Egy korábbi koncertbeszámolómban említettem, hogy igencsak kockázatos vasárnapra koncertet szervezni, tekintve, hogy másnap valakinek iskolába, másnak meg munkába kell mennie. Na, a Sabaton esetében ez a rizikófaktor abszolút minimális, hiszen két éve is simán megtöltötték a Pecsát, egy rakás előzenekar támogatásával.
A hazai színpadokat szinte évente megostromló svéd alakulat ezúttal sem bízta a véletlenre, és nem mással kötött szövetséget, mint a teuton veterán heavy metalos Accepttel. Ekkora line-up mellett kicsinek bizonyult a csata eredeti helyszínének kiszemelt Barba Negra Music Club, ezért a hadvezetés jobbnak látta, ha a Hungexpot jelöli ki az összecsapáshoz, hogy magyar részről nagyobb erőket tudjanak mozgósítani.
Az ütközet valamivel este hat óra után vette kezdetét, a viccesen a 'The Last Tour' nevet kapott turné triumvirátusának harmadik tagja, a svéd Twilight Force érkezett előőrsként. A varázslókat és elfeket is bevető fiatal kommandó tipikus szimfonikus power metalt játszott, a műfajban megszokott fantasy tematikával, nem kihagyva a dalok szövegeiből a sárkányokat sem. A közönség láthatóan élvezte a bulit, talán kicsit túl volt tolva a szinti, ami elnyomta a gitárokat, de ettől eltekintve a svédek becsülettel elvégezték előzenekari teendőiket, és a The Power of the Ancient Force című nóta után átadták a csatateret az utánuk jövő zenekarnak.
Biztos sokan adtak hangot elégedetlenségüknek, amikor kiderült, hogy nem a nagy múltú Accept lesz az este főzenekara, hanem csupán csak különleges vendégként lépnek fel a svéd csatametalosok előtt. A német zenekar egyből két elsöprő erejű támadással indított, de a két újabb nóta, a Stampede és a Stalingrad is csak bemelegítés volt, pedig már itt teljesen letaglózva álltam attól a hatalmas energiától, ami a színpadról áradt.
A koncert előrehaladtával pedig sorra kerültek elő az olyan klasszikusok Mark Tornillo baseballsapkája alól, mint a Restless and Wild, a Fast as a Shark, a London Leatherboys vagy épp a Metal Heart, melynek Für Elise - szólója alatt a Bruce Willis beütésű Wolf Hoffman gitáros rendesen megénekeltette a jelenlévőket. Természetesen az aduász sohasem maradhat ki a felsorakoztatott fegyverarzenálból, így miután elszabadult a teuton terror, a Balls To The Wall tett pontot a koncert végére.
A Sabaton koncertjének hangulata már akkor predesztinálva volt, amikor a nem csekély számú magyar közönség együtt üvöltötte a még csak a hangszórókból bömbölő In The Army Now feldolgozás szövegét. Ez pedig minden egyes dal után egyre csak fokozódott, attól a pillanattól kezdve, hogy Joákim Brodén a "We are Sabaton, and this is Ghost Division" szavakkal a színpadra lépett. Sok rosszat lehet mondani a zenekarra, vagy a zenéjükre, de azt el kell ismerni, hogy tudnak show-t csinálni (friss albumukról ITT írtunk lemezkritikát).
Elég rögtön a díszletként felpakolt tankra gondolni, de említhetném a pirotechnikát, vagy a legváratlanabb pillanatokban elsütött tűzijátékokat, amitől az ember összepisilte magát (ijedtségében vagy gyönyörűségében), de idetartozik például az is, hogy a Sparta című nóta erejéig a színpadon megelevenedett Frank Miller 300 című képregénye, és maga Joákim öltötte magára Leonidász király sisakját, így vezetve csatába a lengén öltözött hoplitákat.
Ám nem ez volt az egyetlen újdonság az este folyamán, történt némi változás a legénység soraiban is, mióta a svédek utoljára hazánkban járt, Hannes Van Dahl igazoltan maradt távol, hazament Svédországba gyermeke születésére, Thobbe Englund pedig otthagyta a zenekart, és helyére az ifjú Tommy Johannson (ReinXeed, Golden Resurrection) került. A szőke, hosszú hajú srác hirtelen nem is tudott mit kezdeni azzal, hogy a megszállott magyar alkoholisták a zenekar neve helyett a "Pálinka" szót skandálják, becsületére váljék, hogy a koncert végén rendesen meghúzta az italos üveget a nagyérdemű legnagyobb örömére.
A dallistára nem igazán lehetett panaszkodni: egyaránt terítékre kerültek a régi klasszikusok (Union (Slopes of St. Benedict), Far From The Fame), a közönség-kedvencek (Carolus Rex, Swedish Pagans), és az új lemez slágerei (The Last Battalion, The Last Stand, Blood Of Bannockburn) is, azonban itt is léptek egy merészet, és betettek egy akusztikus dalt, a The Final Solutiont. Bár ez a bátor húzás kicsit megakasztotta a koncert pörgését, tökéletesen működött, és szép sorjában emelkedtek a levegőbe az öngyújtók, és a világító telefonok.
Mondjuk ez az egész balul is elsülhetett volna, hiszen valljuk be, Joákim Brodén nem egy jó énekes (gondoljunk itt csak a The Ballad of the Bullra, ami inkább hasonlít egy nagyon elrontott karaokéra, mint egy balladára), viszont annál jobb frontember. Az egész koncert alatt remekül kezelte a közönségét és nem fukarkodott a humoros megszólalásokkal. Amikor beszólt Tommynak, hogy "seggfej", és azt mondta, hogy az a "cheers" magyar megfelelője, az egész Hungexpo szakadt a röhögéstől. A koncertet végül visszatapsolás után a Primo Victoria - Shiroyama - To Hell And Back hármassal zárták, utána pedig a kivetítőn felvillanó magyar nyelvű köszönő felirat egy szép gesztussal koronázta meg az este végét.
A Sabaton ismét bevette Budapestet.
A képekért köszönet Korinna Szilvia Lakatosnak!
