Rozsdagyár

THE DEAD DAISIES - Új lemezzel tér vissza az all-star rockbanda

Vendég: The New Roses

2018. április 19. - Felicium

deaddaisies01_1.jpg

Tavaly nyári, teltházas koncertje után most ismét Budapesten játszik a The Dead Daisies. Az ausztrál-amerikai zenekar ezúttal Burn It Down című új lemezét (lemezkritika) mutatja majd be a Barba Negra Track tágas szabadtéri színpadán, a német The New Roses fellépését követően.

2013-as felbukkanásuk óta a Dead Daisies afféle viharként söpört végig a zenei világon, máig összesen négy stúdióalbumot és egy koncertalbumot kiadva, és olyan zenekarok oldalán fellépve, mint a ZZ Top, a Lynyrd Skynyrd, az Aerosmith, a Judas Priest, a KISS, a Whitesnake és még sokan mások.

Zenéjüket elsősorban a '70-es és a korai '80-as évek rock legendái ihlették: az Aerosmith, a Bad Company vagy éppen a Foreigner dalaihoz is hasonlítható nótáikban erőteljes vokálok, bluesos riffek, monumentális kórusbetétek, emlékezetes dallamok és karakteres zenei ötletek jelennek meg. Mindez kiemelkedő zenészi tudással és magával ragadó koncertteljesítménnyel párosul, így aztán nem is csoda, hogy a rajongók szerte a világon a nagybetűs Rockzene feltámasztóiként ünneplik a Dead Daisies tagjait. A Rise Up című friss dal videóját itt láthatjuk:

A zenekar válogatott tagsággal bír, jelenleg Doug Aldrich (Whitesnake, Dio) gitárosból, John Corabi (Mötley Crüe, The Scream) énekesből, Marco Mendoza (Thin Lizzy, Whitesnake) basszusgitárosból, Deen Castronovo (Journey, Bad English, Hardline) dobosból és David Lowy (Red Phoenix, Mink) ritmusgitárosból áll.

Legfrissebb lemezük címe Burn It Down, mely áprilisban jelent meg a Spitfire Music kiadónál. A felvételek tavaly decemberben fejeződtek be, Anthony Focx keverésével és Howie Weinberg hangmérnöki közreműködésével. Corabi így nyilatkozott az albumról: „Nagyon izgatott vagyok az új lemezünk kapcsán. Igazi öröm volt újra együtt dolgozni Marti Frederiksen dalszerzővel és a zenekarral ezen az albumon, amely érzésem szerint a következő fontos lépés az együttes útján. Egy igazi old-school rocklemezt raktunk össze, élvezzétek, és találkozunk az idei világ körüli turnénk egyik állomásán!” Doug Aldrich gitáros tömören így foglalta össze a véleményét: „Az új Daises lemeztől leolvad majd az arcod! Egy igazán nyers és arcul csapó korongról van szó, egészen új hangzásvilággal.”

Turnéja során a zenekar valóban szinte az egész világot, így Európát, Japánt, és a teljes amerikai kontinenst is bejárja majd. Az európai turnén, és azon belül a budapesti állomáson a német The New Roses tart a Dead Daisies-szel: a 2007-ben, Wiesbadenben alakult csapat tavaly augusztusban ismét egy adag rockhimnusszal tért vissza: a One More For The Road című album a csapat harmadik lemeze, erről a korongról is hallhatunk majd dalokat április 27-én a Barba Negra Track szabadtéri színpadán. A címadó dal videóját itt láthatjuk:

a Livesounds bemutatja:
2018. április 27., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra Track
The Dead Daises, The New Roses koncertek
Belépő: 6900 Ft, a koncert napján 7500 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, valamint www.tixa.hu és a www.jegy.rock1.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://thedeaddaisies.com/
http://www.thenewroses.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/2007622579522772/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9713849298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása