Slash ma már az egyik legismertebb, legnépszerűbb rockgitáros a világon. Myles Kennedy énekessel, Todd Kerns basszerrel, Brent Fitz dobossal, Frank Sidori ritmusgitárossal, és Michael "Elvis" Baskette producerrel közös zenekarának, a Slash featuring Myles Kennedy & the Conspirators-nak harmadik stúdió albuma "Living The Dream" címmel pénteken került fel a boltok polcaira és az Internetre.
Megjelent végre, amit hónapok óta annyira vártam. Eleinte, még tavaly arról szóltak a hírek, hogy bár a Guns N’ Roses épp úton van a Not In This Lifetime nevű koncertkörúttal, a srácok szeretnének új lemezt csinálni, és ha véget ér vagy szünetel a turné, Slash-ék bevonulnak a stúdióba. Ezt a hírt erősítette, hogy Myles Kennedy is saját albumon dolgozott, majd amikor megjelent, azzal az anyaggal indult turnézni (a lemezről ITT írtunk), tehát nem tervez mostanában Slash-sel közös projektet.
Közben Axl Rose-ék téli/tavaszi szünetet tartottak a Not In This Lifetime turnéban. Ott volt a lehetőség felvenni az új Guns-lemezt. De csak nem jöttek az infók arról, hogy elkezdődtek volna a munkálatok. Több zenekari tag, és hozzájuk közel álló személy megerősítette, hogy szeretnének új lemezt, de érdemi lépés nem történt ennek érdekében. Majd egyszer csak jött a hír, hogy Slash stúdióba vonult, de nem Guns-lemezt készít, hanem sajátot. Elindultak a harmadik SMKC album felvételei. Innentől úgy voltam vele: bánja kánya, min dolgozik a cilinderes, csak csinálja, és jelenjen meg minél hamarabb, mert én ezt hallani akarom.
Lehet, hogy jobb lett volna, ha nincs ekkora felfokozott várakozás a részemről. Akkor kisebb lett volna a pofára esés. A végeredmény nekem túl kommersz, túl populáris lett. Bár lehetett sejteni, mire számíthatunk, hiszen a korábbi Conspirators-albumok is ilyen AOR stílusúak. Az előzetesen kiadott dalok pedig tökéletesen hozták a teljes korong lényegét. Én valamiért mégsem erre számítottam. Valahogy egy keményebb lemez képe lebegett a szemeim előtt.
Én hatalmas Guns N’ Roses rajongó voltam/vagyok, nyilván ebből adódóan szeretem Slash-t is. Nagyon szerettem a Slash’s Snakepitet, a Velvet Revolvert is. A mai napig rendszeresen hallgatom mindegyiket. Aztán jött Slash első szólólemeze, a "Slash", melyen (majdnem) minden számot más énekes ad elő. Ezt is imádtam. Bár egy kis bibi volt vele. A zárójeles majdnem arra vonatkozott, hogy volt egy énekes, akinek két dal is jutott. Igen, Myles Kennedy volt az. És volt még pár dalnok, akiknek Myles-hoz hasonló a hangfekvésük, például Andrew Stockdale, Adam Levine, vagy Rocco Deluca. Na, ezek a számok, melyeket ők énekeltek, nem mind tartoztak a kedvenceim közé a lemezen.
Nem is nagyon örültem, amikor kiderült, hogy az album turnéján Kennedy lesz az egyetlen énekes. Persze azt nem lehet megoldani, hogy az összes énekest magával vigye Slash, de miért pont Myles Kennedy? Több Guns, vagy Slash rajongótól hallottam, hogy falra tudnak mászni a pasi hangjától. Így többünknek újabb hideg zuhany volt amikor kiderült, hogy a következő Slash-lemezen is már csak Kennedy fog énekelni. Aztán ez végül nem is egy második Slash szólóanyag lett, hanem az első Slash feat. Myles Kennedy & the Conspirators, ami valljuk be, gyakorlatilag ugyanazt jelenti.
Na ezt a korongot, az "Apocalyptic Love"-ot annyira én már nem szerettem. De végül azért sikerült megbarátkoznom Slash énekesválasztásával. Végül is az Alter Bridge-ben sincs semmi problémám az énekessel. Sőt az idei Myles Kennedy szólólemezről is elismerően nyilatkoztam. Két évvel az "Apocalyptic Love" után jött a második SMKC lemez, a "World On Fire", azóta pedig eltelt négy év, a cilinderes gitáros a GNR tagjaként turnézgatott, én pedig el is feledkeztem arról, hogy ez a két lemez nem annyira tartozik a kedvenceim közé a Slash diszkográfiában, illetve amikor felröppentek az első hírek a GNR újraegyesüléséről, sok ember (köztük én is) fanyalgott.
A többség tudtában még az állandóan késő, balhés, sokszor hamisan éneklő, lecsúszott, elhízott Axl Rose képe élt. Addigra pedig már annyira összenőtt Slash és Myles Kennedy, olyannyira elfogadtatta magát a Conspirators énekeseként, hogy többen (így én is) inkább azon a véleményen voltunk, teljesen felesleges ez a nagy kibékülés, újraegyesülés, Axl miatt úgyis csak lebőgés lesz a vége. Sokkal szerencsésebb lenne, ha Myles beszállna mondjuk a Velvet Revolverbe, és ott Duffal, Matt Sorummal kiegészülve jó sok Guns számot (is) játszanának. Szerencsére erre Axl azért sikeresen rácáfolt.
Ennek folyományként szökött az egekbe az izgatottságom, az utóbbi pár napban, ahogy a "Living The Dreamet" vártam. Ezt fokozta, hogy nyáron volt szerencsém élőben is meghallgatni Slash gitárjátékát egy Guns N’ Roses koncerten (erről ITT írtam). Ezután jött a csalódás.
Félreértés ne essék, nincs ezzel a lemezzel különösebb baj. Nekem ugyan túl AOR, amire a dallamvilágon kívül rásegít Myles Kennedy énekstílusa is. De ha ugyanez a lemez nem Slash neve alatt futna, szerintem negyed ennyire sem lenne sikeres. Bár elég rádióbarát, úgyhogy ki tudja? Illetve, ami Slash korábbi munkáira nem volt jellemző, most azért vannak kifejezetten rossz számok is. Az album középső része szerintem elég unalmasra sikeredett. A The Great Pretender fő riffje pedig annyira mulatósra sikerült, hogy egy Kárpátia-dalba is beférne.
Vannak azért húzós riffek, kifejezetten Slash-jellegű dallamok is, mint a The Call Of The Wild, a Sugar Cane vagy a Mind Your Manners. A szólók pedig természetesen minden esetben rendben vannak. Úgyhogy azok a Slash-rajongók, akik kedvelték a korábbi SMKC lemezeket is, valószínűleg a "Living The Dreamet" is szeretni fogják. Én viszont bízom benne, hogy az igazi rock and rollt a nemsokára talán elkészülő Guns albumra tartalékolta a gitáros. Addig pedig a már készülő Mötley Crüe lemezt várom tűkön ülve.
7,5/10
