Az, hogy Skandinávia tele van nagyszerűbbnél nagyszerűbb zenészekkel és tehetséges dalszerzőkkel, régóta tudjuk. Hozzá is vagyunk szokva ahhoz, hogy ami a kies Északról jön, az csak jó lehet, de a nagy átlagnál mindenesetre jobb. Sajnos, mint mindenhol, itt is akadnak kivételek, ráadásul különösen fájó, ha egy jól azonosítható tényező miatt bukik meg a kezdeményezés.

Két dolgot le kell szögeznünk, mielőtt belemélyednénk a norvég Sarpedon (a finn Inverse Records által kiadott) debütalbumába.

1. Sok dolog van, ami a tervezőasztalnál, ötletelés szintjén jónak, ígéretesnek tűnik. Amikor azonban a megvalósítás fázisába érkezik a dolog, a létrehozásában bábáskodók már nem képesek kivonni magukat az alkotás varázsából és képtelenné válnak a készterméket objektív módon, távolságtartóan értékelni, még akkor sem, ha a végeredményben valami nagyon hibádzik.

2. A musical és az operett a zenei világ legalja, igénytelen, giccses klisékből felépített ocsmány szülemények, melyek olyanok, mint az ecet: elég belőlük egy gyűszűnyi a legfinomabb óborba is, és máris önthetjük ki az egészet. Ne tévesszen meg bennünket, hogy e két műfajt tömegek szeretik és igénylik: jusson eszünkbe a "tízmillió légy nem tévedhet" örökbecsű idézete és hogy mit is dong körül legnagyobb szeretettel a tízmillió légy szerte a világon.

A Sarpedon egy érdekesnek hangzó zenei kísérletre épül. Mi történik, ha az újító, merész progresszív metalt keverjük a musical és az operett émelygős mezején bevett énekstílussal? Nos, a válasz az Anomic Nation korong.

Nem hiszek a gonoszkodó, kegyetlenül ironikus kritikákban. Az ilyen irományoknak egyetlen célja van, hogy bemutassa írójuk  - saját maga által annak hitt - rendkívül éles intellektusát, sziporkázó humorát és hogy milyen ötletes és egyedülálló módon is képes a kritikus a legkülönbözőbb művészi produkciók esetlegesen előforduló hibáit kigúnyolni. De most dühös és mérges vagyok, mert a Sarpedon zenéje (mármint a hangszeres rész) nagyon tetszik, kifejezetten jónak és izgalmasnak találom.

Ennek alátámasztásához elég belehallgatni a címadó tételbe a "Dead Birds" vagy a "The Claustrophober" című nótába. A "Seed Of Evil" pedig balladaszerűen építkező szerzemény, csodaszép (bár énekesi téren sajnos néhol hamiskás) melódiákkal. Érdekes, sokszor formabontó dallamok, nagyszerű és ötletes gitárjáték és szólók. Torgeir P. Krokfjord gitáros/dalszerzőt csak dicsérni lehet, mert a számok valóban jók. Sajnos, testvéréről, Eirik-ről, aki a Norvég Zeneakadémián két különböző énekesi diplomát is szerzett, ez nem mondható el.

Eirik P. Krokfjord hangja kellemes, de eleve elég korlátozott tartományban mozog, azonban a legdühítőbb az a manír, mesterkeltség, ami az énekesre minden bizonnyal zenei képzettségének megszerzése során ragadt. Igen, mesterkéltség, mert a musical (mely szakon szerezhette minden bizonnyal egyik diplomáját) rettenetesen konzervatív, merev műfaj, mindenkinek ugyanúgy kell énekelnie, kifejezetten ezt tanítják, a műfaj/zsáner gettójának szabályai szerint, kilógni pedig lehetetlen. Ez természetesen logikusan vezet az egyen-produkciókhoz és a betanult mesterkéltséghez. Az érzelmek átadása pedig nem giccses operett- vagy musical stíluselemek erőltetését jelenti, hanem a művészi előadás hitelességéből fakad.

A hatodik-hetedik, zeneileg kiváló nótánál már a falat kapartam, mert annyira idegesített az énekhang. A legjobb példa erre a "The Lusk Letter" című szám, ami érdekes, black metalos gitártémával indul, majd megjön Eirik hangja, mely úgy hangzik, mintha a Notre Dame-i toronyőr című Walt Disney rajzfilm zenéje szólna egy Vader vagy Behemoth tétel alatt. Elképesztő szinten nem illik össze az ének és a zene, amely pedig a dal középrészén szintén kiváló gitártémákat rejt.

Nem tudom, hogy Eirik már csak így tud énekelni öt- vagy még több évnyi musical agymosás után vagy direkt így nyomta fel a lemezt. Minden vágyam az, hogy a banda gyorsan vegye fel még egyszer a teljes albumot, cseréljék ki az éneksávot egy METAL énekessel, mert akkor egy 9/10-es albumot kapnánk.

A projektindító zenei elképzelés (musical vagy operett házasítása a metallal) sajnos rossz ötletnek bizonyult. Tanulni kell ebből a hibából.

Ez így most csak 7/10, és ebben benne van a zenei alapanyag miatti maximális jóindulatom.