Rozsdagyár

AMBERJACK - Dan Patlansky előtt az A38 hajón

2017. szeptember 08. - Felicium

aj2017-2.jpg

A zseniális dél-afrikai blues-rock gitáros, Dan Patlansky előtt először mutatkozik be az Amberjack zenekar az A38 közönségének, akiket vintage rockereknek már éppen úgy neveztek, mint hardrock bandának.

- Kialakítottunk egy saját hangzást, ami néhol még finomítására szorul, de elég egyedi ahhoz, hogy megnyerjük magunknak a közönséget – mondta Nagy Márk gitáros. -  A bluest úgy nyomjuk, mint a Rage Against The Machine, a rockot pedig úgy zúzzuk, mintha maga Muddy Waters nézne a színpad széléről. Hatan hat irányból, de szigorúan közös cél felé. Csak őszintén. Amit nem éltünk meg, arról nem írunk és nem játszunk olyat, amit nem szeretünk.

A fiúk hozzátették, roppant nagy megtiszteltetés számukra egy ilyen kaliberű zenész előtt játszani, másrészt legalább ugyanekkora feladat is, de biztosak benne, hogy ki fogják hozni magukból a maximumot.

Az Amberjack nevét egyébként egyre többször hallhatjuk, és a fiúk a dalaik révén mindent megtesznek, hogy még az eddiginél is több rajongójuk legyen a közeljövőben. Az Amerjack valójában egy  óceáni ragadozó hal, a sárgafarkú fattyúmakréla, aki ugyanúgy lubickol a tengerben, mint a fiúk a saját zenéjükben. Az Amberjack 2014 őszén alakult, különböző stílusok által inspirált zenészek szerencsés találkozásával. Németh Csaba, basszusgitáros és Nagy Márk gitáros korábban három évig játszottak ugyanabban a zenekarban, míg 2014-ben ismételten összehozta őket az Amberjack. Ugyanerre az időszakra tehető az énekes, Láng Vince csatlakozása is. A zenekarhoz a későbbiekben Remete Marcell gitáros és a billentyűs Budai Benjámin csatlakozott, a doboknál pedig Kocsis Danit hallhatjuk.

2015 májusában megjelent, négy saját dalt tartalmazó, Hookup című EP-jük, amelyet a Dürer Kertben, teltházas koncerten mutattak be a közönségnek. A pesti klubokban adott koncertek mellett  tavaly megnyerték a Zorall Sörolimpián megrendezésre kerülő Pulzus tehetségkutató versenyt, majd idén májusban megjelent Storm című, debütáló albumuk a GrundRecords gondozásában, amely kivétel nélkül elismerő, pozitív kritikát kapott. 

A fiúk az ősz folyamán az ország különböző részein lépnek fel, többek között a Supernem vendégeként több vidéki városban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3912809546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása