A torontói Pterodactyl Problems néven futó kvartett március nyolcadikán érkező stúdióalbuma, az „Esoteric Hobbies” neve egyaránt valami színes és váratlan élményt sejtet. És bár a rock and roll és a hard rock határmezsgyéjén egyensúlyozó zenéjük nem vállal nagy kockázatot, mélyebbre merülve a projektben mindezt meg is kapjuk.

A négy kanadai úriember pár éve ötéves hiátus után ült össze, hogy összerakják most debütáló első albumukat, és ez az érlelés a legjobb értelemben látszik meg az anyagon. A dalok alaphangja hasonló, nincsenek rajta extremitások vagy nagyobb bevállalások: számaik a stabil négylábú gitár-basszer-dob-ének konstrukcióra épülnek, így könnyen emészthetőek és könnyedek maradnak. Címe ellenére például a Heavy is egy nyugis, vasárnap délután dúdolós dal lett, és az album több darabja is ugyanezt a hangulatot árasztja.

Ugyanakkor a buli nem ül le hosszabb időre, a korong tizenhárom tételéből bőven tudunk olyat is választani, amire szívesen elrúgnánk a port egy koncerten. Ilyen például az Alone In The Cold, amely pörgős, de primkó riffjeivel (Jack Neila gitáros munkáját dicsérve), háttérvokáljaival, és pimasz énektémájával simán megállta volna a helyét a korai kétezres évek punk rock érájában: hangzása nagyban emlékeztet a Green Day, az Offpsring vagy akár a Weezer korabeli megszólalására, amit én, mint kétezres évek derekán szocializálódott, kiugrott punk rocker, nagyra értékelek.

Bár az összes szám ugyanezen a kétezres évekre jellemző punk rockos, indie-s vonalon mozog, a zenészek mégis igyekeztek a lehető legszínesebbé tenni ezt a már sokszor megismert és újrafelfedezett műfajt. Érződik rajta, hogy négy tehetséges zenész kollaborációjából született, és mindenki belefőzte a levesbe a maga inspirációját, melyek a bluestól kezdve a jazzen át a heavy metalig rengeteg műfajt felölelnek. A gitárok hangolása és kezelése időnként diszkréten a keményebb műfajok irányába mutat, vegyük akár a Heroes Killers-t, mely egy klasszikus, hajrázós rock szám lett, de a tökös gitárszólamok között a ritmusszekció (Ciarán Neely basszeros és Oliver Salathiel dobos asszisztenciájával) néha le-ledörömböl a pincébe a thrash és a heavy metal irányába.

Ugyanezt a kikacsintást éreztem a Crazy hallgatása közben is, amely ugyan hozza az együttestől megszokott, kellemes, ugrálós punk rock hangulatot, de a szám a vége felé olyan súlyos dobszerkószétcseszésbe torkollik, melyet ha önmagában kivágnánk a környezetéből és úgy hallgatnánk meg, valószínűleg előbb asszociálnánk egy death metal együttesre, mintsem indie rockra.

Mindezt megfűszerezendő nem szabad azt sem kihagyni, hogy – mostanában jórészt teltházas – koncertjeiken az énekes, Davey White teljes drag kosztümben, és persze totális átéléssel adja elő dalaikat, ezzel egészen egyedi atmoszférát kreálva, és becsempészve a tengeren túl már széles körben elterjedt drag kultúrát a rock színterére is.

Könnyed hangvételük és parádés színpadi megjelenésük ellenére a Pterodactyl Problems nem csak a felszínt karcolgatja. Dalaikban fontos problémákat is feszegetnek; nevüket meghazudtolva ezek nem éppen repülő őshüllők, hanem például a mentális betegségekkel felnövés, és az azokkal való együtt élés problémái. Az együttes mindenképpen megérdemli a figyelmet, mert bár stílusukban javarészt a kétezres éveket csomagolják újra, mindezt elismerésre méltó igényességgel és szakértelemmel teszik, egy szívet melengető, tarhált sörrel ugrálásra késztető album keretein belül.

7,5/10