A stíluskavalkádok, a mindent mindennel történő mixelés korát éljük: mintha a már kikristályosodott, bevett formák nem lennének elegek, mintha csak ráuntunk volna mindenre, hiszen mindent láttunk-hallottunk már, így a folyamatos újdonságkeresés állapotában élünk. A modern metalszíntér sem mentes ettől a tendenciától: sőt, tulajdonképpen itt a csúcsra járnak a dolgok, hiszen a legkülönbözőbb és legbizarrabb stílusok vegyítése vált divattá. Nos, pontosan ezt teszi a svéd Usurpress is negyedik, "Interregnum" című soralbumán, mely az Agonia Records gondozásában jelent meg február 23-án.
Nem mai zenekar már az Usurpress: 2010-ben alakultak különböző helyi underground és extrém metal csapatok romjaiból, de a banda magja mindig is Daniel Ekeroth (basszusgitár), Påhl Sundström (gitár) és Stefan Pettersson énekes voltak. Nem lustálkodtak az elmúlt évek folyamán: számos split-anyag és egy EP került ki a kezük alól, no meg három soralbum is. A brigád alapvetően death metal hordának tartja magát és ebben van is igazság, azonban jóval többről van itt szó, mint a szokásos svéd durvulatról.
Az Usurpress ugyanis pontosan annyira progresszív rock zenekar, mint régisulis halálmetal. Számos olyan csapatot ismerünk, mely a death metalból indulva fokozatosan átváltott progresszív metalra (talán elég itt az Opeth megemlíteni), a skandinávoknál azonban teljesen máshogy áll a dolog. Itt ugyanis dalról dalra, de akár még a szerzeményeken belül is egymásba folyik a két stílus, ráadásul hozzáadnak még egy jó adagnyi dzsesszt és gótikus rockot is.
Elsőre kétségkívül meghökkentően és némileg kimódoltan hangzik az egész, de az igazán furcsa az, hogy egy másodpercre sem érzünk semmiféle mesterkéltséget a különböző alkotórészek egybegyúrása miatt. Rendkívül szokatlan, hogy a kifejezetten tradicionális svéd death metal mintegy keretbe, abroncsként fogja össze ezt a kotyvalékot, melyből aztán valami egészen érdekes főzetet kapunk.
Az egyik és talán leghangsúlyosabb összetevő a progresszív rock, mégpedig a hetvenes évek klasszikus brit vonaláról, amúgy a Gentle Giant, a Camel és a Genesis stílusában. A nyitó A Place In The Pantheon vegytiszta, múltidéző prog-rock, de mégsem lehet egyszerű nosztalgiának nevezni. A Ships Of Black Glass death metaljában ismét keveredik - élesen elválasztva - a fenti brit bandák zenéje, így ölt testet egyúttal az egész korong legösszetettebb és leghosszabb, mondhatni kulcsszerzeménye. Szintén érdekes az In Books Without Pages némileg David Lynch bluesos-dzsesszes szólólemezeire hajazó atmoszférája, bár itt a dinamika fordított: a fokozatos, vészjósló besúlyosodás jellemzi a tételt, így az érzelmi kifutása is jobban eltalált.
Az album legváratlanabb és legszokatlanabb nótája a záró The Vagrant Harlot, mely teljesen elüt az addigi számoktól, mivel ez egy tőrőlmetszett dark/gót rock darab: Stefan Pettersson hangja is olyan mélyen búg, mintha csak a Sisters Of Mercy vagy éppen a korai The Mission produkcióját hallgatnánk. Egyébként az egész korongot jellemzi egyfajta áthatolhatatlan feketeség és reménytelenség.
Belehallgatva a csapat korábbi anyagaiba, nyugodt szívvel és egyértelműen kijelenthető, hogy az "Interregnum" messze a legkiforrottabb és egyben legérdekesebb lemezük. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a két közreműködő stúdiózenész személye is: a fúziós dzsesszvilág ismert dobosa, Stefan Hildman és az ambient zenékben dolgozó Erik Sundström billentyűs is. Kifejezetten jót tett az egész albumnak, hogy a death metaltól igencsak távol eső területekről érkeztek a vendégek: hogy aztán ez a felállás mennyire lesz állandó vagy éppen színpadképes, az már a tagok egyéni döntésétől függ.
A svédekével gyakorlatilag egy időben jött ki az amerikai progresszív metal zenekar, az Oceans Of Slumber harmadik korongja is (lemezkritika ITT) és bár zeneileg messze állnak egymástól, a megközelítésük hasonló. Amit a texasi brigádnál negatívumként hoztam fel (a rengeteg szerteágazó stílus egybegyúrásának, az egységes mondanivaló és atmoszféra megteremtésének hiánya és kudarca), az a svédeknél nem áll fenn. Valahogy az Usurpress sikeresen vegyítette azt a két-három összetevőt, amellyel dolgoztak és az egész produkciójuk sokkal kompaktabb és ütősebb lett. A dalok egy-két meghallgatás után már memorizálható módon különválnak egymástól, míg sajnos az Oceans Of Slumber esetében ezt még többhetes, sokszoros lejátszás után sem sikerült elérnem.
Érdemes tehát próbát tenni az Usurpress lemezével: némileg szokatlan, több hatással kísérletező, de mégis egységes hangulatú anyaggal van dolgunk, mely alapvetően mégiscsak death metal, így aki híve a svéd halálfémnek, de nem fél az újdonságoktól sem, annak a csalódás kizárt.
9/10
