Március 4-én (péntek) a magyar fővárosba látogat a black metal krémjéhez tartozó Isvind, Sakrom és a The Stone. A hazai vonalat pedig nem akárki képviseli, hisz a 20 éves Witchcraft lesz vendég a YUK Budapest színpadán.
Bár kezdési sorrendet nem tudunk, talán a 96-os hazai Witchcraft kezdi majd estét, akiknél valószínűleg új hanganyag készül jelenleg, így minden bizonnyal kapunk majd egy kis ízelítőt ebből is, no meg persze az elmúlt két évtized terméséből. A szerb The Stone a szomszédból érkezik hozzánk és alapításuk éve megegyezik az előbb említett péceli brigádéval. A turné állandó résztvevőjének számítanak, mint ahogy a két norvég zenekar is.
A négy tagú Sarkom bár 3 éve jelentetett meg utoljára hanganyagot, nem gyakran látogat hazánkba, így biztosan sokan kíváncsiak lesznek minden egyes szerzeményre. Épp úgy mint a másik oslói csapat az Isvind esetében. Ők a legrégebbiek, ugyanis egészen 1992-ig kell visszamennünk, hogy megleljük az alapítás évét. Legutóbbi lemezük a "Gud" 2015-ben jelent meg, ami mindösszesen a negyedik volt tőlük. Ők sem sűrűn járnak el, így a stílus híveinek mindenképp egy kötelezően ajánlott esemény. A kísérletezni vágyóknak pedig azt tudjuk mondani, hogy biztosan egy örök élménnyel és egy különleges atmoszférával lesznek gazdagabbak, ha meglátogatják pénteken Óbudán a Fényes Adolf utca 28-at.
Esemény ITT található.