Mivel a kiadótól valamilyen technikai gikszerből kifolyólag nem kaptuk meg az új Yngwie Malmsteen-lemezelőzetest, így csak a hivatalos megjelenést követően sikerült lefülelnem az anyagot, kivéve azt a három számot, mely a premier előtt egy héttel került fel a streaming-oldalakra.
A hard rock és klasszikus zene rajongó Yngwie Malmsteen, a svéd neoklasszikus gitárhős, amikor épp nem a Stratocaster-gyűjteményében gyönyörködik vagy a tűzpiros Ferrarijával száguldozik, néha bizony arra is vetemedik, hogy a rajongóit megörvendezteti egy amolyan virgázós heavy metal lemezzel. Yngwie nevéhez olyan zenekarok fűződnek, mint a Rising Force, a Steeler, az Alcatrazz, valamint a legendás G3 projectben is részt vállalt Joe Satriani és Steve Vai társaságában, szólólemezein pedig számos híres zenész közreműködött, a teljesség igénye nélkül: Doogie White, Derek Sherinian, Tim "Ripper" Owens, stb.
A legújabb produktum egy afféle tiszteletadás a kedvenc zenekarai felé, hisz a mindössze négy darab saját dal mellett a maradék nyolc az őt ért hatások átdolgozásai. Kicsit tartottam tőle, hogy majd jól szétgitározza a dalokat, de szerencsére nem engedte el annyira magát: a csuklóját kordában tartva jól eltalálta az arányokat. A lemez a címadó Blue Lightning tétellel nyit, mely egy saját dal. Az én fülem egyértelmű Deep Purple-utánérzést észlelt a szám hallgatása közben. Ha nem ismerném annyira a DP munkásságát, simán el lehetne hitetni velem, hogy ez egy Purple-dal. Másodikként a Foxey Lady érkezik, a legendás, korszakalkotó gitárhősként számon tartott Jimi Hendrixtől. Kissé lazára sikerült, nem érzem azt a fajta nyers, átütő erőt, mint az eredeti verzió esetében. De amúgy kellemes hallgatnivaló, rossznak egyáltalán nem mondanám.
Folytatásként a Yngwie legnagyobb hatásaként számon tartott banda - Hendrix mellett természetesen - a Deep Purple Demon's Eye című száma következik. Ez sem okoz libabőrt, ettől függetlenül remekbe szabott tétel, nem hagy rossz szájízt maga után. Egy újabb saját nóta, a rövid, instrumentális 1011 Strut érkezik, száguld akár egy GTS 308-as Ferrari.
A ZZ Top Blue Jeans Blues átdolgozása kiválóan sikerült, nagyon átjön a laza, bluesos hangulat, magával ragadja az embert. A legnagyobb kedvenceitől fejenként két dalt is választott a lemezre, Hendrix Purple Haze című klasszikusa sem az a kimondottan hagyományőrző szolgai átirat, a túlságosan malmsteenosra vett dal nem üt akkorát, mint azt elvárná tőle az ember.
A While My Guitar Gently Weeps (George Harrison) egy érzelmes, monumentális darab, az album egyik ékköve. Gyönyörű, szárnyaló dal, újra és újra hallgattatja magát. A Sun's Up Top's Down ismét a blues szellemében fogant, tekerésmentes lazulás. A negyedik és egyben utolsó saját szerzemény az instrumentális Peace, Please az érzelmes, balladisztikus vonalat viszi tovább, felemelő, könnycseppfakasztó darab.
A Rolling Stones-tól kiszemelt Paint It Blackre kíváncsi voltam, miképp tudja majd ezt a saját képére formálni úgy, hogy az élvezhető is maradjon. Remekül megoldotta a dolgot, egy jó kis riffelgetős, fejrázós nóta lett a végeredmény. Az utolsó előttiként felcsendülő Deep Purple-örökzöld, a Smoke On The Water sem változott egy eget rengető, felejthetetlen átirattá, előkerül a léggitár, eldúdolgatja az ember és kész. Egy rövid, ám fogós dal zárja a lemezt, a Forever Man Jerry Lynn Williams-től.
Néha olyan érzésem volt az anyaggal kapcsolatban, hogy Yngwie csak úgy rutinszerűen kirázta a kisujjából ezeket a dalokat, mondjuk a kiadó noszogatására (1996-ban már megjelent tőle egy feldolgozásalbum "Inspiration"címmel). Mivel a lemez háromnegyed részben újragondolt, klasszikus nótákból áll, ezért nem csak Malmsteen-hívőknek ajánlott, hanem a korongon szereplő dalok eredeti előadóinak rajongói is tehetnek vele egy próbát.
A "Blue Lightning" 2019. március 29-én jelent meg a Mascot Records gondozásában, CD, különböző színű dupla vinyl, valamint limitált kiadású box set formájában.
8,5/10
Fotó: Austin Hargrave
