A Stormwitch a Wikipedia szerint 1979-ben alakult Lemon Sylvan néven, majd 1981-ben vette fel a mostani nevét. A kiadótól kapott sajtóanyag szerint azonban csak 1983 óta létezik a zenekar. Az együttes honlapján a német Wikipedia-bejegyzés szerepel, amiben nincs feltüntetve a névváltoztatás dátuma. Vagyis valahol a 35. és a 40. életévük között járnak.
Az mindenesetre biztos, hogy az első lemezük 1984-ben jelent meg. Ezután még tíz évig voltak aktívak, majd 1994-ben feloszlottak. 2002-ban alakultak újra, azóta mind a négy lemezük címében szerepel a witch szó. Ebben az időszakban is tartottak egy hosszabb szünetet, legalábbis lemezkiadás terén, hiszen 2002 és 2004 után csak 2015-ben jelent meg a következő album, a "Season Of The Witch", most pedig itt a legújabb korong a "Bound To The Witch".
A lemez digipack változatán három régi szám, a Stronger Than Heaven, a Rats In The Attic, és a Priest Of Evil újrakevert változata is felkerült bónuszként. Talán nem meglepő, hogy ez az album három legjobb dala. A lemez producere a zenekar mellett Marc Ayerle volt, aki a hangmérnöki feladatokat is ellátta. A kiadó pedig a Massacre Records.
A Stormwitch amúgy félig-meddig magyar zenekarnak számít. Jó kapcsolatot ápolnak a Pokolgéppel, Magyarországot második hazájuknak tekintik, sőt az első koncertlemezüket is egy magyarországi fellépésükön rögzítették a megboldogult Pecsában, és adták ki "LIVE in Budapest" címmel.
Ha már szóba került a Pokolgép, Nagyfi Laci nyilatkozta egyszer, hogy annak idején azért lépett ki a zenekarból, mert egy külföldi fellépésük alkalmával dallamos metalként határozták meg a stílusukat a koncert plakátján, ő pedig nem akart dallamos metalt játszani. Pedig nincs azzal semmi gond, ha a metalban van melódia is. Jó példa erre a Stormwitch munkássága, akik a dallamos német heavy metal egyik megteremtői. Később, amikor átmentek dallamos power metalba, azt már nem annyira tolerálta a közönség, emiatt is kellett annak idején feloszlaniuk.
A dallam most sem hiányzik a Stormwitch zenéjéből, sokkal inkább a tűz. Azt nem mondhatom, hogy Andy Mückék görcsösen ragaszkodnának hozzá, hogy folyamatosan gyártsák az új lemezeket, hiszen két, közel tíz éves szünetet tartottak már ebben a tevékenységükben. De érthető, ha az ember az élete nagy részében ezt csinálta, akkor nehezen tud tőle elszakadni. Meg a gázszámlát is ki kell fizetni, úgyhogy időnként azért csak legyártanak egy új albumot. Mert azt azért nem állítanám, hogy hatalmas veszteség ért volna minket, ha nem születik meg az anyag.
Kaptunk egy hallgatható, dallamos, német metal albumot. A háttérben simán szólhat a lemez, az ember még időnként be is szünteti az épp végzett tevékenységét, hogy eltűnődjön rajta, milyen jó is ez a dallam, amit épp hall. Ebben mindig erős volt a Stormwitch, csak már kicsit elszaladt velük az idő, nem tudják ugyanazzal a lendülettel csinálni, mint fiatalkorukban.
Nem tudom, mennyire tűnik pozitívnak vagy negatívnak a kritikám. Igazából én sem tudom eldönteni egyértelműen, hogy tetszik-e vagy sem a "Bound To The Witch". Illetve, ha ebből a két opcióból kell választanom, akkor inkább az előbbi, de ennyire azért nem egyszerű a helyzet. Most szívesen hallgatom az albumot, néha ugyan kicsit beleunok, de általánosságban nem találtam rajta kifejezetten rossz számot. Viszont az is igaz, hogy valószínűleg nem fogom évek múlva is elővenni.
7,5/10