A 2011-ben megalakult amerikai blackened thrash paródiazenekar, a The Necrosexual tavaly jelentkezett debütalbumával "Grim1" címmel, melyről idén januárban tették közzé az alábbi klipet. A dal címe pedig Necrosexual Encounter. Szégyen, nem szégyen, erről lemaradtunk, mint a borravaló, de most sürgősen pótoljuk ezt, bár hogy miért, arról sajnos fogalmunk sincs.
Tudjuk, hogy nehéz szakma a rockszakma, de azért lehet azt jól is csinálni. Ez pedig nem az. Nagyon nem. A szűkös anyagi lehetőségek, a szorgalom, a zenei tehetség és a külső korlátok (család, barátok féltő kritikájának) teljes hiánya, no meg a féktelen exhibicionizmus meghozta gyümölcsét és megszületett ez a dal és klip.
Sokszor éreztük már azt egy-egy banda teljesítménye kapcsán, hogy zenei szempontból elértük a medence alját, ahonnan már csak el kell rúgnunk magunkat, hogy mély levegőt vegyünk, de most egy sötét szakadékhoz értünk, melybe belenéztünk és azóta mindent más szemmel vagyunk kénytelenek szemügyre venni.
A gond az, hogy ez még viccesnek sem vicces. Egyszerűen iszonyatosan kínos: a nézőnek és hallgatónak a legjobban. Az élmény leginkább fájdalmasnak mondható. További hír a csapat háza tájáról, hogy hamarosan érkezik a második korongjuk. Lelkük rajta.