Jó pár év kihagyás után jelent meg a lassan tizenötéves Horda zenekar új hangzóanyaga egy négyszámos EP formájában. Tulajdonképpen minden megváltozott a Horda háza táján: teljes sorcsere a tagságban, magyarról angolra váltott szövegek és a muzsika is alaposan átlényegült valami olyasmivé, amit egyrészt nehéz kategorizálni, másrészt amit nem igazán hallottunk még eddig magyar zenekartól, talán az Omega Diatribe próbálkozik ilyesmivel ("Abstract Ritual" lemezkritika itt), de ők teljesen más felfogásban és megközelítéssel dolgoznak.
Valahogy rettenetes nehezen halad előre a Horda pályája: ez a harmadik felállás a csapat történetében. A főnixmadárként történő újjáéledés lassan mindennapos, unalmas rutinná kezd válni a brigádban, melyet Pavelka Gyula gitáros alapított még az ezredfordulón az Akela feloszlását követően. Nyolc évnek kellett eltelnie, mire 2008-ban megjelent bemutatkozó korongjuk "Tíz élet" címmel. Az akkor még magyarul éneklő Horda stílusa valahol a Roots-korszakos Sepultura/induló Soulfly metszéspontjánál volt, amolyan betonszilárd groove/nu-metal keveréket játszottak. A különböző demók és újrafelvételek mellett a mostani EP a második hivatalos kiadványa a zenekarnak, melybe az alapító énekes, Both András is visszatért pár éve, hogy most már angolul folytassák vagy helyesebben inkább újrakezdjék ezt a rendkívül göröngyös úton futó történetet.
Alapvetően nem szeretem az EP-ket: túl rövidek, éppen csak felvillantani képesek valamit, aminek a körvonalait így csak sejthetjük. Mintha egy regénynek csak az első pár fejezetét kapnánk meg és a fejünket vakargatva várnánk a folytatásra. Természetesen teljesen érthetőek a Horda indokai is: az új, tényleg súlyos és összetett stílusuk befogadásához ez a négy nóta is éppen elég, kiadó nem áll mögöttük, így a saját tempójukban szeretnének haladni. A második részt a csapat év végére ígéri, így idén csak kijön egy teljes lemeznyi teljesítmény, ha minden igaz.
Nos, aki a debütalbum után hallgatja meg a "When The Sun Sleeps" nótáit, az alaposan le fog döbbenni. Ha azt mondom, hogy a Horda egy teljesen másik zenekar ma már, akkor még csak távolról közelítem az igazságot. Gyakorlatilag elfelejthetjük az eddigi éveket: itt egy olyan, szó szerint bivalyerős felállás muzsikál, amely szinte bármit képes a saját zenei palettáján eljátszani. Hogy ne kerülgessük a forró kását, a Horda-féle koktél az alábbi összetevőkből áll (hogy a második EP-n mi fog még feltűnni, arra tényleg kíváncsi vagyok): death és thrash féle durvulások, ritmusok, progresszív metal és Meshuggah-t idéző djentes zúzás, tördelés minden mennyiségben.
Természetesen mindez elég brutális muzsikát jelez előre, de ezt két dolog is színesíti, tompítja, illetve teszi meglepően befogadhatóvá. Egyrészt Both András éneklése: bár kétségkívül agresszív az énekstílusa, de nem felejtett el dallamokat előhozni, melyek általában teljesen hiányoznak a hasonszőrű csapatok repertoárjából. Néha a verzék, gyakrabban a refrének mögött rejlenek ezek, szinte dúdolhatóak a nóták. Both András emellett többféle megközelítést alkalmaz: néha death metalosan mélyen hozza a témákat, általában azonban középfekvésben, reszelősen, thrashesen horzsoló a hangja. Egyetlen esetben érzem a metalcore üvöltözés hatását, mégpedig a Here We Are Unconcerned című tételben, mely az EP amúgy is legszigorúbb nótája: tiszta matekmetal, a djent hatások itt a legerősebbek.
A másik kiemelendő tényező természetesen Pavelka Gyula gitárjátéka. Ennyire finom, szinte éteri témákat, szólókat nagyon régen lehetett magyar metalalbumon hallani. Már a kezdő Dream Ends című dal elején az első két percben olyan varázslatot mutat be az instrumentális introban, mely szinte Mike Oldfield legkorábbi és legjobban sikerült lemezeit idézi. De minden szerzeményben olyan szólótémákat rak oda, hogy tényleg élmény hallgatni: szinte dzsesszes hatások fedezhetőek fel ezekben. Mindenképpen érdemes még kiemelni Csatai Zoltán dobolását is, aki tökéletesen érzi ezt a stílust és embertelen ütemeket pakol a nóták alá, de egyszer sem éreztem tolakodónak a játékát: annyit és úgy tesz oda, amennyi a dal kibontásához szükséges.
Egyetlen negatívumot tudok a konkrét produkció kapcsán megemlíteni, az pedig az angol nyelvű szövegek. Bár a stílusból adódó agresszív éneklés miatt még magyarul is nehezen lehetne érteni a dalszövegeket, ez angolul teljesen esélytelen. Úgy érzem, mintha a Horda előre és célzottan lemondott volna arról, hogy a szövegei bármilyen hatást vagy figyelmet kiváltsanak a hallgatóságból. Itt csak akkor van értelme az angol szövegeknek, ha tudatosan a nemzetközi pálya felé kacsintgatnak: Magyarországon ezt teljesen felesleges erőltetni, ilyen erővel halandzsázni is lehetett volna.
Nos, összességében egy nagyon erős újrakezdéssel rukkolt ki a Horda, de jó magyar szokás szerint megmaradtak az erős kétségeim, melyek azonban már nem a zenéhez kapcsolódnak. Az EP-t, mint formátumot továbbra is elhibázottnak tartom: az albumot a metal közönség mindig jobban fogadja, a koncertek műsoridejét is jobban ki lehet tölteni, főleg hogy a mostani kiadvány tartalma mennyire elüt a bemutatkozó lemez stílusától. Velem együtt biztosan többen vannak, akik szívesen vettek volna egy hosszabb kiadványt, mert a Horda által bemutatott zenei világ érdekes, izgalmas és jó lett volna mélyebben belemerülni.
Reméljük, hogy ez a mostani felállás már tartósan egyben marad, mert egy újabb megszűnés/kifáradás/újjáalakulás már tényleg sok lenne a jóból. Hogy aztán milyen kilátásai vannak a Hordának? Mivel bevallottan nem a pénzbeli siker, hanem az önmegvalósítás a cél (ezt több mostani interjúban is hangsúlyozta a csapat), gyakorlatilag nem érheti őket csalódás. Ha pedig mégis szeretnének anyagiakban is mérhető dolgokat elérni (nemzetközi koncertek, lemezmegjelenés és -eladás), akkor mindenképpen mihamarabb érdemes egy ismert külföldi metalkiadóval szerződést kötni, mert Magyarországon ennek a fajta zenének tényleg rendkívül szűk a közönsége, művelje ezt bármilyen magas színvonalon is a Horda. Mert azt teszi.
9/10
