár

BRANT BJORK - Brant Bjork (2020)

2020. június 01. - chris576

83787272_2974641505892894_1476360077030981632_n.jpg

Túlkínálat ide vagy oda, vannak olyan zenészek, illetve zenekarok, akiknek az albumpremierje kapcsán egyből felcsillan a szemünk. Ilyen például Brant Bjork is.

A Kyuss egykori dobosa, Brant Bjork a stoner alapcsapatból való távozása után egyenesen frontemberré lépett elő és saját neve alatt szólókarrierbe kezdett. A rendkívüli aktivitással megáldott zenész nem igazán mondhatni, hogy jelentősen eltávolodott volna attól a zenei vonaltól, melyet annak idején a Kyuss képviselt.

De vajon mit is várhat az ember egy olyan muzsikustól, akit a zenei múltja alapján már eleve beletuszkolunk egy bizonyos skatulyába? A rajongók többsége nyilván ugyanazt a stílust követeli meg tőle vagy legalábbis reménykedik benne, hogy nem kezd el homlokegyenest más vonalon tevékenykedni. Az egyszer biztos, hogy az utóbbi lehetőség a rizikósabb, nehezebb út, de az emberünk, Brant Bjork nem ezt választotta.

Brant termékenysége elismerésre méltó: a Kyuss-ból való kilépése után nem csak szólólemezek kiadásában jeleskedett, hanem számos zenekarban és projektben is megfordult. A stoner rock talán a legbiztosabb terep a számára, nagyon otthonosan mozog ebben a stílusban, hiteles amit képvisel és jól is áll neki.

Brant Bjork kompozíciói nem túl bonyolult szerkezetűek, többnyire az egyszerű, de fogós és karakterisztikus témák jellemzik. Laza, hangulatos, jammelős szerzemények nyers, koszos hangzással. Talán annyiban más ez, mint a Kyuss, hogy ott több volt a súly és az alternatív íz. Brant dalai letisztultabbak, kevésbé elborultak és könnyebben befogadhatóak.

Brant legújabb szólólemezén minden egyes tétel karakteres, jól elkülöníthető egymástól, kiváló érzékkel megkomponált. Egy másodpercig sem unatkoztam közben, kellemes szájízzel váltunk el egymástól. Brant nem találta fel a spanyolviaszt, mindenesetre ő a legesélyesebb a desert- vagy stoner rock koronázatlan királya címre. A Kyuss örökségét részben továbbvivő zenész hitelessége megkérdőjelezhetetlen, lemezei homogének, karrierje felfelé ívelő.

Az ex-Kyuss-tagok közül Josh Homme mellett Brant a legtermékenyebb, de egészen más utakon halad, mint Josh. Az ő Kyuss utáni munkássága a legkevésbé stoner- vagy desert rock, sokkal inkább alternatív rock. Így utólag teljesen egyértelmű, hogy az alteros ízek kihez vezethetőek vissza a Kyuss kapcsán.

Brant Bjork saját magáról elnevezett legújabb szólóalbuma 2020. május 8-án jelent meg a Heavy Psych Sound gondozásában. A lemez címe nem is lehetne kifejezőbb, ugyanis a zene hamisítatlan Brant Bjork, meglepetések és csalódások nélkül. Színvonalas, erősen ajánlott korong.

9/10

brant_bjork_2019_photo_by_adam_cohen.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5415732340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása