Még április 22-én jelentette meg a Century Media a belga death metal brigád, az Aborted kilencedik albumát "Retrogore" címmel és bár régóta akartam már írni a korongról, valahogy sosem sikerült rá időt kerítenem, de mivel lassan négy hónap telt el ennek a szörnyszülöttnek a napvilágra kerülése óta, nem igazán halogathatom tovább a recenzió megírását. Meggyőződésem, hogy a 2016-ban megjelent halálmetal korongok közül már semmi és senki sem fogja veszélyeztetni a Revocation aktuális kiadványának pozícióját (lemezkritika ITT): bár a belgák is egy kegyetlenül erős albummal jelentkeztek, de teljesen más stílusban, megközelítéssel és hozzáállással dolgoznak. Ettől még ez egy bitang gonosz lemez lett, szó se róla.
Több mint húszéves már az Aborted is, Sven de Caluwé énekes maradt mára egyedül az alapítók közül: gyakorlatilag lehetetlen felsorolni vagy akár csak nyomon követni az állandó tagcseréket a bandában, de nem is igazán szükséges, mert a frontember mindig kiváló zenészeket képes maga mellé venni a zenekarba. Talán a mostani felállásuk a legerősebb: Mendel bij de Leij és Ian Jekelis gitárosok teljesítménye egészen lenyűgöző, de erről majd lentebb.
Először is a hangzásról: a Kohlekeller Studios volt a helyszíne a felvételeknek Kristian Kohlmannslehner producer irányításával, aki korábban olyan csapatokkal dolgozott már együtt, mint a Crematory, a Powerwolf, a Heavenwood vagy éppen a Benighted. Tökéletes, kristálytiszta, mégis kellő mélységgel, húzással rendelkező, dinamikus hangzást hozott létre: egyértelműen ez az eddigi legjobban szóló Aborted korong és a belgák helyében én most gyorsan, jó előre lefoglalnám a német mester idejét úgy három-négy lemezre előre.
A zenekar mindig is a hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás horrorfilmjeinek vonzáskörében írta szövegeit: a Hellraiser-sorozat, a sorozatgyilkosok, a véres-belezős-szörnyes mozik szolgálnak inspirációul két évtizede már és a "Retrogore" borítóját elnézve, melyet Christopher Lovell készített, ez most sincs teljesen másként. Bár Caluwé szerint mégis: a társadalom jelenlegi állapota olyan dalszövegek megírására késztette, melyekről sose gondolta volna, hogy valaha is papírra veti. Természetesen ne gondoljunk egyből mélyenszántó politológiai elemzésekre, de a Coven Of Ignorance, a Termination Redux vagy éppen a Divine Impediment hallatán lehetetlen nem észrevenni az egyértelmű utalásokat (Belgium pedig éppen elég kemény hely már egy ideje ahhoz, hogy valaki ihletet kapjon ehhez).
Az Aborted zenéje mindig is a háromperces, tökélyre fejlesztett, ultrabrutál death metal darálásokról szólt. A tökéletes hangszeres teljesítmény mindig is jellemezte a bandát, de úgy érzem, hogy ez alkalommal szintet lépett az együttes. A két gitárost már említettem és nem véletlenül: egyedül a szólók miatt érdemes meghallgatni az albumot, még akkor is, ha nem áll közel hozzánk ez a fajta durvulat. Caluwé hörgése, üvölözése tényleg uralja a hangzást, a riffek eszement módon húznak és így melódiákra, dallamos énektémákra esély sincs. De minden számban megérkezik a gitárszólók ideje és ilyenkor egy teljesen más világba csöppenünk.
Nem véletlenül hoztam fel a bevezetőben a Revocation nevét: hasonlóan színvonalas szólómunkát kapunk az Aborted esetében is. Kidolgozott, önállóan értékelhető mesterművek érkeznek harminc-negyven másodpercben és pontosan ezek a pillanatok miatt a lemez nem fullad érdektelenségbe és nem válik értékelhetetlen, áthatolhatatlan zajmasszává.
Külön meg kell még említeni a ritmusszekciót: olyan feszes alapot adnak a riffeknek, hogy szó szerint leszakad a fejünk. J.B. Van Der Wal basszusgitáros nem játssza túl a feladatát, pontosan azt a súlyt adja meg a daloknak, amire azoknak szüksége van. Ken Bedene dobos teljesítménye viszont elképesztő: a blastbeatektől kezdve a groove-osan húzós ütemeken át a szinte dzsesszesen játékos megoldásokig bezárólag mindent képes megütni, ráadásul olyan ötletesen, kreatívan tolja a díszítéseit és olyan finoman járul hozzá a nótákhoz, hogy egy pillanatra sem érezzük tolakodónak a játékát.
Számomra a már hivatkozott Coven Of Ignorance című tétel volt a lemez egyik csúcspontja, pontosan azért, mert itt nem az egyébként jellemző darálás, hanem a megfogott, kontrollált, középtempós döngölés ment végig egy szenzációs, szinte rockos szólóval megtámogatva: ez végképp levett a lábamról.
Érdekességként érdemes még megemlíteni a négy vendégénekest, aki a korongon szerepel. Ahogy általában lenni szokott, ezek nem igazán adnak hozzá érdemben semmit sem a színvonalhoz, sem pedig a mondanivalóhoz, inkább csak promóciós célokból hangozhat jól az ismert nevek felsorolása. Julien Truchan (Benighted), Jason Keyser (Origin), David Davidson (Revocation) és Travis Ryan (Cattle Decapitation) gondolom, mind szívesen álltak csatasorba és ember legyen a talpán, aki az eszement death-grind darálásban, amibe gyakran átcsap az Aborted, meg tudja különböztetni a vokalistákat.
Bár ez a szélsőséges, brutális death metal, ami a belgák játszótere, sosem volt a kedvencem, mégis kifejezetten élveztem a "Retrogore" lemezt, ez pedig elsősorban a gitáros- és szólómunkának köszönhető. Kompromisszummentes, kíméletlen zene ez, de ha odafigyelünk, megtaláljuk benne a zeneibb részeket is.
8,5/10
