Folyamatosan kárhoztatom a metal műfaját, hogy lassan teljesen bezárul körülötte a zenei gettó: a legtöbb régi nagy már csak nosztalgia zenekarként működik, ezernyi frissen induló csapat mindösszesen a '70/'80-as évek megoldásait és legendáit másolja, produkciójukban szemernyi eredetiség nincs, tíz zenekarból nyolc teljesítménye gyakorlatilag negligálható és semmi új nem történik már időtlen idők óta. Nos, a német electrocore banda, a We Butter The Bread With Butter negyedik albumán, mely az AFM Records kiadásában fog megjelenni május 22-én, annyi minden történik egyszerre és a lemez annyira különbözik mindentől, ami a hagyományos metal színterén belül manapság jellemző, hogy talán sok is a jóból.
A fiatal német csapat 2007-ben alakult és ez már a negyedik soralbumuk. Fontos megjegyezni, hogy a We Butter The Bread With Butter poénzenekarnak indult, erre utal a nevük, valamint számos zenei megoldásuk is. Ők már annak a generációnak a tagjai, akik számára az extrém elektronikus zene teljesen magától értetődő. Nem a hagyományos szinti-billentyűs aláfestésben, hangulati kiegészítésben hisznek, hanem a legújabb trendeket követő samplerezésben, prüttyögésben, zörejekben és dalaik ritmusa, amelyre brutális vokális témáikat és gitárriffjeiket felfűzik, már természetes módon alapszik a drum 'n' bass vagy breakcore, noisecore ütemeken.
Mivel a zene teljesen ritmusközpontú, úgynevezett ugráltatós muzsika, éppen ezért egyértelműen bulizene, annak viszont kiváló. Ilyen értelemben egyértelműen a tizenévesek zenéje és gyakorlatilag otthoni zenehallgatásra nem is alkalmas, kizárólag koncert- vagy partyélményt nyújt. A legjobb és legdallamosabb, egyben legütősebb példája ennek a Rockstar című tétel, mely - bár tizenöt év választja el tőle - a Limp Bizkit Nookie vagy Rollin' dalainak mai kiadása. Természetesen a Limp Bizkit esetében a rap/hip hop nyújtotta az újdonság varázsát, itt az elektronikus zene házasítása a deathcore/metalcore énekstílussal.
A csapat egyébként sok mindent bedob itt a közösbe: az Exorzist című dalban régisulis death-metal riffek dübörögnek, az Anarchy című tételben pedig egyértelmű a Marilyn Manson hatás, főleg az énekdallamokban és a nóta szerkezetében. Minden, ami mostanában a tengerentúlon divatos a kemény zenék terén, itt van: ultrasúlyos hörgés és üvöltés, megadallamos refrének és a táncolható ütemek. Nos, nem tehetek róla, de a folyamatos elektronikus csilingelés és zajkeltés számomra rendkívüli mértékben lerontotta a We Butter The Bread With Butter albumának hallgathatóságát.
A csapat azonban - szerintem tudatosan, ha nem, akkor komoly baj van - folyamatosan kikacsint a stílusra, szinte paródiába fojtja saját produkcióját, kikarikírozva a műfaj vadhajtásait. Ez a legszembetűnőbben a Bang, Bang, Bang című tételben jelenik meg, egyébként ötletesen.
A korong legjobb dala a Berlin, Berlin, mely az új évezred legőrültebb, a multikulturalizmus pörgésébe lassan belefulladó európai fővárosát jellemző hangulat tökéletes tükörképe. A dekadencia olyan hibátlan zenei leképezése, mely egyértelmű mestermű. De ez a tétel is, csakúgy, mint az egész lemez, egy pillanatot ragad csak ki és úgy érzem, hogy pár év múlva ezt is ugyanolyan furcsa és kínos lesz hallgatni, mint a Limp Bizkit ezredfordulós muzsikáját. Ahogy a rappel vagy hip-hoppal kevert rock is zsákutca volt, azt hiszem, az electrocore sem jelenti (jelentheti) a metal jövőjét, bármennyire is szakít a klisékkel.
Azt talán túlzás lenne mondani, hogy egy zenebohóc produkciót hallunk az elejétől a végéig, de én egy percre sem tudtam komolyan venni a német brigádot. Amellett, hogy minden valószínűséggel ez volt a Felvidéki Rock Magazin első és egyben utolsó kitekintése az electrocore műfajába, el kell ismernem, hogy az album nem unalmas: bulizni egy bizonyos életkorban ez tökéletes aláfestés, de ennyi, nem több. Persze ez sem kevés, de az biztos, hogy erőinket ezentúl olyan albumok recenzióira fogjuk fordítani, melyeket két alkalomnál többször is meg lehet hallgatni.
6/10
