A lengyel metal színtér lassan az egyik legerősebbé válik Európában: egyaránt igaz ez a nagykiadós, ismertebb bandák (Vader, Behemoth) és a teljesen underground csapatok kapcsán is. Fő jellemzőjük, hogy szinte kizárólagosan a metal extrém végén alkotnak és messzire kerülik a fősodorbeli sikert akárcsak távolról is ígérő stílusokat. A 2015-ben alakult kétfős brigád, a Misanthropic Rage sem kivétel: a Godz Of War lengyel kiadó által 2016. november 18-án megjelent bemutatkozó albumuk minden, csak nem könnyed hallgatnivaló.
Alaposan át kell kapcsolni az agyunkat, ha egy ennyire underground anyagot próbálunk befogadni: el kell vetni mindenféle előzetes, rocklemezek százainak-ezreinek meghallgatása során belénk rögzült elvárást, dalszerzői megoldást és megközelítést. Tulajdonképpen úgy kell az ilyesfajta produkciókhoz közelítenünk, mintha először találkoznánk rockzenével, de mivel ez természetszerűleg lehetetlen, legalább nyitottan kell hozzáállni a koronghoz.
A Misanthropic Rage promóciós anyagaiban az avantgárd black metal stílusbeli besorolás szerepel, amivel azért tudnék vitatkozni. Ha a norvég Arcturus vagy éppen a magyar Thy Catafalque zenekarokat így jellemezzük, akkor bizony a lengyelekre ez a kategória egész egyszerűen nem illik. Ha egyetlen pillantást vetünk a "Gates No Longer Shut" borítójára, illetve a számcímekre, közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.
A brigád 2016-ban jelentkezett első hivatalos kiadványával a "Qualia" EP-vel és a mostani negyvenperces, héttételes debütalbum az ott megmutatott csapásirányt folytatja, csak sokkal összeszedettebb és kihegyezettebb módon. A fejlődés szinte tapintható, azonban én még mindig kevésnek érzem azt a távolságot, amit zenei téren megtettek.
Többszöri meghallgatást követően sem változott a véleményem: a Misanthropic Rage korongja olyan, mintha a rengeteg, szinte megszámlálhatatlan underground black/death garázszenekar egyik produkcióját és egy éppen az ígéretes zenei fejlődésének első lépcsőfokán álló, tehetséges együttes keverékét hallgatnám. Az úgynevezett avantgárd jelleg, mely leegyszerűsítve a stílusból kikacsintó, oda nem illő elemeket jelöli, csupán szórványosan jelenik meg a számokban, melyek alapját szinte kizárólagosan a már hivatkozott, hobbi zörejbrigádok által oly megrögzötten és nem kevésbé értelmetlenül játszott csörömpölő klisék képezik.
Ami viszont újdonság, hogy ahol mernek eltávolodni a bevett sémáktól, ott meglepően érdekessé válik a végeredmény. Két elemet mindenképpen érdemes kiemelni: egyrészt a tiszta ének által hozott dallamokat, másrészt az igen jól sikerült szólókat, melyek gyakran a teljesen elborult death metal legfinomabb gitármunkáit idézik (az Into The Crypt nyitó témái hideglelősek).
Amivel sajnos azonban nem tudok mit kezdeni, az a szövegvilágban és a borítón is visszaköszönő sátánista háttér. Érteni vélem, hogy a mélyen katolikus Lengyelországban, ahol a vallás egészen átszövi a mindennapokat, illetve a politikát is uralja, a lázadás legkönnyebb formája a ma már inkább megmosolyogtató, mintsem komolyan vehető sátán-pokol-ördöghorda tematika, de ennél azért a világ bonyolultabb és összetettebb, így érdemesebb lenne fajsúlyosabb szövegvilággal előállni.
Mindenképpen érdemes tehát próbát tenni a Misanthropic Rage anyagával (a címadó tétel egészen zseniális post-metal elemekkel operál, egyértelműen a korong legsikerültebb szerzeménye és ez ki is jelöli egyben a zenei továbblépés útját, míg sajnos több tétel bennragad a black/death metal húsz évvel ezelőtti világában): újabb érdekes, a határokat feszegető bemutatkozással lett gazdagabb a metal underground, bár kétségtelen, hogy van még tere a fejlődésnek. A csapat helyében én teljesen hanyagolnám az üvöltözést-hörgést és ráállnék a tiszta énekre: mert az avantgárd nem feltétlenül a befogadhatatlan szélsőségességet jelenti.
7,5/10
