A Lucy-t 2013-ban alapította a Junkies egykori tagja, Sajti Levente. A punk-rock trió 2014-ben kiadta debütáló lemezét, "Budapestről Szeretettel" címmel. A második album sem váratott sokáig magára, 2015-ben megjelent a "Hamis Szimfónia" című album, melyet egy közel teltházas koncerten mutatott be a banda a Barba Negrában, a Black-out vendégeként. A két lemezről egy-egy klipes dal is született, "Kispesti éjszaka" és "Szökőkút" címmel. A legújabb klip a "Hamis Szimfónia" lemez Semmire nem viszem című dalára készült.
A punk-rock trió 2017 elején a Prosectura vendégeként turnézott, az itt készült felvételekből született a most debütáló klip. A zenekar idén már harmadik nagylemezén dolgozik, melyet a tervek szerint ősszel jelentetnének meg "Bérház Operett" címmel, azonban a srácok már tavaszra ígérnek klipes ízelítőt az új anyagból. A készülő lemez dalaiból néhány már a Lucy február 10-i koncertjén is elhangzik, melyet a szerbiai Void Inn és a KarmaNora zenekarokkal közösen tartanak az S8 Undergroundban.