Természetes folyamat, hogy a rock/metal színtéren a lemezeladások, illetve egyáltalán a pénzügyi nyereségesség frontján még valamelyes mértékben labdába rúgó, úgymond nagykiadók vissza szeretnék kapni a befektetett pénzüket (bár inkább csak a ráfordított munkaidő maradt mára, befektetni a bandák szoktak manapság), így a minél inkább befogadhatóbb, lekerekített zenét játszó zenekarokat vagy éppen a legnagyobb neveket szerződtetik le. Az underground pedig marad a "csináld-magad" mozgalom játszótere: a minden-mindegy alapon alkotó magányos harcosoké. Az underground zenének is a kilencven százaléka értékelhetetlen produkció, csak úgy mint mindené, de ha sikerül kikapnunk azt a maradék tízet, akkor kincsekre lelhetünk.

Az angol Morrow pontosan ilyen: a Halo Of Flies elnevezésű hardcore/punk kiadó jelentette meg szeptember 2-án a "Covenant Of Teeth" című bemutatkozó albumukat. A londoni csapat saját meghatározása szerint emocrust stílusban alkot (ez körülbelül annyira értelmesen hangzik, mint a lakodalmas polbeat-techno), ez kezdetben rendesen el is rettentett az albumtól, mert semmi kedvem nem volt valami garázshangzással csörömpölő, céltalan hardcore üvöltözést hallani, de ahogy elindult a nyitó Fathom című tétel, az atmoszféra úgy beszippantott, hogy egymás után vagy háromszor is kénytelen voltam végigpörgetni az anyagot.

A csapat maga a londoni underground grindcore/hardcore/crustpunk színtér már nevet szerzett bandáinak (Archivist, Carnist és Light Bearer) a tagjaiból alakult, sőt, tulajdonképpen ez a négy csapat egy állandóan gomolygó, változó összetételű zenei kollektívát alkot, melynek közös nevezője a punk attitűd és zene. Néhány már megszűnt közülük, de a felállások állandóan cserélődnek, egymásba alakulnak át az együttesek. Ennek legújabb (és talán legéletképesebb) állomása a Morrow. 

A negyven perces játékidő négy, körülbelül egyforma hosszúságú dalt tartalmaz, szó sincs itt tehát másfél-kétperces darálásokról, hanem tulajdonképpen négy, váltásokkal teli, akár progresszívnak is nevezhető szerzeményt kapunk. A legdominánsabb elem a rendszeresen főszerepet kapó D-beat, illetve az Alex nevű énekes határozott, szinte metalos, de egyértelműen hardcore alapokon nyugvó vokális teljesítménye. 

A legérdekesebb azonban a cselló állandó jelenléte, mely a dalokban megjelenő lassabb részeket kíséri, létrehozva egy olyan fantasztikusan gyönyörű, de egyszerre mélységesen szomorú hangulatot, hogy szinte egy funeral death/doom banda produkciójában érezhetjük magunkat. Az ének gyakran ereszkedik ilyenkor mélyebbre, tökéletessé téve a hatást.  

Ráadásul a gyorsabb részek alatt a riffelés, a gitármenetek kifejezetten post-metal jelleget öltenek: a gitár mindig a súlyt, a mélységet adja meg, szólókat itt hiába is keresnénk. Nos, ha mindez egy színtelen-szagtalan katyvaszra emlékeztetne, akkor alaposan tévednénk: a Morrow bemutatkozása elképesztően erős, meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt pár év egyik legmagasabb szintű debütanyaga. Olyan dalszerzői rutinnal és dallamérzékkel dolgoznak a londoniak, hogy az egészen meglepő egy alig kétéves csapattól.

Hasonlóan érdekes a lemez szövegvilága és koncepciója. A helyszín a jövőbeni Föld, illetve a rajta kialakult különböző kultúrák, melyek a jelenkori emberiség által okozott különböző sebeket próbálják begyógyítani (környezetszennyezés, az állatvilág részleges pusztulása, stb.). A dalok a Norr kultúra sorsát követik nyomon, mely maga is számos népből tevődik össze. Az album a nyelvről, a kultúrák és az ötletek, a hitvilág és a tudás megosztásáról szól, így többféle kitalált nyelven is hallhatunk narrációt a szerzeményekben.

Bár a Morrow zenei gyökerei a hardcore/crust punk táján keresendőek és ennek számos elemét ma is alkalmazzák, meglepő, hogy a "Covenant Of Teeth" egy nagyon komoly, súlyos hangzású metal lemez lett. Bevallom, kevés album keltette már fel elsőre a figyelmemet mostanában és ritkán élveztem ennyire zenét, mint a brit brigád esetében. A hangzás is tökéletes, csodaszép a lemezborító, a dalok pedig olyannyira elütnek a mostanában lassan szabvánnyá váló metaltrendektől (mindenki nevezze meg a maga kedvencét), amennyire az csak lehetséges, így a csalódás kizárt: a Morrow egy egyedi ízű, fantasztikusan hangulatos bemutatkozással állt elő. Ha vevő vagy a szabványostól elütő minőségi zenére, akkor semmiképpen se hagyd ki!

10/10