Július elején jelent meg a Los Angeles-i Mr. Big kilencedik, a 2009-es visszatérés óta a harmadik stúdióalbuma, a "Defying Gravity".
A Szex és New York rajongóknak nyilván egészen más jut eszükbe a Mr. Big név hallatán, mint a (rock)zene kedvelőinek. Utóbbiak valószínűleg a To Be With You című akusztikus megaslágerre asszociálnak először a zenekarral kapcsolatban. Esetleg még a Wild World című szintén akusztikus balladáról lehet sokaknak ismerős a banda. Pedig a Mr. Big ennél sokkal összetettebb, progresszív hard rock dalokat játszik már a kezdetek óta.
Én sem tartoztam a legnagyobb Mr. Big rajongók közé. Nem nagyon tüzelt fel, amikor olvastam, hogy új lemezük jelent meg. A Spotify azonban volt olyan kedves velem, hogy a lemez címadó dalát, a Defying Gravity-t becsempészte a zeneradaromba. Amikor meghallottam az engem népzenei motívumokra emlékeztető riffekkel díszített dalt, nem is tudtam, mi ez. Meglepődve láttam a zenekar nevét, ezért gyorsan végighallgattam az egész lemezt, és az is meglepően jó volt. De ne szaladjunk ennyire előre.
A Frontiers kiadó gondozásában megjelent album producere az a Kevin Elson volt, akivel a zenekar korai lemezei is készültek. Sőt, akkoriban koncertezni is gyakran elkísérte az együttest, ahol maga kezelte a keverőpultot. Nála jobban tehát senki nem ismerheti a Mr. Biget, akik már a 2009-es visszatérő albumukat is Elsonnal szerették volna felvenni, de azóta most először sikerült időpontot egyeztetni vele. A lemez felvétele egyébként mindössze hat napot vett igénybe.
Eric Martinnak nagyszerű hangja van, de nekem eddig inkább, mint a Bochkor Gábor hasonmásverseny győztese volt ismerős. Az albumot hallgatva azonban tudatosult bennem, micsoda gyémánt rejtőzik a torkában. De nem csak ő bánik virtuózan a "hangszerével", hanem a gitáros Paul Gilbert is. A ritmusszekció pedig a lehető legprecízebben dolgozik alájuk. Ennek a szekciónak az érdekessége, hogy a zenekar alapítója, a basszusgitáros Billy Sheenan mellett nem az eredeti dobos, a 2014 óta Parkinson-kórral kezelt Pet Torpey dobol a lemezen, hanem vendégzenészként Matt Starr. Torpey azonban a mai napig a zenekar tagja, együtt turnéznak, és tanácsokkal látja el Starrt.
Az album első meghallgatásra, a közepe táján nálam egy kicsit veszített a lendületéből. A Nothing Bad (Bout Feelig Good) című akusztikus ballada valószínűleg nem lesz akkora siker, mint például a To Be With You, de hasonlóan dallamos nótáról van szó. Azonban pont ez a dal, ami után nekem elsőre leült a lemez. Többszöri meghallgatás után azonban nincs semmi gond a lemez másik felével sem.
A lemez elejére nem lehet azt mondani, hogy valami modern zenét hallanánk rajta. Érződik, hogy 50 pluszos zenészek játsszák. Mégsem a szokásos hard rock sablonok puffogtatása történik, emiatt mégis nevezhetjük modernnek, amit hallunk. A kezdeti lendület után kicsit slágeresebb számok jönnek, mint a Nothing Bad, a Forever and Back, és a She’s All Comming Back To Me Now.
Azután visszatérünk a progresszívabb vonalhoz, de ezek a számok már nem annyira húzósak, mint a lemez eleje. De ha csak ezek a dalok kerültek volna az albumra, akkor is egy jó lemezről beszélhetnénk. Majd a Be Kind című blues nótával búcsúzik a zenekar, a dal végén egy hatalmas, önálló instrumentális számnak is beillő gitárszólóval.
Számomra hatalmas, pozitív csalódás volt a lemez. Ennek hatására meghallgattam pár régi Mr. Big tételt is, hogy megnézzem, mit csináltak a To Be With You-n, és a Wild Worldön kívül. De a "Defying Gravity" a régi albumokhoz képest is jól sikerült munkának mondható.
9/10
