Minden, amit ki lehetett találni, kitaláltatott, mindent, amit meg lehetett írni, megírtak már: gyakran hangzik ez el minden alkotóművészeti produkcióval kapcsolatban és valóban van olyan érzése az embernek, amikor találkozik valami újdonsággal, hogy hiszen ezt már látta, megtapasztalta valahol, valakitől korábban. Azonnal beugranak ilyenkor a hatások, előzmények, analógiák: sorolhatjuk az összetevőket, melyekből az adott mű építkezett vagy merített és máris oda a meglepetés varázsa. Nagyon ritka az ma már, ha valami teljesen egyedi, talán nem is lehetséges ez: több mint hétmilliárd embertársunk él a bolygón, egyre több ország és földrajzi terület kapcsolódik be az exponenciálisan burjánzó, globális méretű alkotásba és ez bizony már olyan adattömeget hoz létre, amely egyrészt követhetetlen mennyiségű, másrészt pedig óhatatlanul ismétlődéseket, másolatokat, redundanciát generál. Aztán hirtelen találkozunk valami szokatlannal mégis és ilyenkor csak bámulunk, mint borjú az új kapura.
A Blood Music gondozásában június 10-én érkezik az amerikai Astronoid bemutatkozó albuma "Air" címmel. A bostoni csapat 2012-13 között két EP-vel is jelentkezett ("Stargazer" és "November"), az elmúlt két évet pedig egy az egyben rászánták ennek az anyagnak a megalkotására és ez nagyon is hallatszik. Elképesztően egységes és kiforrott stílussal jelentkeztek, ami egészen váratlan módon lepi meg a velük korábban nem találkozó zenehallgatót.
Black metalt idéző szélvészgyors ütemek, viszont jókedvű, végig dúr-alapú melódiák, egészen váratlan, többszólamú, szinte éteri magasságokba szárnyaló vokális témák, masszív riffmunka, post-rock jellegű kórusok: de mindez úgy tálalva és megírva, ahogy még nem hallhattuk. A bevezetőben említettek szerint persze adódnak párhuzamok: Devin Townsend, Cynic, Alcest, sorolhatnánk, ha ennek bármiféle értelme lenne, de persze nincs, legfeljebb hangulati elemeikben utalhatunk ezekre az előadókra.
Úgy marad súlyos gitárzene az Astronoid, hogy egy pillanatra sem válik agresszívvá vagy tolakodóvá a muzsika: csodálatos, szinte Beach Boys jellegű dallamok uralják végig a dalokat. A veszettül csépelő, szinte követhetetlen ütemet diktáló dobok és a feszes, daráló riffek ellenére a korong végig rendkívül érzelmekkel teli, szinte álmodozós, lebegős hangulatot áraszt: mindez elég szokatlan a metal színtéren, mert bár a melódiákban van párhuzam, de mégse post-rock ez, hanem az instrumentális teljesítménynek köszönhetően nagyon is metal, mégpedig igazi, bólogatós módon az.
A folyamatosan pulzáló, masszív gitárhangzás és a fantasztikus ritmusszekció hatására kicsit olyan, mintha egy túlpörgetett gőzmozdonyon ülnénk, és a gyomrunkban éreznénk a folyamatos zakatolást, miközben a masiniszta varázslatosan tiszta, angyali dallamokat énekelne a fülünkbe. Hozzá kell szokni, ez kétségtelen: de mégsem keletkezik disszonancia a dalokban, mert valami érthetetlen módon a zene összeáll egésszé, minden várakozásunk és prekoncepciónk ellenére.
Igazán melankolikusabb, szomorúbb darab csak három található az albumon: a Violence című rövid, szinte akusztikus tétel, a bitang módra eltalált, komplett prog-orgia Obsolete, no meg a záró Trail Of Sulfur. De kellettek is ezek a számok, mert oldani kellett a talán túlontúl egységes pozitív hangulatot.
Az Astronoid zenéjéről még órákig lehetne írni, de ez pontosan az a zenekar, amit meg kell hallgatni, mert azonnal világossá válik mindaz a körülményes leírás, mellyel minden recenzióíró próbálkozik. Tényleg ritkán hallani ennyire mellbevágóan szokatlan és egyedi produkciót, mely ráadásul élvezetes is és nem valami hajánál fogva előrángatott művészieskedés vagy nyakatekert stílusvegyítés. Én talán szívesen hallgattam volna még több gitárszólót, mert ez is megkönnyítené a zene befogadását, változatosabbá tételét, mert ez talán a korong egyetlen - nem is hibája, hanem inkább - gyenge pontja: minden szám hallgatása külön élmény, de önálló nótákat nehéz lenne visszaidézni. Mégis: valami zseniálisat sikerült itt megvalósítaniuk az amerikai zenészeknek. Egyszerűen jó fejest ugrani ebbe a varázslatos, lebegős, holdvilágos, álmokkal teli mesevilágba. Egy biztos: bérelt helyük van nálam az év végi toplistán.
9,5/10
